A pap, a rabbi és az ateista

Nem, ez nem egy a szokásos módon kezdődő vicc kezdete, hanem a valóság. Ugyanis a fent említett három személyt a Cut jóvoltából leültették egy asztalhoz, akik ezt követően együtt szívtak egy kis marihuánát, majd megbeszélték az élet nagy dolgait. Mindezt olyan módon, amire más körülmények között nem is igen lett volna lehetőség, hiszen nem valószínű, hogy máskülönben együtt töltöttek volna ennyi időt, erről videó is készült, amit fent lehet megnézni.

Az említett videóban Jim Morel rabbi, Chris Schuler episzkopális lelkész és az eredetileg baptista, ám későbbi örökbefogadása során katolikusként nevelt, de homoszexualitása miatt kitagadott ateista Carlos Diller jelenik meg.

Ezek a különböző nézetű emberek úgy tűnik a különleges lehetőség alkalmán kiválóan megértették egymást és jól is érezték együtt magukat. „Most találkoztunk először, mégis szeretlek téged, mert látlak. A Biblia is azt mondja, hogy amikor az arcodat látom, Isten arcát látom” – mondta a rabbi, és erre még az ateista Diller is csak annyit tudott felelni: „Ez tetszik!”. Végül megáldották egymást, miközben néhány más, nagy ívű dologról is merengtek.