2024, március28, csütörtök

Magyarország

Eldőlt: Magyarországon nem lesz több Nobel-díjas

Ez már az Orbán-rendszer eredménye. Ez az orbáni egyetemi "átszervezés", továbbá az MTA "átszervezésének" mézédes gyümölcse.

Nemcsak „Brüsszel” utál benneteket, hanem mindenki

Azért nem kaptok pénzt, mert fasiszták vagytok. Ezért mellesleg undorodnak is tőletek. Azt nem is említve, hogy állandóan hazudtok.

Szentiványi István szerint Orbán mentális állapota orvos után kiált

"Brüsszel" neki csak arra kell, hogy bűnbakként mindenért okolni tudja. Saját alkalmatlanságát, pusztítását, a csődöt és a nyomort "Brüsszel" nyakába varrja.

A magyar Nobel-díjas szerint Orbán most rombolja le, amitől ő Nobel-díjas lett

Krausz Ferenc az ellenkezőjét mondta, mint Rétvári, aki maguknak tulajdonította a Nobel-díjakat.

Jézus Krisztus: „Aki nem az ajtón megy be, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló”

Európa keresztény védőbástyájának magatartását Jézus Krisztus egyik példázatával tudjuk leginkább leírni és jellemezni.

Orbán azt nevezte erőszaknak, hogy nem zsarolhat

Európa "erős embere" ezzel elveszíti az erejét, mert az ő ereje nem önmagában, nem az országa befolyásában, hanem az uniós vétójogban van.

A Btk. közösség elleni uszításnak nevezi, amit Soltész a kereszténységgel azonosít

Ezek a náci beszéd modern változatai, amelyek vége a holokauszt lett. Ezért a jogrend tiltja, függetlenül attól, milyen ideológia nevében követik el.

Orbán szervezte a szlovákokra a migránsokat, hogy befolyásolja a választást

Nem Soros, hanem Orbán szervezi az illegális migrációt. Ennek érdekében átjáróházat csinált Magyarország déli határából, hogy befolyásolják a szlovák választást.

Magyarország Európa legszegényebb országa

A szegénység azonban nem vonatkozik az Orbán-családra, az Orbán-család strómanjaira, oligarcháira, a NER-lovagokra és a NER-lovaginákra.

Költözzön konténerbe a köznevelésért felelős államtitkárság

Szoktuk is mondani: "egy jó konténerállamtitkárság sokkal jobb, mint egy régi százéves épületben működő államtitkárság".
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések