Bartus László: Mitől érezzük bolondokházában magunkat?

2
Orbán az apjával, Orbán Győzővel (balra)

Egy érdekes cikk jelent meg “The little boy president” (“A kisfiú elnök”) címmel a CNN online oldalán Michael D’Antonio tollából. A szerző az írás elején idézi Trump vallomását, amelyben azt mondja, “ha megnézem magamat elsőosztályosként, és ha megnézem magam most, alapvetően ugyanaz vagyok.” Nem lát különbség mostani és 6 éves önmaga között.

Ennél pontosabban nem lehetne leírni a diktatúrára hajlamos személyiséget. Örökre gyerek marad. A tragédia az, hogy az elsőosztályos kisfiú az Egyesült Államok elnöke. Nem felnőtt, kiszámíthatatlan, impulzív és éretlen. Trump pontosan úgy viselkedik, mint amit egy 6 éves kisfiútól várnánk, miközben az ő hangulati ingadozása diktálja a felnőttek világát és a világ legerősebb nemzetének döntéseit.

Hatéves kisgyerekek vezetik a világ egyes országait, akik megrekedtek a gyerekkorban és a gyerekkori álmaikat, vágyaikat valósítják meg. Vagy éppen a gyerekkorban szerzett sérülést torolják meg a világon. Az egyik lóháton vadászik medvékre, amit a James Fenimore Cooper könyvekben olvasott, félmeztelenül lovagol, a másik futballstadiont épít a falujába, odaviszi Puskást és meghívja a Real Madridot. Kisvasútat épít, szereti a mozdonyt.

Ebben azonban nem merül ki az infantilis elmebeteg diktátor kórképe, mert az infantilis vezető képtelen felmérni a döntései és a felelőssége súlyát. Mint egy kisgyerek, hárít, soha nem ő a felelős, ő nem tehet semmiről. A vérengző diktátorok nem érzékelik, hogy valódi embereket ölnek meg, hanem mintha csak játszanának, és a játékban felhalmozódott düh vagy harag levezethető lenne az élő embereken.

A Prédikátor Könyve szerint “Jaj néked ország, kinek a te királyod gyermek”. Ha egy gyerek vezet egy országot, annak sorsa megpecsételődött. Aki csak biológiailag nő fel, szellemileg és érzelmileg gyerek marad, nem képes vállalni a felelősséget a tetteiért, ezért gátlástalan. Ez egy betegség, amiről a beteg nem tud, de mint a gyerek, keresi a védelmet, vagy éppen uralkodni akar, vagy kielégületlen vágyait kiélni. Sokszor szeretetlen vagy durva szülő áll a háttérben, amiért a szeretetre vágyó gyerek soha nem tud felnőni. Mit az apja által rugdalt Orbán.

Az infantilis ember nem képes a világot reálisan felfogni, elfogadni a környezetét olyannak, amilyen. Számára a valóság kibírhatatlanul szörnyű, amiért mindig más a hibás, ő biztosan nem. A gyermekded lélek örökké elégedetlen, feszegeti a határait, gátlástalan, mert minden játék, semmi nem valódi, és hajtja magát a teljesítményért, az elismerésért, a dicséretért. Az ambíciózus ember sokszor egy lélekben gyerek, aki kompenzál. Állandó konfliktusban él, mert a gyerekkori konfliktusa rögzült.

Az infantilizmus nem látható kívülről, miközben olyan emberekről van szó, akik megállnak a fejlődésben, visszamaradottak. Felnőtt testben egy gyermek él, akinek gyermekies marad a gondolkodása. Ez egy önvédelmi reakció a megoldatlan vagy megoldhatatlan konfliktusokkal szemben. A gyermek nem veszi olyan súlyosan a helyzetet, mint egy felnőtt, és ösztönösen inkább gyermek marad. Gyerek módjára él és gondolkodik, ami egy felnőttet megállítana, őt nem. Állandó feszültséget, harcot és konfliktust indukál, mert abból úgy megy tovább, hogy nem vesz tudomást róla. Más kerüli a konfliktust, az infantilis ebben érzi otthon magát.

A gyerek szinten megrekedt infantilis ember egyik legfőbb jellemzője, hogy menekül a felelősségvállalás elől. Soha nem ismeri el, hogy ő hibázott, hogy bármiért felelős, és nem is látja be a tettei következményeit. Felelőtlen ember, aki mindig azt keresi, hogy ő ne legyen hibás. Érzelmileg visszamaradott, éretlen. Aki látta Orbán Viktort az Európai Parlamentben, az látott egy infantilis embert, egy hatéves gyereket, aki nem fogja fel, hogy mit mondanak neki, csak annyit érzékel, hogy támadják, és ő mellébeszél, ő nem hibás, nem felelős.

A szellemileg gyerek szinten megrekedt ember dacos, hisztériás, bosszúálló, amit a fejébe vesz, abból nem enged, képtelen az együttműködésre, a környezetét tévesen értelmezi. Nem várható el, hogy belássa a tettei következményeit, gyerekes, nem tud felnőtt módjára viselkedni. Megbízhatatlan, védekező, mást mond és mást csinál. Csak azért is azt csinálja, amit nem akarnak, ha nem tetszik a kisvasút, elvezeti Bicskéig. Bizonyos dolgokat fel sem fog.

Olyan emberek ragadnak bele a gyerekkorba, akiket konfliktushelyzetekbe vittek a szülei, amelyeket nem tudtak megoldani. Védekezik a lelkük azzal, hogy nem nőnek fel, ne kelljen a konfliktust megoldani, mert úgy érzik, hogy nem tudják. Az infantilizmus az esetek nagy részében ezért skizofréniával és paranoiával párosul. A kommunikáció jelszavakra csökken, a konfliktusokra adott válaszok gyerekesek, nevetségesek, a valósághoz semmi közük.

A környezet és a külvilág úgy ismerheti fel az infantilis, skizofrén paranoiás pszichopatát, hogy lebénul tőle az agya, mert nem felnőtt, nem logikus, nem értelmes választ ad, mintha óvodában vagy elmebetegek otthonába került volna a környzete és a külvilág. Az infantilis fertőz, másokat is infantilizál és vonja magához az infantilis hülyéket. Gátlás nélkül hazudik, mint a rajtakapott gyerek. Minden kell neki, mindent birtokolni akar.

Keveredik a felnőttek világával, mert felnőtt dolgokkal foglalkozik, látszólag normális, viszont a reakciói és a magatartása, az érzelemvilága egy hatéves vagy tízéves gyerek szintjén áll, attól függően, hogy hol állt meg az apja rugdosása folytán a belső növésben. Trump is olyan apával rendelkezett, aki elégedetlen volt vele, Trump pedig képtelen volt felnőni. Putyin, aki a kemény fickót játssza, olyan, mintha egy grundon lenne. Totálisan pszichopata.

Itt áll Magyarország egy infantilis pszichopatával, akivel nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, mert mindent tagad, csúsztat, hazudik, mellébeszél, elferdít, nem vesz tudomásul. Nemzeti konzultációt folytat, mintha ez konzultáció lenne, az ország pedig úgy érzi, mintha megbolondult volna, közben csak egy pszichopata mozgatja. Képtelen belátni bármit, nem lehet az értelmére hatni, mert nincs felnőtt tudata. Nem érti meg, nincs felelősségérzete.

Már csak azt kéne kitalálni, hogy mit lehet egy infantilis, visszamaradott pszichopatával csinálni. Egy biztos, hogy a játékában nem szabad részt venni, mintha nem tudnánk, hogy ez egy pszichopata infantilis ember játéka. Ki kell billenteni, nem szabad engedelmeskedni. A gyerek ekkor tombolni kezd benne, akaratos, dacos lesz, ellenáll, nekimegy a világnak, de ebben az állapotában lelepleződik, hogy kicsoda. Ha kívülállók elfogadják a játékszabályait, maguk is a bolondság részei lesznek, mintha megbolondultak volna.

Várunk egy felnőttet, aki nem ül le Viktorkához játszani, hanem felnőttként viselkedik vele.



2 HOZZÁSZÓLÁSOK