Demokrácia helyett Momentum

0

A Gépnarancson Zsebesi Zsolt mutat rá nagyon helyesen a Momentum lényegére és a NER-t bebetonozó tevékenységére, ideológiai zagyvaságára. De ha ez nem zagyvaság, hanem tudatos ideológia, akkor ez egy szélsőjobboldali párt. Az írja a szerző, hogy “a Momentum ideológia nélküli országot ígér, ahol még a rossz döntések is racionálisak, a dolgok technokraták által szakszerűen vannak elbaszva”.

Amikor egy polgári demokráciában, egy többpártrendszerben hirtelen a nemzeti egységgel kezd kelni és feküdni az ember, akkor mindig nagy baj van. Ha nem volna, hamarosan lesz. Aki ma a demokráciát úgy akarja helyreállítani Magyarországon, hogy a plurzalizmus, a többpártrendszer, az ideológiák, a világnézetek, az értékrendek és az érdekek ütköztetése helyett – bármilyen szent cél érdekében – a nemzeti egység harsonáit fújja, az a demokrácia felszámolásán munkálkodik, akár rossz szándékkal, akár tudatlanságból teszi. Nemzeti egység ugyanis nincs.

Mert ha volna nemzeti egység, vagy az volna a demokrácia célja, hogy legyen, akkor valóban elég volna egy párt, egy zászló, egy jelszó és egy vezér, egyenruha, egyensapka és „egyen nadrág”. Pedig egy nagy lófaszt. A nép, a társadalom, a nemzet nem egységes, az egyes osztályok, társadalmi rétegek, szakmák, az egymástól eltérő értékrendeket vallók, hívők és ateisták, keresztények és zsidók, muzulmánok és buddhisták, a zöldek és a szénbányászok, az atomerőmű pártiak és a megújuló energia hívei, a melegek, a leszbikusok és az őket nem szerető heteroszexuálisok, a Ferencváros szurkolói és a mocskos Lilák, a munkaadók és a munkavállalók, az egymással konkuráló vállalkozók, az egymást agyagba döngölő és egymás torkát átvágó politikusok, az autósok és a kerékpárosok, a nők és a férfiak ellentéte mind azt mutatja, hogy a nemzeti egység egy baromság és nem erre kell országokat szervezni, hanem a nemzeti sokszínűségre, a különbözőségre, az ebben rejlő erőkre, energiákra, és a társadalmat úgy kell kormányozni, hogy abban legyen csak maradéktalan és feltétlen az egyetértés, hogy megélni és kezelni akarjuk a társadalom, a nemzet sokszínűségét, elfogadni a tényt, hogy a nemzet nem egységes, vagyis, hogy nemzeti egység nincs és nem is kell a boldogsághoz.

A demokrácia, amit szeretünk néphatalomnak definiálni, vagyis olyan rendszernek, amelyben a nép kezében van a hatalom, valójában mégiscsak képviseleti demokrácia elsősorban, vagyis a nép nevében kiválasztottak, illetve megválasztottak gyakorolják a hatalmat. Kontrollt a nép választott képviselői felett a törvények, az alkotmány, a demokratikus intézmények, az úgy nevezett fékek és ellensúlyok, maguk a ciklikus választások, a szabad sajtó gyakorolnak. (Ó, az a szabad sajtó! Mily szép is az, amikor elszabadul.) Már amennyiben ezek léteznek. Tehát amennyiben vannak törvények, van alkotmány, vannak demokratikus intézmények, fékek és ellensúlyok, független sajtó és időről időre választások, ahol a nép egyes csoportjainak (nem az egész nép) képviseletének jogáért indulók a választási törvényben rögzített, mindenki számára azonos feltételeket teremtő szabályok szerint szállhatnak versenybe, akkor beszélhetünk demokráciáról.

Amennyiben a demokrácia intézményei és jellemzői mind megvannak és működnek, akkor polgári és képviseleti demokrácia van, ami – ha nem is feltétlenül jól, sőt általában szarul – de a nép folyamatos kontrollja alatt működik, ami annyit jelent, hogy a hatalmat a nép nevében gyakorolók tartósan nem tudnak a nép érdekeivel szemben kormányozni, és – mondjuk – a saját maguk érdekeit a nép érdekei elé helyezni, vagy a saját érdekeiket a nép érdekének beállítani. Amennyiben nem ez jellemez egy rendszert, akkor az nem demokrácia. Most azt a nagyon fontos tényt ne firtassuk, hogy a legtöbb demokráciában, a polgári demokráciában is, a hatalom ellenőrzésének és befolyásolásának lehetősége nem annyira létszám, mint inkább vagyon arányosan oszlik meg. Tehát a néphatalom (finoman fogalmazva) nem tiszta formájában jelenik meg, hanem azt mindig torzítja a pénz, az azzal szerezhető befolyásolási és érdekérvényesítési képesség.

