2024, április18, csütörtök
KezdőlapAmerikaA The Rockettes a világ nőinek szégyene

A The Rockettes a világ nőinek szégyene

-

A The Rockettes New York egyik legrégebbi és legnagyobb nevezetessége. A New York Times szerint ugyanolyan szimbóluma Manhattannek, mint a sárga taxi vagy az Empire State Building. De a The Rockettes ennél is több. Nemcsak azért, mert csaknem százéves fennállása óta élő és működő tánckar, amely a Radio City Hall híres karácsonyi showjának legfőbb attrakciója, hanem azért is, mert a The Rockettes bizonyos étékeket is megtestesít. Mindig felemelte hangját a faji megkülönböztetés, a kisebbségek üldözése ellen, a női egyenjogúság és a női jogok ismert védelmezője. Maga a The Rockettes amerikai tinédzser lányok százezreinek álma.

Amikor kiderült, hogy a világhírű tánckar menedzsmentje igent mondott Trump stábjának felkérésére, hogy a hagyományokhoz híven vegyen részt egy nőket megalázó, a nőket alacsonyabbrendű lényként és prostituáltként kezelő új elnök beiktatási ünnepségén, a számos Rockett inkább felmondott és távzozott a szakma csúcsát jelentő tánckarból. A többiek elégedetlenkedtek, de végül a vezetőségnek engedelmeskedve, arcukon az ismert mosollyal, lábukat dobálva részt vett Trump beiktatási báljának műsorában. Ezúttal a The Rockettes híres kánkán tánca különös és morbid jelentést kapott: pontosan azt a benyomást keltette a nőkről, aminek a perverz Trump nézi őket.

Miután a The Rockettes idáig megtestesítette a női jogokat, a női méltóságot, ezzel a fellépésükkel, hogy egy nőket alázó bunkónak ropták a táncot, történelmük legmélyebb szintjére süllyedtek. A világ nőinek szégyenévé váltak. Különösen azután, hogy rajtuk kívül minden neves művész visszamondta a fellépést, normális ember ezen a beiktatáson nem vett részt, és bojkottálta az egészet. A The Rockettes volt az egyetlen, aki ezt az általános bojkottot megtörte. Mindez még visszatetszőbb annak fényében, hogy miután Meryl Streep nagyon kulturáltan megfogalmazta Trumppal szembeni kritikáját, Trump máris a művészeti támogatások csökkentésének ígéretével reagált. Bizonyítva, hogy egy Putyinhoz hasonló, diktátori hajlamú fasiszta, aki ellen „állítsátok meg a Trump-Pence fasiszta rezsimet” feliratú táblákkal tiltakoznak New Yorkban.

A The Rockettes presztizse a nullára esett. Fellépéseikre vélhatőan ezután is eladják majd a jegyeket a turistáknak, de egy biztos: jóérzésű, tisztességes ember többé a The Rockettes showjára nem teszi be a lábát. Különösen, ha nő, és kicsivel is többre tartja magát annál, minthogy jöjjen egy teremtés koronája, és ha úgy tetszik neki, elkapja a pináját. Ahogy az egyesült Államok beiktatott új elnöke javasolja. Akinek a Rockettes dobálta a lábát mosolyogva.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések