2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországA fideszeseken kívül szinte senkit sem érdekel Orbán nemzeti konzultációja

A fideszeseken kívül szinte senkit sem érdekel Orbán nemzeti konzultációja

-

Nagy világsikertől hangos a média, már több, mint egy millióan küldték vissza Orbán Viktor – ezúttal minden eddiginél – felettébb primitívre sikeredett, álkérdésekkel és hazugságokkal megtűzdelt kormány propaganda műfajú konzultációs kérdőívét. Azt a politikai terméket, ami mellesleg közel egymilliárd forintba került és merészen elrugaszkodott a valóságtól, ám mindettől függetlenül országunk miniszterelnök üdvöskéje más országoknak is melegen ajánlott. A propagandista ostobaságtól hemzsegő kormányzati remekmű online kitöltésével még a személyes adataink is bebocsátást nyertek a Kreml és Putyin ilyen-olyan adatbázisaiba. Hát mi ez, ha nem igazi világsiker?

Hiszen amihez kedves vezérünk és szakértő kormánya hozzányúl, abból hirtelen óriási siker kerekedik, amit meg kell osztani a nagyvilág vezetőivel és természetesen az oktalan és naiv magyar kisemberekkel is, mert a kormány az ő érdekeiket védi (nem ám a sajátját). Szóval itt vagyunk megint. Ünnepeljük meg miniszterelnökünk kivételes mindenhatóságát. Hiszen mindenkinek oka van az örömre és a boldogságra, ugyanis Orbán Viktornak és a személyét segítő, nagy levelező kedvvel megáldott több, mint egy millió fideszesnek (vagy annak a pár százezernek, akik megállás nélkül konzultációs íveket töltögettek) úgy tűnik mégis csak sikerül megállítani azt a minden hájjal megkent és megátalkodott Brüsszelt.

Már ha a kedves tétova szemlélődők beszopják az újabb és bravúros kormányzati sikert. Ha a kedves olvasók nem emlékeznének, akkor elevenítsük fel pár részletét eme Orbáni remekműnek. A konzultáció azzal a határozott állítással indít, hogy „Brüsszel veszélyes lépésre készül”, majd jönnek a kormány által Brüsszelnek tulajdonított ármánykodások a rezsicsökkentés eltörléséről a nemzetközi szervezetek által támogatott embercsempészeken át a Brüsszel által diktált adókig.”Lehet más és más a véleményünk, de amit ezzel a kérdőívvel csináltak, az egyszerűen hangulatkeltés Európa ellen” – mondta az egészről az Európai Néppártot, vagyis a Fidesz saját jobboldali pártcsaládját vezető Manfred Weber.

Arról persze nem szól a fáma, hogy valaki a kormányzati trollkodás tartalmát ellenőrizte-e, azaz egytől-egyig végigolvasta a visszaküldött válaszokat. Máskülönben honnan is lehetnének Vityáék olyan biztosak abban, hogy az irományokban őket éljenezték? Nem pedig egy jelentős részében éppen a Fideszt és annak Orbánját kívánták éppen a másvilágra, de minimum melegebb éghajlatra?

Szerintünk, egyébként a kutya sem olvasta az íveket, Focista Világhódító Vityáékat pont annyira nem érdekli az emberek véleménye, mint ahogy minket az, hogy visszaküldjünk egy ilyen manipulatív, végtelenül lebutított, valójában semmiről, csak hőzöngésről szóló fércművet. Máskülönben meg pont a narancsosok azok akik a leginkább tisztában vannak azzal, hogy ebből a szemétből minden lelkes fideszista annyit küldhet vissza, amennyit csak akar, határ csak a csillagos ég. Pont ennyi a borzasztóan költséges műfaj értelme és a rettentő szűk célcsoportja is ennek a kormányzati nemzeti eszetlenkedésnek. Tehát, ha Magyarország elég jól teljesít, vagyis inkább a Narancsliget imádói, akkor május 20-ig akár 10 milliót is minden gond nélkül összekalapálnak ebből a megfizetett bérkonzultálók és a megélhetési fidesznyikek.

A remekmű stílusa és kutatás-módszertani elemei egyébként nem csak azt tükrözik halálpontosan, hogy a véleménye nem számít egy fikarcnyit sem a magyar népnek, de azt is, hogy a kormánynak csúfolt köztörvényesekkel teli bűnszövetkezet mennyire agy nélküli zombiknak képzeli a magyar választópolgárokat. Igen, még a saját szavazóikat is, bár közülük tömegesen léteznek azok, akik ilyen vagy olyan előnyökért nem sérelmezik ezt sem. Ők azok, akik még akkor is repesnek a boldogságtól, ha maga Orbán Viktor tágítja análisan őket hátulról, amit átvitt értelemben, de a felcsúti Mágnás Miska meg is tesz. Minden bizonnyal ez lehet az oka olyan politikailag is full igénytelen húzásoknak, amikor a Németh Rezsibiztos Szilárdot és Kósa Lallert, meg a többi színvonaltalan őstulkot kiküldik nyilatkozni nyilvánosan viccet mesélni, hogy had szórakozzon a Fidesz ingyen cirkuszában az Istenadta nép.

