Ha az Orbán-banda tud még ennél korlátoltabb és hülyébb lenni, akkor ahhoz valami szert használnak. A Heineken márkán található vörös csillagot önkényuralmi jelképpé tették, és börtönnel fenyegetik meg egy Lázár-Semjén által benyújtott törvényjavaslatban azokat a kereskedőket, akik a Heineken forgalmazni merészelik.

A Heinken vörös csillaga nem az önkényuralomra utal, nem a kommunizmusra emlékeztet, mint Kövér és a Fidesz. De ezzel a „ravasz” magyaros észjárással akarnak primitív bosszút állni a Heinekenen azért, mert nem engedte, hogy egy székely szélhámos cég a Heineken egyik erdélyi márkájának a nevét ellopja. Azt gondolják, hogy ha az önkényuralmi jelképre hivatkoznak, akkor nem ütközhet uniós jogba a Heineken kitiltása Magyarországról. Aki ezt nem tartja be, és Heinekent mer árulni, az börtönbe kerül.

Mondják ezt olyan bűnözők, akiket egy jogállami bíróság annyi év börtönre ítélne, hogy ha harmadolnák, akkor is berozsdásodna rajtuk a műanyag lakat. De ők börtönbe küldenének olyan kereskedőket, akik a világ minden részén forgalmazott Heineken sört árusítanának, mert szerintük az önkényuralmi jelkép, miközben Magyarországon önkényuralom van.

Az előzmény az, hogy miután egy székely csaló ellopta a Heineken által megvásárolt csíki sör márkanevét, és a román táblabíróság teljesen jogosan a Heinekennek adott igazat, a magyar és székely szélsőjobb, élén Orbán úgynevezett kormányával, ezt a magyar nemzet elleni támadásnak minősítette, magyarellenesnek bélyegezte a jogdíjvitában hozott jogos ítéletet.

Emlékeztetőül felidézzük, hogy a Heineken 2003-ban megvette a helyi Ciuc premium (Csíki prémium) nevű sörmárkát, amit az erdélyi magyarok csíki sörként ismertek, és mint helyi magyar sört fogyasztottak. A hollandok pénzt adtak érte, őket illeti a csíki sör neve. Nem is volt semmi baj a sörrel, magyar torok nem maradt szárazon, vedelték a székelyek a jó csíki sört. Anélkül, hogy észrevettek volna bármit a nemzetellenes ízéről.

Egészen addig, amíg 2014-ben meg nem jelent a Lixid Project Kft., amely piacra dobta az Igazi Csíki Sör nevű terméket, amely már nevében is utalt arra, hogy ez az igazi erdélyi magyar sör, nem a holland labancok által gyártott hamisítvány. Nincs olyan eredetiség vita, mint a Tokaji Aszú vagy az Unicum esetében, hogy létezne “csíki sör” titkos recept, s aki nem aszerint gyártja, az hamisít. Az eredeti csíki sör egyébként is a Heinekené, amely megvásárolta. Korábban ez az egyetlen csíki sör létezett.

Ha hamisításról beszélünk, akkor azt a székely cég követte el, amely ráadásul a saját sörét “Igazi Csíki Sör” néven kezdte árusítani. A székely-magyar cég csalt, hamisított, inkorrekt piaci magatartást folytatott, a vezetői szélhámosok, akik ellopták, amiért a Heineken pénzt adott. Az „Igazi” jelzővel arra is utaltak, hogy a másik csíki sör, a Heinekené nem igazi, és nemzetiségi ügyet csináltak abból, hogy ki melyiket issza, illetve, hogy a csalást a bíróság hogyan bírálja el.

Az Igazi Csíki Sör attól az igazi, hogy székely magyar csíki vállalkozó gyártja és nem egy nemzetidegen gyarmatosító multi. Közönséges csalásról és védett márkanév bitorlásáról van szó, amely magyar-román és magyar-holland ellentétté alakult, mert az “Igazi Csíki Sör” tulajdonosa és nacionalista támogatói szerint nem a törvénysértésük miatt tiltották el őket a névbitorlástól, hanem azért, mert az Igazi Csíki Sör a magyar történelmet, kultúrát, a magyar népet képviseli és testesíti meg.

Ezt akarják eltaposni a magyarellenes románok és a brüsszelita liberális hollandok. Ebből következik, hogy ebben a zolvasatban nem jogvitáról, hanem nemzeti sorstragédiáról, évszázadok viszontagságairól, honfoglalásról, Trianonról, a magyar kultúra szabadságáról, felsőbbrendűségéről és jussáról van szó. Mintha másodszer csatolta volna el a Heineken Erdélyt.

A konfliktusba beavatkozott Hódmezővásárhely is, amely válaszcsapást követel. A helyi képviselőtestület megtárgyalta az ügyet, a magyarságon esett sérelmet. Bálint Gabriella települési képviselő napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, “a török hódoltság idején Erdély és a Székelyföld volt a magyar kultúra őrizője, az itt élők voltak hivatottak ápolni a magyar hagyományokat”. Szavai szerint most ezt az örökséget érte arcátlan támadás a román ítélkező testület részéről.

A városvezető kemény választ javasolt: a döntés elleni tiltakozásképp a hódmezővásárhelyi embereknek bojkottálniuk kell a székely sörgyár ellen pert indító Heineken gyár termékeit, köztük a magyar Soproni sört is, pedig Sopron meg a Hűség Városa. Ezt még kötelezővé is tehetik. Fel kell emelniük a hangjukat a Csiki Sör ellen indított hadjárattal szemben. A volt vásárhelyi polgármester, Lázár János kancelláriaminiszter, továbbment: nem elég, hogy bojkottra szólítják fel a helyi polgárokat. Kérjék meg a vásárhelyi vendéglátósokat és kereskedőket, hogy többé ne forgalmazzák a cég termékeit, ne is lehessen hozzáférni.

Lázár azonban ezzel sem elégedett meg. Most a másik féleszű idiótával, Semjénnel olyan  törvénymódosító javaslatot nyújtottak be, miszerint tilos „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”. A Btk.-t a törvény úgy szigorítaná, hogy aki a tiltást megszegi, börtönt kaphat: „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.