(A fenti képen nem egy kolumbiai drogbáró, hanem Németh Sándor vezető lelkész látható. Forrás: Facebook) Az ATV alig bújtatott menekültellenes propagandát folytat. A tulajdonos Hit Gyülekezete, Orbán Viktor kivételezett és bevett egyháza, nem nyitja meg a szívét, de főleg a pénztárcáját a menekültek előtt, akik átmeneti segítségre és emberségre szorulnának, hogy folytathassák útjukat oda, ahol befogadják őket. A gyermekekkel, nőkkel...
Mert fölösleges ijesztgetés volt, igaz? Sokan - időben - mondták, hogy egy-két héten belül BÁRMI megtörténhet ebben az országban, majd kapkodd a fejed, állampolgár, BÁRMI megtörténhet. Az ajvékoló fotelértelmiség - mondták sokan és legyintettek. Mások ugyanezt nyomdafestéket nem tűrően tették. 2015. augusztus 28-án, pénteken, amikor egy teljes ország kapott hőgutát és igyekezett vízpartra, kihasználva az utolsó nyári hétvégét, pártunk és kormányunk...
Embert annyit nem hülyéztek, elmebetegeztek, mint engem, mert már 2011-ben azt mondtam, hogy az Orbán-rendszer diktatúra, az Európai Unió első fasiszta állama. Azóta megállás nélkül ezt mondom, és ahogy a rendszer konszolidálódik, s egyre inkább megtalálja benne mindenki a túlélés lehetőségét és megalkuvásával a javakhoz való hozzájutás módját, egyre jobban elszigetelődtem. S miután a gyurcsánypárt elvtelenségét és Orbán-rendszerre tett...
A magyar kormány és annak feje pénzt, energiát nem kímélve hetek óta küzd a keresztény Európa megvédésével. Ahogy a mítosz szerint a törökök ellen is a magyarok védték meg Európát, a jelenlegi magyar politikai vezetés úgy védi most a magatehetetlen öreg kontinenst a háborús övezetből tízezrével érkező migránsok ellen. A migráns szó bevándorlót, menekültet jelent, de a magyarságát naponta...
Azt hiszem, most ment el a kedvem végleg attól, hogy magyar legyek. Egyszerűen szégyellem más embertársaim előtt, hogy magyar vagyok. Lehet, ezen felháborodni, de inkább sírni kellene. Petőfi mit mondana? Megjelentek az első képek a magyar szögesdrótkerítésen átvergődő menekültekről. Apa vagyok, s a szívem megszakad a magyar szögesdróton fennakadt gyerekek, csecsemők láttán. Kizárólag propagandacélok miatt tesznek ki ilyen sokkhatásnak...
"Amióta a magyar állam létezik, mindig saját erejéből védte és építette újra önmagát. A pokol kapui nyíltak meg előttünk, átvészeltük a tatárdúlást, a török hódoltságot és két világégést is" - mondta Áder János, a csornai Charles Bronson-nak nevezett pecás, aki jelenleg köztársasági elnök egy nemlétező köztársaságban. A magas méltóságot azzal nyerte el, hogy nem lesz akadálya az önkényuralmi törekvéseknek...
Mivel megingathatatlanul jóindulatú, és már-már ostobaságig jóhiszemű vagyok, miniszterelnökünk azon kijelentését, miszerint mi magyarok vagyunk a földrész utolsó gaulle-istái, ő pedig logikusan nem lehet más, mint De Gaulle, szóval ezen eszmefuttatását sem vagyok hajlandó ironikusan értelmezni. De még csak arra a megállapításra sem jutok, hogy mindez csupán azért, mert a jelmezkölcsönzőben elfogytak a Napóleon-kalapok, pláne nem süllyedek odáig, hogy...
A menekültügy fájdalmasan szembesít mindenkit a magyar nép tájékozatlanságával, sok esetben műveletlenségével és az iskolázottság hiányából fakadó gyenge értelmi képességeivel. De képzett emberek is úgy keverik a fogalmakat, mint pókerjátékos a lapokat. A magyar értelmi színvonalat tényként kell elfogadni, és valakinek magára kellene vállalnia egy menekültügyi kisszótár vagy kiskáté elkészítését. Legalább azoknak meg kellene adni az esélyt, akik nem rosszindulatból,...
Egy kiadós munkával eltöltött szombati nap után jár a megérdemelt pihenés. Noha egy újságíró tulajdonképpen sohasem pihen, hiszen mindig a hírek frontvonalában kell hogy legyen, kielégítve ezzel a nyájas olvasó kíváncsiságát. Ma azonban a vállamra vettem a várost, s felkerestem a debreceni sámsoni utat, megcsodálva az ott található híres-nevezetes cívisvárosi menekülttábort. Az út közepéhez érve ismeretlen eredetű alakokra lettem...
Miért nincs ellenzék, miközben van? Teszik fel többen a kérdést. Nem azok, akik nem támogatják a hivatalos ellenzéket, mert ők tudják, hogy ez nem ellenzék. Ezekben megbízni nem lehet. Azok kérdezik, akik szeretnék, ha ezt az ellenzéket támogatnák. Ennek az ellenzéknek a támogatása ugyanis az ő támogatásukat is jelentené. Csodálkoznak, miért nincs így, miközben Orbán rendszere közutálatnak örvend. Pedig nagyon...

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK

IDŐJÁRÁS

New York
tiszta égbolt
26.2 ° C
28 °
24 °
65%
3.4kmh
1%
ked
28 °
sze
24 °
csü
22 °
pén
22 °
szo
21 °

VALUTAÁRFOLYAM

USD - United States Dollar
EUR
1.1761
CAD
0.7939
HUF
0.0039
GBP
1.2879
CHF
1.0351
ILS
0.2761
Tovább az eszköztárra