2024, április19, péntek
KezdőlapAmerika300 milliós kártérítést nyertek Ronaiék

300 milliós kártérítést nyertek Ronaiék

-

Tizenhat évig dolgozott luxushajókon zenészként egy magyar férfi, aki munkahelyi balesete óta fél szemére megvakult, a munkáltatója pedig cserben hagyta. A New York-i székhelyű Ronai and Ronai Ügyv édi Iroda segítségével azonban százmilliós nagyságrendű kártérítést kapott, ami magyar viszonylatban rekordnak számít – adta hírül az Origó. Lapunk információi szerint a kártérítési összeg 300 millió forint körül van, de erről az ügyvédek nem nyilatkozhattak.

Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai

Rónai Péter magyar származású amerikai sztárügyvéd vezetésével három év után most zárult le a férfi kártérítési pere. Az eljárás Magyarországon zajlott, nem pedig Amerikában – mondta Szénási Vilmos károsult, és nem véletlenül. Holly Ostrov Ronai, a Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda másik tagja ezzel kapcsolatban elmondta már korábban is, hogy Európában, de különösen Magyarországon, a bíróságok sokkal kisebb összegeket ítélnek meg, mint Amerikában. Ezért a nagy multinacionális amerikai cégek vigyáznak erre, hogy szükség esetén a kártérítési perek ne Európában induljanak. A magyar zenész is akkor szembesült ezzel a nem jelentéktelen különbséggel, amikor a kártérítési per indítása előtt elolvasta a munkaszerződését, és abban a Holland-America Line nevű amerikai-holland tulajdonú hajóscég kikötötte, hogy ilyen esetekben a magyar bíróság az illetékes. Ezért sokkal kevesebbet kapott, mintha Amerikában perelhetett volna, de jelentősen többet, mint a magyar gyakorlat.

Igaz, a sérülése is rendkívüli volt. „A jobb szememre szinte teljesen megvakultam, csak foltokat látok, pszichiátriai kezelésre szorulok és pánikbeteg lettem- mondta a most 60 éves Szénási Vilmos. A baleset 2013. január 17-én történt, a hegedűművész:aznap is fellépett az óceánjárón, de a színpadon szabálytalanul áthúzott kábelben megbotlott, elesett, beütötte a fejét és elájult. Amikor magához tért, szédült és kábult volt, agyrázkódást is kapott. A következő napokban egyre inkább romlott a látása. Állandósultak a látászavarai, de a hajóorvostól mindössze Aspirint kapott.Tíz nappal később tudta csak megmutatni a szemét egy szakorvosnak, amikor a hajó kikötött Tahitin.

Már akkor vészjósló diagnózist közöltek vele: megsérült a retinája, amit mihamarabb meg kell műteni, különben retinaleválás lehet belőle, ami vaksághoz vezethet. A hajóról azonban csak hetekkel később, február elején tudott végleg leszállni: Új-Zélandon tették ki, ahonnan repülővel tért haza Budapestre. Már a repülőn észlelte magán a pánikbetegség jeleit.

Szénási Vilmos szerint a hajóstársaság ugyan minden segítséget megígért neki, valójában magának kellett intéznie mindent, a műtéttel kapcsolatos dolgot, ráadásul mire sikerült olyan orvost találnia, akit hajlandó volt kifizetni a munkáltatója, újabb hetek teltek el. Végül március 23-án műtötték csak meg, ésbár teljesen nem vakult meg, a műtét ellenére szinte semmit sem lát a jobb szemére.

A hegedűművészt elmondása szerint nagyon bántotta, hogy 1997 óta, összesen 16 évig dolgozott a Holland America Cruise Line társaságnál, mégis, amikor az ő hibájukból munkahelyi baleset érte, nem voltak sem készségesek, sem segítőkészek vele. A szemműtétet ugyan kifizették, de a per három éve alatt felélte minden megtakarítását, ráadásul már korábbi munkájához, a hajóra sem térhet vissza.

Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai nem árulhatják el a pontos összeget, de százmilliós nagyságrendű kártérítést ítélt meg a magyar bíróság. Tudomásunk szerint az összeg 300 millió forint körül van. Ebben nyilván nagy szerepe volt az amerikai ügyvédek fellépésének, akikn ek nagy gyakorlatuk van a multinacionális cégekkel szembeni kártérítési perekben, és nemzetközi standardot használtak. Peter Ronai és Holly Ostrov Ronai számos esetben nyert dollármilliókat magyar ügyfeleknek Amerikában, így ők védték a philadelphiai kacsahajó-baleset áldozatainak családjait (17 millió dollár), az elsüllyedt Costa Concordia károsult utasait titkos összeg), de védtek sikerrel és többmillió dolláros kártérítésekkel Amerikában élő magyarokat is.

A Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda tavaly Amerikában egy kórházi műhiba miatt agykárosodást szenvedett lánynak 2,5 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert, korábban pedig egy közlekedési baleset sérültjének mintegy 300 millió forintot, egy másik esetben csaknem egymilliárdot, azelőtt pedig egy másik munkahelyi baleset sérültjének csaknem 1,5 milliárd forintos kártérítést nyertek. Folyamatban van a bronx-i vonatbaleset magyar károsultjainak ügye is. Ezért egyre többen keresik meg őket olyan magyarok, akik valamilyen balesetet szenvednek, és a károkozó amerikai vagy nemzetközi cég.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések