A muszlim vallás ma a világ második legnagyobb vallása a kereszténység után, amelybe mind a muszlimoknál, mind a kereszténységnél beleszámítanak mindenféle irányzatot, a katolicizmust is. Az arány változhat, miután az iszlám a leggyorsabban növekedő vallás a világon a Pew Research Center kutatása szerint. A muszlimok száma nemcsak a muszlim országokban növekszik, hanem más területeken, így Európában is.

A kutatás becslése szerint 2050-ben az európai lakosság 10 százaléka lehet muszlim, ha a kereszténység ilyen mértékben érdektelenné válik az emberek számára és nem elégíti ki a hívők spirituális igényeit. A történelmi egyházakból szinte teljesen kiveszett a keresztény hit természetfölötti perspektívája, a kereszténység csupán kulturális tradíció.

A szekularizációt és a kereszténységtől való távolodást gyorsítja az elkötelezett hívőket magában foglaló neoprotestáns mozgalmak képe, melyet a médiában mutatnak magukról. A tévéevangélisták műsorai, a keresztény hittel összeegyeztethetetlen gazdagságuk, és a fanatikus híveik nem vonzzák, hanem taszítják az embereket. Ezt a neoprotestánsok azzal igyekeznek kompenzálni, hogy a katolicizmushoz hasonlóan összefonódnak az állammal.

A kutatás a muszlim vallás növekedésének okát elsősorban abban látja, hogy a muszlimok átlagosan több gyermeket szülnek, sokkal előbb kapcsolódnak be a tényleges hívő életbe. A kereszténység nem vonzó a fiatalok számára, a muszlim vallási közösségek átlag életkora sokkal fiatalabb, mint a keresztényeké. A gyermekkeresztség a kereszténység evangélizáló, térítő jellegét szinte teljesen elveszítette azzal, hogy a gyerekek “beleszületnek” a vallásba.

Mindez megtévesztő, a keresztény országokban azt hiszik, hogy keresztényekké válnak, amikor csecsemőkorban megkeresztelik őket, és nem kell tenni semmit. Életük semmiben nem változik meg, a mindennapokban úgy élnek, mint a pogányok, nincs természetfölötti kapcsolatuk, és nem evilági perspektívájuk. S legfeljebb valamiféle kultuszt gyakorolnak. Gyakorlati ateizmusban él a kereszténynek elkönyvelt lakosság zöme. A felnőttkorban megtérő és valódi kereszténnyé válók száma kevés.

Ehhez képest a muszlim vallás sokkal erőteljesebben vállalja önmagát és természetfölötti jellegét. Jelentősebb változást és odaszánást igényel, sokkal inkább vezeti a muszlimok életét, mint a kereszténység. A nem hívő keresztények nem sok különbséget látnak maguk és a magukat kereszténynek vallók élete között. A kereszténység katolikus hagyománya nem a kegyelem, a megváltás, hanem a bűn, a bűntudat és a büntetés körül forog, ezért cseppet sem vonzó, nem igaz. Hiányzik belőle a lényeg, a megváltás valósága és örömhíre.

A kereszténység ezért nem versenyképes a muszlimokkal szemben, de az okot nem abban keresi, hogy a kereszténységet megújítsa és eredeti tartalmával, a megváltással és Isten kegyelmével megtapasztalhatóvá és vonzóvá tegye, hanem fizikailag próbálja a muszlim vallás terjedését korlátozni. Példa erre a menekültekkel szembeni embertelen és elutasító magatartás, amelynek alapja a félelem, hogy a kereszténység alul marad az iszlámmal szemben. Fizikai erővel, szögesdróttal és kerítéssel azonban nem lehet eszmék és vallások ellen harcolni. Az iszlámot csak a keresztény igazság hirdetése és átélése győzheti le.

A keresztény megújulás gátja az is, hogy a szellemi helyett a fizikai és testi eszközökhöz nyúlnak a keresztény hit terjesztésében is. Az intézményes állami kereszténység ellenkező hatást vált ki, mert ellentétes a kereszténység lényegével és szellemével. Trump utazási tilalma nem teszi vonzóbbá a kereszténységet még a nem muszlim lakosság körében sem. Amit így kell megvédeni, az nem méltó a védelemre.

Az emberek egy része, akik nem ismerik ezeket a vallásokat, azt hiszik, hogy minden vallás istene ugyanaz, és minden vallás ugyanoda vezet. Ez nem igaz, a muszlimok istene más és a kereszténységé is más. Az igazságot nem a két vallás szélsőségeseinek kardjai, kutyái, robbanószerkezetei és kerítései fogják eldönteni. Minden vallás az emberek lelkéért zajló küzdelem, ahol a vallások igazságainak kell megküzdeniük egymással.

Ha a kereszténység nem hisz saját igazságában, és nem is követi saját hitét, hanem az erkölcsöt prédikálja az Isten kegyelme és megváltása helyett, a pokollal fenyeget, és az állammal veszi körül magát, az iszlám erősebb lesz nála, mert a kereszténység akkor nem az igazságot hirdeti. A kereszténység tévedésben van, amikor saját kiüresedése miatt a szekularizált és a világi államot teszi felelőssé, a “keresztény” államtól várja a megoldást. Az állam csak arra képes, hogy az emberi jogokat korlátozza. A liberalizmus az igazság hirdetésének szabad gyakorlását biztosítja, nem avatkozik fizikai erővel szellemi igazságok csatájába, mert nem lehet fizikai erővel eldönteni. A kereszténység szellemi megújulására van szükség.

Ugyanakkor a kereszténység Bibliája és Jézus Krisztus soha nem mondta, hogy többen lesznek a keresztény hívők, hanem olyan keskeny útról beszélt, amelyen csak kevesen járnak. S ez nem az erkölcsösséget jelenti, mert a kereszténység nem az erkölcs, hanem újjászületés, ami nélkül nincs is jó erkölcs, csak képmutatás. A képmutatás nem vonzó. A széles úton sokan járnak, köztük muszlimok és magukat kereszténynek nevezők ás mások is.

Tévedés a keresztényeknek azt hinniük, hogy valamelyik vallást kell legyőzniük, és az majd segít. A kereszténységnek az Igét, a jó magot kell vetni, és az emberek lelkét megmenteni. Ateistákét, névleges keresztényekét, muszlimokét és másokét egyformán. Nem a fizikai harcra kell helyezniük a hangsúlyt és a figyelmet, mert akkor elvesztik a természetfölötti lényegüket és az Istennel való kapcsolatukat.

A kereszténységet nem a muszlim vallás fenyegeti, hanem a hitetlenség, a látható evilág szeretete, a pénz szeretete, az intolerancia és a szeretet hiánya. Ezt pedig nem a muszlim vallás veszi el tőlük, hanem ők maguk hagyják el. Amerikában jelenleg 3,3 millió muszlim él. Ez az amerikai népesség 1 százaléka. Az a kereszténység, amely ettől az 1 százaléktól fél, amely vesztesnek érzi magát és az állam erejével akarja korlátozni az iszlámot, az nem a muszlim vallás miatt vesztes, hanem azért, mert elhagyta a saját hitét.