Orbán egymás után kétszer is beszélt arról, hogy az elmúlt hetek tiltakozásai milyen durva reakciót váltottak ki benne. Azt nyilván nem gondolja senki, hogy ilyen egocentrikus ember egy pillanatra is másról beszélt, amikor azt mondta, hogy a CEU bezárásáról szóló törvény utáni demonstrációk láttán viszketett a tenyere.

Jegyezzük meg, hogy akinek viszket a tenyere, az oda akar csapni. Orbán, akinek éppen olyan tahó és bunkó apja volt, mint ő maga, aki saját elmondása szerint nemcsak verte, de talán meg is rugdosta, pontosan tudja, hogy amikor odaszól valaki, hogy viszket a tenyere, az már eldöntötte, hogy ütni fog. Ez a pofáncsapás előtti utolsó figyelmeztetés, de szinte soha nem maradhat el utána a pofon, mert amikor a viszkető tenyér szóba kerül, akkor már eldöntött szándék a pofon.

Orbán egyszerűen fizikai erőszakkal fenyegette meg az ellene tüntető diákokat. Igazából most nem szabadna abbahagyni, mert a tüntetésnek, nyomásgyakorlásnak az is a célja, hogy a diktátor elveszítse az önuralmát és nyilvánvalóvá tegye a rendszere diktatórikus jellegét. Természetesen nem szeretnénk, ha bárkinek, főleg kedves fiatal diákoknak bármi baja esnék, de az első pofon várhatóan nem lesz nagy. Viszont leleplezi Orbánt.

Először a Magyar Időknek adott interjúban beszélt a viszkető tenyérről, majd ugyanezt a Vasárnapi Újság rádióműsorában is megismételte. Ez azt jelenti, hogy Felcsút böllére nem jól viseli a róla szóló rigmusokat, és azt, hogy a tekintélye semmibe veszett, nullának tekintik. A Magyar Időknek adott interjúban azt mondta: „A mi táborunk ereje a rendezettségben és a kitartásban van. Jóérzésű emberek ők, persze hogy viszket a tenyerük a sunyi, nyegle és pökhendi vádaskodások láttán. De megvan a magunkhoz való eszünk, és sosem ragadnak el bennünket az indulataink. Akkor mutatjuk meg az erőnket, amikor erre szükség van, akkor pedig fegyelmezetten és egységben. Lépünk ismét, amikor szükség lesz rá.”

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy Orbánnak betaláltak ezek a tüntetések, hét év óta talán először. Ő az, akinek viszketett a tenyere, és alig tudta türtőztetni magát. Büszke arra, hogy nem veszítette el a fejét, de nem mondott le arról, hogy kiengedje a dühét, a mérgét. A tüntetések ereje, a tiltakozók bátorsága és felszabadultsága meglepte, és lebénította. De készül arra, hogy „megmutassa az erejét”.

Az Amerikai Népszava évek óta azt írja, hogy azért kellene megállítani a felcsúti beteget, mert Orbán már mindenhatónak hiszi magát, bedőlt saját propagandájának. Megismételjük, hogy ez az ember hálát adhat a sorsnak, ha olyan szerencséje lesz, hogy nem lesz belőle tömeggyilkos, mert ez poteniálisan benne van a szívében. Orbán ölni fog, ha szüksége lesz rá. Ez az ember egy közönséges fasiszta és antiszemita náci. Az ideológia, amit hirdet, az a hitlerizmus.

A Vasárnapi Újságnak azt nyilatkozta a Nemzet Gecije, hogy „A békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere”. Nos, felcsúti nácikám, jobb, ha tőlünk tudod meg, hogy akinek „viszket a tenyere”, ha valaki ellenáll neki, nem ért vele egyet, és a véleményének hangot ad, az se nem békés, se nem keresztény. Keresztény embernek az erőszak eszébe sem jut. Ez a hozzád hasonló koszos nácik szennyes gondolatvilága.

Semmi nem oldódott meg abból, amiért a tüntetések kitörtek. Semmi nem indokolja, hogy a demonstrációk abbamaradjanak. Az utcai tiltakozást nem szabad összekeverni Gulyásék választási reformköveteléseivel. Ahhoz is szükség van az utcai nyomásgyakorlásra, az utcát nem helyettesítheti. Orbán akkora nyakast kapott, amilyet eddig soha. Jó bokszoló ilyenkor nem áll le, hanem addig üti, amíg az ellenfelét ki nem üti. Orbán takarodj! – ez a jelszó.