Na de térjünk vissza a minden miniszterelnökök gyöngye által felvetett nemzeti konzultációs hamis dilemmákhoz.  Az Index.hu és a Závecz Research jóvoltából a kutatások is azt igazolták, amit már sejteni lehetett. A fideszeseken kívül javarészt szarik mindenki nagy ívben a miniszterelnök úr  legutóbbi agybajára. Ugyanis a kérdőívet már visszaküldők bő kétharmada Fidesz-szavazó. A fideszeseken kívül pedig alig küldik vissza ezt silány szemetet. A kutatás megállapítása szerint: „a nemzeti konzultációban részt vevők között tehát két és félszeres túlsúlyban vannak a fideszesek a valós arányukhoz képest. Ha csak a valamilyen pártot választókat nézzük, már 81 százalék az arányuk, vagyis a választani képes visszaküldök négyötöde fideszes” – tudjuk meg az Index cikkéből. A felmérés 1000 fős országos reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel készült május első hetében, a maximális hibanagyság +/- 3 százalékos.

A Jobbikos szavazók közül akadtak, akik válaszoltak a kérdőívre, de közülük is csak minden tizedik adta postára. Az MSZP-sek és DK-sok nem küldtek vissza semmit sem, míg az LMP-sek, momentumosok körében is elenyésző, csak (4-5 százalék) a visszaküldők aránya. Bár a választók további 18 százaléka tervezi, hogy visszaküldik a kérdőívet, ezt nagy valószínűséggel leginkább az elkötelezett fideszesek fogják megtenni. Erről így nyilatkozik a fideszesek 52 százaléka (miközben idáig csak a Fidesz-szavazók ötöde postázta az íveket), a Jobbik támogatóinak 15, az MSZP-sek 9 és a bizonytalanok 2 százaléka. Meglepő lenne, ha ígéretükhöz híven még további közel 1,4 millióan küldenék vissza Orbán fidióta kérdőívét. Nagy valószínűséggel ez inkább csak ígéret.

A korábbi nemzeti agyzsibbasztástól sem voltak felhőtlenek az emberek. A cikk szerint a választók kétharmada úgy emlékszik, hogy egyik sem hatotta meg. Az emberek 15 százaléka elmondása szerint több esetben is aktív volt, míg 16 százalék mondta azt, hogy egyszer már visszaküldte valamelyik konzultációs kérdőívet az eddigi négy közül. Ez mindig a Fidesz táborát mozgatta meg igazán: 30 százalékuk többen, 24 százalékuk egyiken volt aktív. A korábbi aktivitás és a jelenlegi között szoros összefüggés van, de azért az mindenképpen figyelemre méltó, hogy azok háromtizede, akik megelőzően több nemzeti konzultáció aktív szereplői voltak, most passzívak.

A válaszadók 56 százaléka szerint zavaró az ilyen fajta levelezgetés a kormánnyal, míg 38 százalékuk helyeselte azt. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a válaszadók kevesebb, mint egyharmada szerint a kormányt valóban érdekli az emberek véleménye, akiknek a többsége szintén fideszes. Azonban minél alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezett valaki, annál inkább hitt ebben a valószerűtlen dologban. A magasabb végzettségűek nem igazán hittek ebben a nemzeti bohóckodásban. A válaszadók 49 százaléka szerint a kormány ezzel csak manipulálni akarja az embereket, míg 36 százalékuk gondolta azt, hogy ezzel külpolitikai célja van az országvezetésnek. 43 százalék viszont arról volt meggyőződve, hogy a konzultációs ívek segítségével a kormánypártok valójában választói adatbázist építenek.

„A nemzeti konzultáció nem nevezhető reprezentatív közvélemény-kutatásnak, ugyanis a visszaküldők összetétele sok szempontból eltér a választókorú népességétől – fogalmazott a kutatást végző Závecz Tibor. Majd azt is hozzátette, hogy „a 60 év felettiek nagyon túlreprezentáltak: négytizedük már résztvevője volt valamelyik konzultációnak, a lakosságon belüli arányuk ennél jóval kisebb, 30 százalékos. A korábbi visszaküldők 13 százaléka fővárosi, a lakosságon belül ennél nagyobb, 18 százalék a budapestiek aránya. Az is látható az adatokból, hogy az alacsony iskolázottságúak társadalmi arányuknál jelentősebb mértékben reagálnak a kormány kérdéseire (37 vs. 30%), míg a diplomások tényleges súlyuknál kisebb mértékben (14 vs. 18%).”

Az eredmények így már végre számokkal erősítik meg azt, amit idáig is sejteni lehetett: a konzultációban részt vevők köre nem tükrözi a magyar társadalmat, abban a valós arányuknál jóval többen vesznek részt az idősek, a tanulatlanok és – kiugró mértékben – a fideszesek. Így a nemzeti konzultáció teljességgel alkalmatlan a magyar választók véleményének a felmérésére. Hiába szajkózza a kormány a visszaküldők magas számát, egy kutatás attól még nem hoz korrekt eredményeket, hogy sokan válaszolnak rá. Mivel a válaszolók nem tükrözik közel sem a vizsgált társadalom teljes egészét.

Legközelebb nem kellene erre elcseszni ennyi pénzt, elég ha a következő péniszirigységes időszakában I. Orbán Focista Vitya kiáll és azt tolja az érdeklődők arcába, hogy neki mindig igaza van, és továbbra is mindenki őt imádja. Még azt is hozzáteheti, hogy ez mostanában nem is igen lesz másképp, mert csak. Az egymilliárdot viszont költse már orvosra. Nem magára, ő már úgyis menthetetlen. Inkább a nemzet rászorultjaira és betegeire, akiknek valóban nagy szükségük lenne segítségre.

 



SourceIndex
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések