“Nem az ügynökök, hanem a megrendelők listájának nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés” – ezt mondta Lázár János. Bár így teljesülhetne minden kérésünk, mint Lázárnak. E listák készen vannak és elérhetők. Bár az ilyen nagyszájú senkiháziaknak, mint Lázár János, nehezére esik az olvasás, fáj a szemük tőle, de itt mindent pontosan megtalál.

A listán olyan emberek szerepelnek zömmel, akik eltűntek a rendszerváltás után, de ha Lázár most akarja felakasztatni őket, akkor egyet-kettőt még találhat valamelyik szociális otthonban. A pártvezetők, mint “megrendelők”, szintén jól ismertek, nem kell misztifikálni őket, mintha a sötétben bújkálókat most kellene kikutatni valahol. Nem ők a veszélyesek, hanem azok, akik ma ugyanezt csinálják. Mint például Lázár.

De még ennél is fontosabb, hogy a rendszer működtetői még náluk is jobban ismerhetők. Meg lehet őket nézni az utcán, a villamoson, a boltokban. Mindazok, akik a maguk módján megkötötték a kompromisszumaikat a rendszerrel és keresték a boldogulásukat is benne. Éppen úgy, mint ahogy most a Fidesz rendszerében is teszik. Ezek között is van különbség, olyan köztük sem sok van, mint Lázár János.

Az “ügynök” nemcsak egy hálózati személy, hanem egy lelki alkat, pszichológiai jelenség. A kelet-európai országok ezért nem képesek tartósan demokráciában élni, ezért áll közelebb hozzájuk az orosz modell, mint az individuumra, az önálló személyiségre épülő liberális és szabad nyugati világ. Ezért kell ellenség neki, ezért érti jobban Putyint, mint Merkelt.

*

Rainer M. János írt egy rövid bevezetőt “A hálózati ember” című portréjához, amelyben a történelmi szembenézés és az információs szabadság követelménye mellett bemutatja a különböző politikai korszakok démonizált bűnbakjait. Az aktuális ellenségképeket, akikre mindent rá lehetett kenni, és akiket ellenségnek lehetett állítani: a pártfunkcionáriust, az ávóst, a rákosistát, a nomenklatúrát, az ügynököt. Akik az ügynököket akarták megvédeni, azoknak a “működtetők” és a “megrendelők”. Lázár is ez utóbbiak közé tartozik.

Az igazán fontos a diktatórikus rendszerek természetének megértése lenne, hogy az ilyen Lázár-féle gazemberek egy újabb diktatúra vezérkarából ne tudjanak mutogatni másokra, és a nép megértse, mit engedhet meg, és mit nem. Meddig mehet el a kollaborációban. A diktatúrák működtetésének legfontosabb szereplőjét, a tág értelemben vett “ügynököt” kell felismernie, a konkrét volt ügynököket pedig a közéletből mindörökre kizárnia. Az “ügynök” nélkül ugyanis egyetlen diktatúra sem működik. De “ügynöknek” nemcsak azokat tekintjük, akiket a közvélemény annak gondol.

Ügynök alatt nemcsak a besúgókat értjük, akik az emberiség szemetjei, hanem azokat is, akik egy politikai rendszerben (sokszor cégekben, intézményekben, egyházakban) ma is ügynöki tevékenységet folytatnak. Az ügynök önálló személyiség és akarat nélküli ember, aki feltétel nélkül kiszolgál egy rendszert és egy embert, vagy egy ideológiát. Lázár János egy tipikus ügynök, aki Orbánt kiszolgálja, és maga is ügynököket tart, azokkal veszi körül magát.

Egy olyan vezérelvű szervezet, mint amilyen a Fidesz (és kivetülése: a NER) valójában egy ügynökhálózat. A szervezet ügynökök alá- és fölérendeltségi viszonya, ahol a hierarchiában való elhelyezkedést az ügynök pszichológiai alkata határozza meg. A önálló akarattal és a személyiséggel bíró embernek nem sok babér terem. Aki képes a teljes lojalitásra, önmaga belső megsemmisítésére (ha valaha volt egyáltalán személyisége), aki képes vezére lelkébe bújni, önmagában a vezért megsokszorozni, a vezérre hangolódni, s érte bármit megtenni, azé a romlott világ. Ők az igazi ügynökök.

Az ügynök egy lelki alkat. A legveszélyesebb ember, mert személyében a vezér sokszorozza meg magát. Mivel vagy lelkibeteg, akinek szüksége van valakire, akinek a személyiségébe beleolvadhat, vagy képes és hajlandó eldobni önmagát, hogy az általa szolgált ember hátsó felén át felkapaszkodva beüljön az agyába, s ott olvassa ki, hogy a főnökének mi a kedves, mi a jó, mit szeretne hallani, hogy kiszolgálja őt. Az ügynök önbecsülése a megszerezhető dicséretektől és elmarasztalásoktól függ. Olyan, mint drogos, mint egy rongybábu.

Létrejön egy pszichológiai függőségi lánc, amelyben akarat és személyiség nélküli emberek feltétel nélküli engedelmességben szolgálják ki egymást, találják ki a “tartótiszt” érzéseit és gondolatát, hajtják végre az akaratát. Az ügynökláncban nemcsak hierarchia van, hanem az elérhető legmagasabb pozícióért folyó harc. A beteg lelkű ügynök lelki szükséglete lesz a minél magasabb helyről jövő elismerés, dicséret, visszajelzés és megfelelés. Ezért akiről az ügynök azt képzeli, hogy veszélyezteti ezt a pozícióját vagy útjában áll, azt kinyírja.

Ennek módja az, hogy a vezér mindig a legalkalmazkodóbb és a legodaszántabb hódolókat keresi, akik leginkább képesek a személyiségüket megtagadni vagy elveszíteni. Az a lottó ötös főnyeremény, ha alkatilag olyan ügynököt talál, akinek soha nem is volt személyisége, a létezése függ attól, hogy találjon valakit, akinek a lelkébe bújhat. A vezér próbára teszi őket, akinél az önállóság legkisebb jelét tapasztalja, azt betöri, kiképzésnek veti alá, amíg teljes engedelmességre nem neveli és teljes függőségbe nem kerül tőle. Ha erre képtelen, ha nem tudják a személyiségét összetörni, és akarat nélküli kiszolgálóvá tenni, akkor megy a szemétbe.

*

Visszatérve az egykori állambiztonságra, a III/III Csoportfőnökség tartótisztjei jó érzékkel választották ki az ilyen lelkialkatú embereket. Voltak, akiket megzsaroltak, és kényszerből engedelmeskedtek, de kevés kivételtől eltekintve azok is gyenge jellemű emberek voltak. A legjobb ügynökök azonban lelki függőségbe kerültek a tartótiszttől, akik az apa szerepét is betöltötték, a felettes én szerepébe kerültek, és uralkodtak az ügynök lelke fölött, akinek ez olyan volt, mint az ópium.

Ezért, amikor a III/III Csoportfőnökséget feloszlatták, ezek a beteg lelkű “ügynökök” az új “tartótisztek” után néztek, akiknek a lelkébe költözhettek, akiknek a személyiségében újra feloldódhattak, akik révén újra kaptak egy felettes ént, aki robotként irányíthatja őket, s akinek leshetik a gondolatát, előre kitalálhatják, mit szeretne. A rendszerváltás után az ügynököket elsősorban ezért kellett volna kizárni a közéletből, nem csupán azért, mert erkölcsileg elítélendő tetteket hajtottak végre.

A volt ügynökök nem azért veszélyesek, amiket elkövettek, hanem azért, mert bármilyen szervezetbe, pártba, intézménybe, egyházba, közösségbe kerülve keresik és megragadják az új “tartótisztet”, az új vezért, az új diktátort, akinek a dicséretétől függnek, és akiket a legkisebb morális gátlás nélkül mindenben kiszolgálhatnak. Ahol ez megtörténik, a vezető ezeknek az embereknek a befolyása alá kerül, és éppen olyan narkotikus függőség alakul ki az “ügynök” felé, mint fordítva. A környezetükben pedig ez lesz a minta. Elindul az ügynöki láncolat kiépülése. A személyiséggel bíró embereket elüldözik, megzsarolják vagy betörik.

Amikor ez társadalmi méreteket ölt, akkor jön létre a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Mindenki szem a láncban, mindenki számára ez az érvényesülés és a létfenntartás módja. A kis diktatúrák nagy diktatúrákat hoznak létre, kiteljesednek, mindenkit beszippantanak és bűnössé tesznek. Mindenkinek fel kell egy kicsit adnia magát, mindenkinek “ügynöknek” kell lenni egy kicsit, mert ez a kiválasztódás eszköze és az érvényesülés módja. Szijjártó Péter, aki arról álmodozik Dunakeszin, hogy Orbán Viktort szolgálja, külügyminiszter lesz, és mindenre hajlandó. Nincsenek elvei, nincs szakmai tudása, csak végtelenül lojális, és bármire képes, amit Orbán kér és vár tőle. Kitalálja a gondolatait. Egy diplomata ezt soha nem tenné. Csak egy “ügynök”.

Beteg emberekből beteg társadalom jön létre. A tízmillió “ügynök” országa. Ezért a magam részéről továbbra is az állambiztonsági ügynökök teljeskörű feltárásának, nyilvánosságának híve vagyok. De nem úgy, ahogy azt az átvilágítási törvény tette, hogy a leleplezett ügynök eldönthette, hogy visszavonul vagy sem. Minden volt ügynököt ki kell tiltani a médiából, a közéletből, a közvélemény formálásából, a pártokból, az egyházak formális és informális vezetéséből, minden funkcióból, ahol nagyobb tömegre, közösségre befolyással lehetnek.

Az ügynökök csökkenésével fogynának a vezérek, az ügynökláncolatok, a beteg társadalmi működés és a kontraszelekció. Az utókor hálás lehetne az állambiztonságnak, hogy ezeket az embereket előszűrte, kiválogatta. Csak távol kellene őket tartani minden olyan helytől, ahol a beteg lelkükkel pusztítani tudnak. Magyarország szeret ujjal mutogatni a leleplezett ügynökökre. De a második lépésben fel kellene ismernie a népnek magában saját ügynöki lelkületét. A behódolást, az önfeladást, a feltétel nélküli alkalmazkodást és kiszolgálást.

*

Ez az egyik előfeltétele annak, hogy az ilyen pökhendi és szarházi ügynököket, mint Lázár János, felismerjenek, és a társadalmi hierarchia megfelelő helyére tegyék. Nem mindenki lesz vidéki polgármesterből kancelláriaminiszter, és ehhez nem a zsenialitására, hanem az elvtelen, jellemtelen, személyiség nélküli alkalmazkodóképességére, és az ügynöki lelkére volt szükség. Ha valaki megvizsgálja a volt III/III-as ügynököket is, akkor azt találja, hogy ezek többsége sikkasztó, tolvaj, megvesztegethető ember volt. Ez a karakter. Ezért lopnak. Nem kell ehhez hálózati személynek lennie, az egész ország egy hálózat.

Meglehet nézni a Fideszben, de az összes többi diktatúrában, vagy akár az egész országban is, hogy kik maradnak, kik emelkednek fel, kik betegszenek bele egy idő után, kik mennek kórházba, esnek össze, kiket helyeznek Brüsszelbe, vagy más mellékvágányra, kik hagyják el az országot, és abból látható, hogyan szelektál egy ügynökhálózatra épülő diktatúra, kik működtetik a rendszert, és kik hullanak ki belőle.

Ma több ügynök van, mint a rendszerváltás előtt volt. Nincs szükségük “6-os kartonra”. A potenciális diktátort is arról lehet felismerni, kiket emel fel, kik veszik körül, kik esnek ki a vezető köréből. Ezek a vezérek termelődnek, a beteg lelkű ügynökök szaporodnak, és a virtuális “6-os kartonjaikat” szorongatják egy olyan társadalomban, amelyben a vezérek lelki függőségben tartják az alattvalókat, ahol ez a minta, ahol az ország így épül fel. Ha megszűnik a NER, ha megbukik Orbán rendszere, létrehoznak egy másikat. Ahogy látszik, hogy a baloldalon és az ellenzéki pártok között is hasonló struktúrák jönnek létre.

Első körben legalább azokat kellene nemcsak megnevezni, hanem a közéletből is kitiltani, akiknek papírjuk van arról, hogy ügynökök voltak. Akik itt élnek, mocskolódnak közöttünk, a legaljasabb gazemberségeket szolgálják ki, összeesküvés-elméletekkel tömik az újabb tartótisztjeik beteg fejét, beteggé teszik a közvéleményt is, gyaláznak, manipulálnak és aljas módon hazudoznak. Ügynökök voltak és azok is maradtak. Például Morvay Péter, a Hartmann László fedőnevű III/III-as ügynök, aki ma is aktív ügynök, csupán tartótisztet váltott Németh Sándor személyében, az ATV-ben és más szennylapokban halálos méreggel fertőzi a nyilvánosság kútjait. De tele van velük a közélet, az egyházak, a pártok, a sajtó.

Mert nincsenek vezérek ügynökök nélkül, ahogy ügynökök sincsenek vezérek nélkül. Amíg ezek virulnak, ezek virágoznak, amíg ezek irányítják a közvéleményt, addig Magyarország szabad, független, demokratikus jogállam, ahol a tehetség és a szorgalom érvényesül, ahol a józan ész diadalmaskodik, ahol igazság és hazugság elválik egymástól, soha nem lesz.