2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországCsak nehogy Ferenc pápa nevessen a végén

Csak nehogy Ferenc pápa nevessen a végén

-

Talán a történelem első keresztény pápája ül a katolikus egyház trónján, akit liberális pápának is neveznek, ami jól mutatja azt, hogy a kereszténységhez a liberalizmus áll legközelebb. Isten senkit nem kényszerít, hanem mindenkinek szabadságot ad. A Biblia szerint az erkölcsi törvény nem szabaddá tesz, hanem haragot nemz. A liberalizmus nem az erkölcsről vagy az erkölcstelenségról szól, hanem a jogról, az Isten adta szabadságról.

A liberalizmus nem minősíti a cselekedeteket, nem mondja a rosszat jónak, de megadja a jogot, és nem rendeli állami erővel üldözni a bűnöst. Ahogy Isten is megadja a szabadságot és Jézus Krisztus is azt mondta, hogy nem szabad kiszaggatni a konkolyt, hanem a kettő együtt növekszik. Akik a konkolyt szaggatják, kiszaggatják a búzát is.

A katolicizmus lényege az államhatalommal való összefonódás, a teológiája az állam és az egyház összefonódására épül. Ahogy a katolicizmus, mint vallás, minden más tekintetben is ellentéte a kereszténységnek, ez a felfogása is antikrisztusi. Ezzel szemben minden jel szerint a katolicizmus feje ma egy keresztény ember, aki krisztusi tanokat hirdet. Gyűlölik is az „igazi” katolikus főpapok és hívők, akik az igazi kereszténységet mindig is utálták és üldözték.

Ferenc pápa most a Migránsok és Menekültek Világnapja alkalmából teljes mértékben a menekültek mellé állt. A papír nélküli migránsokat megvédte, akik illegális bevándorlónak számítanának, ezért az ilyeneket senki nem védi, még a menekültek jogait elfogadók sem. Szemben azzal, amit Orbán állít róluk. Orbán a menekülteket is illegális bevándorlókkal azonosítja a „migráns” megbélyegzés alatt, hogy embertelen lehessen velük. A pápa még azokat is befogadná, akiket a nemzetközi jog szerint nem kell.

Olyat Soros György sem állít, mint amit a pápa mond. Ellenkezőleg, Soros György a menekülthullám helybeli kezelését javasolja, az illegális bevándorlást nem támogatja, a valódi menekülteket különbözteti meg tőlük, és azokkal szemben emberséget és a jogok betartását sürgeti. De a politikai katolicizmust állami szintre emelő Orbán mégsem teheti gigaposzterekre Ferenc pápát, mint embercsempészt, erre egy zsidó sokkal alkalmasabb.

Bayer Zsolt, mint a Fidesz lelkének ismerete, elmondja, hogy mit gondolnak ők a mostani, keresztény pápáról, aki a katolikus egyház feje. Szenilis hülyének tartják, de azért magát a katolikus egyházat elválasztják tőle, és várják az új katolikus pápát, aki már nem lesz keresztény, hanem antiliberális és illiberális gyűlölködő lesz, mint ők maguk.

Ferenc pápa mindenesetre jó tükör, megvillant valamit abból, amit az igazi kereszténység jelent és amit a Biblia mond. Megmutatja az Isten országa és az evilág gondolkodása közti különbséget. Megmutatja, milyen az isteni szeretet, a befogadás, az elfogadás, az áldozat vállalása, ahogy Krisztus tette. S ez jól mutatja, milyen sátáni figurák ezek, akiknek közük nincs a kereszténységhez. Orbán és támogatói „az ördög atyától vannak”, ahogy Jézus mondja.

S mivel a végén mindenki számot ad magáról, Orbánék egészen biztosak lehetnek benne, hogy Ferenc pápa fog nevetni a végén. Nekik a sírás és a fogak csikorgatása jut majd.







 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések