Az uniós polgárok élete a Brexit után: Theresa May ötletei

0
Nehéz lesz mindent beleszuszakolni a csomagba.

Theresa May kormányfő ismertette a brit alsóház előtt, hogy milyen eljárást javasol a Nagy-Britanniában élő uniós polgárokkal kapcsolatban a Brexit után. Tervét nagy vonalakban már Brüsszelben is vázolta a múlt héten, ám nagy sikert nem aratott az EU állam- és kormányfői előtt, tudniillik több mint hárommillió európait, köztük több százezer magyart tenne ki rendkívül bonyolult, bizonytalan kimenetelű bürokratikus procedúrának.

Miről is van szó?

Állampolgárság

  • Garancia csak a már korábban megszerzett brit állampolgárság volna a szigetországban élő uniós polgárok számára.
  • A törvényesen az Egyesült Királyságban tartózkodó uniós állampolgárok két évig maradhatnának az országban a Brexit után.
  • Akik minimum öt éve ott élnek, azok letelepedési engedélyt kaphatnak, csak az nem derült ki, hogy meddig kell teljesíteni ezt az öt évet. Valószínűleg a Brexit hivatalos kezdete – 2017. március 29. – és a kilépés dátuma között lesz.
  • Akinek nincs meg az öt éve – az egyelőre ismeretlen dátumú – határnapig, az legalább két évig maradhat, de szigorúbb feltételekkel kell szembenéznie, ha letelepedési engedélyt szeretne. Ahogy a belügyminisztérium fogalmaz: “semmi nem garantálja”.

A két év azért nem hosszú idő, mert több mint 3 millió jelentkezőre számítanak a brit hatóságok.

Tartózkodási engedély

  • Az eddig kiadottak érvényüket vesztik, tehát azoknak is újra engedélyért kell folyamodniuk, akik már korábban megkapták. A kormány ígérete alapján az ő kérelmüket majd gyorsabban bírálják el.
  • Azok számíthatnak kérelmük elutasítására, akik súlyos bűntényt követtek el, vagy visszaeső elkövetők. A brit kormány terve szerint róluk nem az (európai uniós ügyekben kompetens) Európai Bizottság, hanem a saját kormányuk dönt majd.

Letelepedési engedély

  • Aki megkapja, annak a britekkel azonos jogai lennének sok fontos területen (például egészségügyi ellátás, oktatás), de nem tartozik ide a szavazati jog, és rengeteg kérdés nyitva marad: mi lesz például a szakképesítések elismerésével vagy az önfoglalkoztatással?
  • Brit útlevélért (ami az állampolgárságot is jelenti) hat év tartózkodás után lehetne folyamodhatni.

Családok

  • Aki kint él már, ahhoz házastársa csak akkor csatlakozhat, ha a jövedelme évi 18,6 ezer font (6,5 millió forint) feletti.
  • A családi pótlék rendszere nem változik a már letelepedettek számára: a hazaküldött gyereknevelési támogatás nem csökken. Viszont a Brexit után már nem igényelhető családi pótlék az uniós országban otthon hagyott gyerekek után.

Diákok

  • Aki a Brexit előtt iratkozik be nagy-britanniai egyetemre, az tanulmányai végéig a britekéhez hasonló kedvezményeket, ellátást kap, ez vonatkozik még a 2017/2018-as és a 2018/2019-es tanévre beiratkozókra. A Brexit után érkezőkre a bevándorlási törvény rendelkezései vonatkoznak majd.

Írek

Az írek szerencsés kivételek, a javaslat alapján ugyanis az Ír-sziget északi és déli felén élők (vagyis a brit és az ír állampolgárok) ugyanolyan jogosultságokkal bírnak.

A Brexit eddigi hatása

Úgy tűnik, egyelőre a konzervatívok meggyengülése sem lágyított a kormány Brexittel kapcsolatos álláspontján. Pedig a Brexit miatt már radikálisan visszaesett a bevándorlók száma, és rengeteg cégnek már nehézségei vannak, amennyiben a képzettséget igénylő munkahelyeket szeretnék betölteni.

De a képzettséget nem igénylő munkakörök terén sem jobb a helyzet: már több mint a negyedükre nincs jelentkező.

Nem nehéz megjósolni, hogy kemény, indulatoktól sem mentes időszak következik az Európai Unió és Nagy-Britannia között, illetve a szigetországon belül, melyet mostanában terrorakciók és szörnyű balesetek sora is sújt.

Hogy kecske és káposzta is megmaradjon (ki is lépjenek a népakaratnak megfelelően, de az elégedetlenek nem kicsi táborát is pacifikálja, és a gazdaság se omoljon össze), nos ehhez Theresa May-nek jelenleg nehezen körvonalazódó politikai-diplomáciai bravúrra lesz szüksége.