2024, április19, péntek
KezdőlapAmerikaA Fehér Ház megpróbálta befolyásolni az FBI nyomozást

A Fehér Ház megpróbálta befolyásolni az FBI nyomozást

-

A Fehér Ház arra kérte az FBI-t és más szerveket, hogy cáfolják meg a sajtóban megjelent híreket Trump és környezete orosz kapcsolatairól. Ezekről a kapcsolatokról a The New York Times írt február 14-én. Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke tagadta az információk valóságtartalmát, a CNN azonban nyilvánosságra hozta, hogy Priebus először az FBI igazgatóhelyetteséhez, Andrew McCabe-hez fordult, majd ezután vette fel a kapcsolatot James Comey igazgatóval. James Comey, az FBI igazgatója visszautasította a kérést.

Maga a kérés is törvénytelen volt. A Fehér Ház nem fordulhat ilyen kéréssel az FBI-hoz, sérti egy folyamatban levő ügy vizsgálatát. Ez beavatkozási kísérlet az igazságszolgáltatás munkájába. Ennél már csak az lett volna súlyosabb, ha az FBI teljesíti a kérést. Ráadásul egy olyan ügyben, amelyben nem zárult le a nyomozás.

Comey főigazgató már korábban is törvénytelenül járt el, amikor republikánus nyomásra először megtagadta, majd Clinton ellen újraindította a nyomozást, minden konkrét alap nélkül, amivel eldöntötte az elnökválasztást. Ahogyan törvénytelen volt az is, hogy a most vizsgálat alatt levő orosz kapcsolatok ügyében a kampány ideje alatt nem indított nyomozást, hanem csak Clinton ügyében vizsgálódott az FBI. Mindvégig lebegtetve a bűnösséget. A kirobbant botrány, amelynek részeként Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadónak le is kellett mondani, azt bizonyítja, hogy el kellett volna rendelni ebben az ügyben is a nyomozást.

Most az oroszok ügyében a republikánus pártvezetés, s ami még súlyosabb, a Fehér Ház újra befolyásolni akarta a nyomozást, és ki akart kerülni az orosz titkosszolgálattal való kapcsolatok gyanújából. Trump szeretne megszabadulni az ügytől, ami még gyanúsabbá teszi. „Mi nem próbáltuk lezáratni a történetet. Kértük őket, hogy az igazat mondják,” mondta Spicer a lebukás után. A New York Times szerint bizonyíték van arra, hogy a kampányban Trump segítői folyamatosan kapcsolatban álltak az orosz titkosszolgálattal. A lap már egyértelműen tudja, hogy ezek orosz kémek voltak, a gyanú pedig az, hogy Trump embereinek egy része is orosz kém volt, akik beszivárogtak a Fehér Házba is.




A CNN szerint megerősítést nyert az is, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága vizsgál, a kongresszusi vizsgálatok folyamatban vannak. Az már bizonyítát nyert, hogy a Trump kampány tagjai 2016 nyarán kapcsolatban álltak és találkoztak is ismert amerikai orosz hírszerzőkkel. Bizonytalan, hogy a bizottságok mit találnak még, de vizsgálat azt mutatja, hogy a Capitol Hill mélyebbre ás, ami nem tetszik a Fehér Háznak. Ezért akartak az FBI és más szervek segítségével cáfolatot és hamis információkat nyilvánosságra hozatni.

A 2007-ben és 2009-ben kiadott igazságügyi minisztériumi rendeletek korlátozzák a Fehér Ház és az FBI közötti kommunikációt folyamatban levő ügyekben. Ez biztosítja a nyomozás függetlenségét és pártatlanságát minden ügyben. Ezt csak biztonági okokból a főügyész engedélyével lehet megszegni. Az igazaágügyi tárca  szerint a főügyész megvizsgálja, hogy a Fehér Ház ezeknek a rendeleteknek a betartásával járt-e el, amikor felvette a kapcsolatot az FBI igazgatójával és más nyomozati szervekkel.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések