2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaAzokat az országokat tiltotta ki, ahol nincs Trump hotel

Azokat az országokat tiltotta ki, ahol nincs Trump hotel

-

Amerikában nő a tiltakozási hullám Trump rendeletei miatt, amelyekben megtiltotta hét ország állampolgárainak belépését és a szíriai menekültek befogadását. Amerika nagyvárosaiban egyre nagyobbak a tüntetések, a legnagyobb reptereken totális a káosz.

Ha bárkinek kétségei lettek volna abban a tekintetben, hogy egy pszichopatát engedtek be a Fehér Házba, és egy pitiáner tolvaj bűnözőt szabadítottak rá a világra, az most meggyőződhetett róla Trump első öt napi elnöksége alatt. Soha még ilyen nem volt, hogy egy frissen beiktatott elnök azonnal az amerikai értékek ellen támadjon, alkotmányellenes rendeleteket hozzon, és az egész országot felháborítsa, országos tüntetéseken tiltakozzanak ellene.

Trump a terrorizmus veszélyére hivatkozva hét olyan ország állampolgárainak beutazását tagadta meg, amelyek állampolgárai az elmúlt 25 évben egyetlen terrorcselekményt nem követtek el Amerikában. Ezzel szemben számos olyan arab országgal szemben ezt nem tette meg, amelynek állampolgárai számos alkalommal vettek részt Amerikában terrorista cselekményekben.

Az amerikai sajtóban kimutatták az összefüggést: a beutazási tilalmat olyan országokkal szemben rendelte el, ahol nincs Trump hotel vagy iroda, az országban a Trump-klánnak nincs gazdasági érdekeltsége. S egyetlen olyan ország sem került tiltólistára, amelyben Trump szálloda működik, és Trump anyagi érdekeit veszélyeztetné.

Ebből látszik, hogy a rendeletnek semmi köze nincs a terrorizmushoz, kizárólag a muszlimokkal szembeni gyűlölet felkorbácsolását és az uszítást szolgálja. Trump már az első héten bebizonyított, hogy nem tiszteli az amerikai alkotmányt, az amerikai értékeket, Amerikát egy hét alatt nem naggyá, hanem kicsivé tette a világ szemében. Az intézkedés kényes pontja, hogy családokat szaggat szét, akik elutaztak látogatóba, vagy éppen külföldön voltak, nem térhetnek vissza.

Olyanok is vannak közöttük, akik zöldkártyások, hivatalos letelepedési engedéllyel rendelkeznek, sőt amerikai állampolgárok, akik a listán szereplő hét ország egyikének állampolgárai is. Az egész teljesen törvénytelen és embertelen, emellett rendkívül ostoba, szinte megoldhatatlan feladat elé állítva a közigazgatást.

Trump esztelenségét jól példázza, hogy Amerikában olyan iráni és iraki állampolgárok élnek, akik vagy az ottani terroristák elől menekültek, és Amerikát választották a radikális iszlám terrorjával szembeni menedékül, vagy az amerikaiakat segítették ezekben az országokban, közülük sokan az amerikai államnak dolgoztak, Amerikát segítették.

Aki ilyen törvénytelen és eszement rendelkezésekkel is egyetért, annak felül kell vizsgálnia a muszlimokkal szembeni esztelen gyűlöletét, mert összekeveri a gyilkost az áldozattal.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések