Civil cégekkel, nem rendőrökkel veret Orbán

Megéri asszisztálni pártunk és kormányunk szándékához, mely nem más, mint a fontos ünnepek pártnagygyűléssé silányítása.

0
Újabb, több mint félmilliárd a kormány kedvenc biztonsági cégének, a Valtonnak: az NFEB, azaz Nemzeti Fütyülő Elhárítási Belbiztonsági szolgálat nevét az elmúlt év október 23-án kapta fel a sajtó, a cég legényei voltak ugyanis azok, akik békésen füttyögni szándékozó magyar polgárokat zaklattak az ország főterén, nem az ott éppen nyugalmat megzavaró kis köpcöst, aki egy hordón – pardon dobogón – ágálva tette tönkre az ünnep emelkedett voltát.
A Valtonosok hasonlóképpen jártak el a minap is, amikor a gyűrött ruhájú kisember megint füttyöt, pardon fittyet hányt egy nemzeti ünnep méltóságára, kicsit alighanem szétcsapva végig heherészte saját beszédét.
Tény, ami tény: megéri asszisztálni pártunk és kormányunk szándékához, mely nem más, mint a fontos ünnepek pártnagygyűléssé silányítása. A jutalom sem marad el, hiszen ha egy cég – ahogy például a Valton – hajlandó még azt is vállalni, ami nem a TEK-nek – a praetorianus gárdának – és a rendőrségnek kell elvégezni, azt busásan megjutalmazza a harmonikázó nadrágú király.
Orbán így leplezi az erőszakot, hogy nem rendőrrel vereti meg az ellenzékieket. Orbán nem véletlenül alkalmaz civil biztonsági cégeket állami rendvédelmi feladatra. Így nem tűnik fel, hogy az ellenvéleményt nyilvánító tiltakozókat Orbán megvereti. Ha rendőrökkel tenné ezt, akkor világos lenne, hogy az ellenvéleményen levőket a diktatúra rendőrei verik. Így csak úgy tűnhet, mintha egy civil biztonsági cég erőszakoskodna.
Mit olvashat “akinek van szeme”? – hogy a Valton, gondolom gondos előkészítés, komoly pályáztatás után (“Mama, ne álmodjon, ha ébren van!” Hofi) több mint félmilliárd magyar rénusi forintért elnyerte a Városliget biztosításának és védelmének a jogát, ami persze NER-es szóhasználatban nem pontosan ezt jelenti, hanem azt, hogy ettől kezdve ők biztosítják, hogy rendben megtörténhessen Európa egyik legnagyobb környezetgyalázása.
A környezetvédőkre ráengedik a Valton embereit. Az még kissé odább lesz, amikor majd a határról hoznak menekültverésben edződött határvadászokat kutyákkal az ellenzék ellen.