Dr. Karl Verebey professzor, kutatóorvos, New York volt toxikológus tiszti főorvosa, számos találmánnyal segítette a betegeket. Közülük az egyik legsikeresebb, ami csupán egy vitamin, a magyar származású orvosról elnevezett ízületi gyulladások csökkentését segítő tabletta, amely niacin alapú vitaminkombináció, és mellékhatások nélkül segít csökkenteni az ízületi gyulladásokat.

A Verebey Joint Support néven forgalmazott vitaminkombinációt amerikai magyarok is fogyasztják, és egymást is meggyőző eredményekről és hatásról számolnak be. Ezek a levelek időnként megjelennek az Amerikai Népszavában is, de legfőképpen egymásnak küldik el. Ízelítőül idézzük egy Connecticut államban élő idős hölgy Verebey professzornak írt legutóbbi levelét:

„A Verebey Joint Support vitamint csak kis mennyiségben fogyasztom, kettőt naponta, de máris érzek változást, javulást a térdeimben, könyökömben, a kezeimben a zsibbadás fokozatosan múlik. Zsibbadást éreztem az ujjaimban éjszakánként, ami fokozatosan megszűnt, olyan erős volt, hogy nem tudtam aludni. Fájdalomcsillapítót kellett szednem, ami teljesen kimaradt, mióta szedem a vitamint.”

Még gyógyszerek esetében is különböző a hatás, s ez a termék viszont étrendkiegészítő, amelyek hatásait viszonylag ritkán érzik a fogyasztók, mert nem okoznak fizikai változást. Az étrendkiegészítő nem gyógyszer, ahogy a Verebey Joint Support (Verebey Ízületerősítő Vitamin) sem az. Nem gyógyít meg senkit, ahogy a fájdalomcsillapítók sem. De a termék használata sok ízületes betegnek enyhülést okoz, mert a niacin csökkenti a gyulladást, és ezáltal csökken a fájdalom.

A niacin ízületi gyulladásokra gyakorolt kedvező hatását az ötvenes években Dr. William Kaufman fedezte fel, és használta is azt a terápiában. A feljegyzett kóresetekben olyan hatásról számolt be, hogy egyes betegek a niacin kezelés hatására felálltak a tolószékből, mozgatták a karjukat, amelyet felemelni sem tudtak, és mások is fájdalmak csökkenéséről számoltak be. A fájdalom csökkenésének oka az volt, hogy a niacin adagolásával az ízületi gyulladás csökkent, amelyet vérvizsgálattal is kimutattak.

A niacin kezelés hatására a gyulladást jelző ESR értéke visszatért a normális szint irányába. A gyulladás, amely az ízületi fájdalmat okozta, a niacin hatására enyhült. A betegek állapota sok esetben már 6 hét után rohamosan javult. Verebey Károly professzor úgy talált William Kaufman módszerére, hogy egy sportsérülés miatt műtétet javasoltak számára. Kipróbálta a niacint más vitaminokkal kombinálva, és a műtét elmaradt.

Ezek után egy fogorvos barátjával a fogászati páciensek ízületi problémáit kezdték kezelni, és ennek eredményeként összeállították a ma forgalomban levő vitaminkombinációt, majd a módszert szabadalmaztatták Amerikában. Verebey professzor ezután egy szintén volt 56-os magyar gyógyszerészt, Szent-Györgyi Albert volt tanítványát, Andrew Szalayt kérte meg, hogy az összetétel alapján készítsen tablettákat a szerből. Ez a gyártási mód teszi lehetővé, hogy a Verebey Joint Support kisebb niacin adagok mellett is kifejtse erős hatását.

A Verebey Joint Support sikerének egyik titka a niacin és niacinamide Dr. Kaufman által felfedezett hatása, a másik a Szalay-féle gyártási technológia. Andrew Szalay, mint a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor tanítványa, egész életét annak a problémának a megoldásának szentelte, amely Szent-Györgyi professzort is foglalkoztatta, és amelyre akkor még nem talált megoldást. Szent-Györgyi professzor a harmincas években izolálta paprikából a C-vitamint, azonban azzal a problémával találkozott, hogy a paprikából kivont C-vitamin tiszta formájában nem fejtett ki olyan nagymértékű hatást, mint ami az ehető paprikában volt. Szent-Györgyi professzor tudta, hogy létezik, és kereste a segítő anyagot, amely a paprikában benne volt, de az izolált C-vitamin nem tartalmazott. De akkor még nem találta.

Andrew Szalay húsz évig tartó kutatás után megoldotta a rejtélyt, amellyel ugyanazt a hatást képes kifejteni, mint az ételekben levő C vitamin. Az eljárás kémiailag egyesíti és kopírozza az élelmiszerekben található vitaminokat és ásványi anyagokat. Ez a gyártási mód segíti a vitaminok felszívódását és megsokszorozza azok hatásfokát a sejtekben. Andrew Szalay találmánya különlegesen védett gyártási eljárás, amellyel az általa alapított cég egyedi étrend-kiegészítő vitaminokat és tablettákat készít.

Ugyanezzel a gyártási móddal készül a „Verebey Joint Support”. A hatóanyag ételformában szívódik fel és jut be a sejtekbe, így sokkal hatékonyabban segíti a gyulladás csökkentését, ráadásul minden mellékhatás nélkül, mint bármilyen más tiszta vitamin és receptes fájdalomcsillapító. Mivel a felszívódás hasonló az ételekben levő vitaminokhoz, kisebb dózis elegendő.

A Verebey Joint Supportot Amerikán kívül a világ minden részére is szállítják, megrendelők a világ minden részéről vannak. magyarországról is sokan fogyasztják, sokan hasonló pozitív hatásról számolnak be. A magyarországi megrendelőket néhány éve nehezíti a forint-dollár árfolyam, mert a termék ezáltal egyharmaddal drágább lett, miközben az ára semmit nem változott. A forint majdnem egyharmaddal ér kevesebbet, mint korábban. A magyar vevők megsegítésére a forgalmazó cég átvállalja az árfolyamveszteségből fakadó különbözetet egy tavaszi akció keretében.

Ennek köszönhetően a termék 49 dollár helyett 35 dollárba kerül. Aki kettő vagy három dobozzal rendel, annak a szállítás ugyanannyiba kerül, mintha egy dobozzal rendelne. Aki nyolc vagy annál több dobozzal rendel, annak Magyarországra vagy a világ más részeibe is a szállítás ingyenes. A vitamint online lehet megrendelni és fizetni ezen az oldalon a Ludman Fit Corporation online oldalán itt.

Ha bárkinek bármilyen kérdése van a termékkel kapcsolatban, a lurmanfit@ludmanfit.com email címen tud érdeklődni. Ha bárkinek segítségre van szüksége a megrendeléshez vagy a termék fizetéséhez, szintén itt kérhet segítséget. Magyarul is írhatnak levelet. A termékről további információkat itt olvashatnak.