A Momentum Orbán alá dolgozik

0

A Momentum elnöke Fekete-Győr András csütörtökön váratlanul megjelent az Origo szerkesztőségében Budapesten és kérdőre vonta a pártjáról és róla lejárató írást jegyző Kovács András újságírót.

Az eseményt kommentáló Index – bár egyetért a Momentummal, hogy „az Origo már nem tekinthető újságnak, az ott politikai témákon dolgozók meg újságíróknak: propagandisták állítanak elő propagandát, a munkahely leginkább Rogán Antal propagandaminisztériuma egyik kihelyezett alosztályának tekinthető” – mégis bírálja Fekete-Győr fellépését: „az akció legyen szellemes vagy legalább jól kitalálva, legyen világos és egyszerű az üzenete, legyen ügyesen levezényelve. Az a kellemetlenkedés, amit Fekete-Győr András az Origónál rendezett (túl azon, hogy jogsértő magánterületen engedély nélkül tartózkodni) mindennek pont az ellentéte: nem vicces, nem laza, nem pimasz, a médiaügyekben járatlanok számára nehezen érthető, és az ember óhatatlanul is a munkájukban feltartott dolgozókkal azonosul.” Így az Index.hu

A videó itt nézhető meg:

Az origo.hu reakcióját itt olvashatja.

A magyar független média maradványaiban fizetés nélkül dolgozók nevében kijelenthetem, hogy nem azonosulunk az ominózus dolgozókkal, nem igen érdekel bennünket az sem, hogy a Momentum mit várt az akciójától, milyen célt akart ezzel elérni. Helyette inkább a magyar sajtóban zajló folyamatra hívnánk fel a figyelmet, ami „nem vicces, nem laza, nem pimasz”, hanem életveszélyes, gyalázatos és oda fog vezetni, hogy már a jövőre esedékes választások idején csak néhány elhanyagolható számú olvasóval, nézővel, hallgatóval rendelkező média marad független, vagy legalább nem a Fidesz irányítása alatt álló Magyarországon. Az ország médiatérképe hamarosan teljesen narancssárgává változik. Ma még „csak” a médiapiac 90 százalékát felügyeli a kormánypárt.

Az egyik – még nem fideszes média – a 444.hu ugyancsak csütörtökön közölt kimerítő elemzést a magyar sajtóban uralkodó tulajdonviszonyokról, a média politikai irányításának maffiaszerű vagy az egypártrendszert idéző rendszeréről. Az írás az ismert tényeket szedi csokorba és fest megdöbbentő képet. Kiderül: Mészáros Lőrincnek, Orbán Viktor strómanjának 192 lap és számos elektronikus média van a tulajdonában. Köztük két országos napilap (Nemzeti Sport, Világgazdaság), 12 megyei napilap, számos magazin, szaklap és online kiadvány és több település helyi lapja, ingyenesen terjesztett újságja is.

Az ország 19 megyéje közül 12 – Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala – napilapja Mészáros Lőrinc kezében van és övé az Echot-tv is. Az összesen 570 ezer példányban megjelenő lapjain keresztül a felcsúti milliárdos gázszerelő egymillió olvasót ér el. (Összehasonlításul a legnagyobb központi napilap a Népszabadság megszűnése után a piacon maradt Népszava példányszáma 20 ezer körül van.) A probléma jelentőségét egy a napokban nyilvánosságra hozott felmérés mutatja.

Az Integrity Lab kutatása szerint 2016. júliusa és 2017. áprilisa között szignifikáns változásokon ment keresztül a Fidesz szavazótábora. Miközben a Fidesz támogatottsága alapvetően nem változott az elmúlt 9 hónapban, a szavazótábor belső összetétele jelentősen átalakult. A fővárosi és diplomás szavazók aránya a táboron belül 19-ről 10 százalékra, a diplomás szavazóké 17-ről 10 százalékra csökkent.

Míg 2016 nyarán tízből két fideszes volt budapesti és három élt községben, április végén tízből egy fővárosi és négy községi volt. Természetesen a Fideszhez közel álló vállalkozók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a vidéki saját maradéka is még a 2018-as választás előtt a kezükbe, a Fidesz politikai irányítása alá kerüljön és minden bizonnyal oda is fog kerülni.

A teljesség kedvéért ne feledjük, hogy a közmédia teljes egészében és további médiabirodalmak, kereskedelmi televíziók és ingyen újságok tartoznak a kormány által irányított médiacsoportokhoz. Ezek irányításáról és működéséről az alábbi ábra nyújt képet.

Mindezek fényében, a kérdés az: vajon mit szeretett volna elérni a Momentum az Origo szerkesztőségében Kovács András látványos vegzálásával. Vajon van-e pozitív hozadéka egy ilyen akciónak? A Kovácsok ugyanis csak egyszerű kis csavarok egy hatalmas gépezetben, amelyet Orbán Viktor hatalmának megszilárdítása és meghosszabbítása érdekében maga Orbán Viktor működtet közpénzből. Már ma olyan médiavilág van Magyarországon, amelyben a Fidesznek kedvező választási törvényre támaszkodva, minden gond nélkül biztosítani lehet a Fidesz győzelmét a jövő évi választáson.

A hazai sajtóviszonyok közepette, a minden demokratikus ellenőrzés nélkül működő állami szervek és hatóságok részrehajló tevékenysége mellett, ki lenne képes megállítani a költségvetés és a strómanok megszámlálhatatlan milliárdjaira támaszkodó Fideszt 2018-ban? Vajon elég lenne ehhez a Kovács Andrások megvilágosodása? Komolyan ebben bízik a Momentum? Az ilyen látványpolitizálással, a Kovács Andrások pellengére állításával a Momentum elkendőzi az igazi problémát, elhazudja, hogy már ma sincs reális esélye a Fidesz leváltásának választások útján.

A Momentum és a magát demokratikusnak nevező ellenzék azzal, hogy nem hirdeti meg a választási bojkottot, legitimálja a Fidesz jövő évi győzelmét. Teszi ezt annak ellenére, hogy tudja, a 2018-as választás sem szabad, sem demokratikus nem lesz. Célja kizárólag Orbán Viktor hatalmon tartása és a kiválasztott udvari ellenzék jövedelmező parlamenti mandátumainak megőrzése, az évi százmilliós állami párttámogatás bezsebelése, semmi más.

Zsebesi Zsolt