A demokrácia felsorolt jellemzői ismeretében tehát bátran állíthatjuk, hogy Magyarországon sok minden van, és ráadásul bármi lehet, de demokrácia az holtbiztosan nincs, és ha sikerül megvalósítani a demokratikus ellenzék összefogását, akkor azért, ha nem, akkor azért, egyhamar nem is lesz. Helyette tovább haladunk az Orbán Viktor és a választási összefogást sürgető demokratikus ellenzék által meghirdetett Lenini úton, ami nyílegyenesen vezet az egypártrendszerű, nem pluralista berendezkedéshez, ugyanoda, ahová a Momentum nevű utazási iroda hirdetett meg rendkívül hatásos reklámkampánnyal charter járatot

A Momentum egy ideológia, bal- és jobboldal nélküli eszményi országba repítené a kuncsaftjait, ahol mindenki a nemzet javait gyarapítja és minden döntés, még a rossz döntések is racionálisak, a dolgok csak és kizárólag szakszerűen vannak, – elsősorban fiatal technokraták által – elbaszva. Természetesen, csak azt követően, miután meghallgatták a nép egyszerű gyermekeinek szavát, főleg a vidékiekét, akik, ha nem is tudnak semmi újat mondani, sőt már a régi nótáikat is elfelejtették, mégiscsak azzal térhetnek nyugovóra fűtetlen otthonaikban a lakossági fórum után, hogy járt itt valaki, aki végre azt mondta, amit hallani akartak, nevezetesen, hogy menjen minden politikai párt a bánatos picsába. A Momentum brókerja azután türelmesen meghallgatta a vidékiek véleményét is, ami szó szerint ugyanez.

Az embereknek nem összefogásosdira és ideálisra álmodott országképre van szükségük, hanem arra, hogy szabadon megszervezhessék magukat a polgári lét minden szintjén, a saját kis szemétdombjaik, szakmai szervezeteik, sportegyesületeik, pártjaik, egyesületeik, klubjaik urai lehessenek, hogy az történjen az utcájukban, a kerületükben, a falujukban, a városukban, az országukban, amit ők akarnak (ha szar dolgokat, akkor szar dolgok, mert ez is benne van a demokráciában), illetve, hogy képviselőt választhassanak azok közül, akik – állítólag profi módon – tudják, hogy tényleg mi is lenne jó az utcának, a falunak, a városnak és az országnak, ahelyett a szar megoldás helyett, amit az emberek gondolnak ki amatőr módon a kocsmában, vagy otthon unatkozva, esetleg hirtelen felindulásból kisebb nagyobb társaságban.

Magyarországnak nem az a baja, hogy nem tud mindenki összefogni mindenkivel a Fidesz ellen, hogy valahogy nem sikerül összehozni a mindenki egy ellen választási összefogást, mert az lehetetlen és az maga a demokrácia halála. A baj ugyanis az, hogy nem lehet demokratikusan és szabadon választani, mert a demokratikus és szabad választásoknak nincsenek meg a feltételei. Nincsenek az emberek érdekeit megjelenítő pártok, nincsenek az egyes társadalmi csoportok érdekeit megfogalmazni és integrálni képes személyiségek, vagyis nincs miből választani. A létező pártok szava sem jut el a választóhoz, mert a tisztességes tájékozódás lehetetlen. Az információáramlás útját az Orbán Viktor számára megvásárolt sajtóbirodalmak és az egyoldalú, egy párt érdekében működő állami médiák eredményesen eltorlaszolják. A választók nem tájékozódhatnak csak néhány réteglapból, internetes portálról, az ott erőlködő – és egyébként nagy és hasznos munkát végző – maradék szabad újságírótól arról, hogy mi is a választás tétje, és kik közül is lehetne választani, és mire voksolunk, ha x-et vagy y-lont választjuk meg a képviselőnek.

A demokratikus ellenzék és minden egyéb, magát Orbán ellenzékének nevező politikai formáció nagy tévedése, hogy demokratikusnak hazudott, de nem demokratikus választáson akarja legyőzni az egy irányba torzító játékszabályokat felállító, az egyenlő esélyeket nem biztosító, cinkelt kártyákkal játszó kormánypártot. Ennek érdekében azon erőlködnek – egyelőre eredménytelenül – hogy a sok színű ellenzéki pártokat egy szürke masszába gyúrják, aminek egyetlen szabad vegyértéke a társadalom felé csak és kizárólag az, hogy Orbánt és a Fideszt le kell váltani. Ezt a nagy magyar szocialista-keresztény-jobb-közép-baloldali-liberális katyvaszt kellene eladni a választónak azzal, hogy, ha erre szavaz, és így Orbán Viktort kiüti a nyeregből, akkor majd később, egyszer, valamikor akár egy olyan választáson is az urnákhoz járulhat, ahol a saját pártjára, a saját jelöltjére adhatja a voksát. Ez az ígéret nem csak nagyon ködös, de nem is igaz, mert, ha „a választási összefogással legyőzzük Orbánt” forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok, Orbánt soha  nem távolítják el a hatalomból.

A Fideszt elküldeni, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét felszámolni, Orbán saját pályáján, a felcsúti Pancho Arénában és a többi stadionban, ahol a Fidesz által küldött játékvezetők fújják a sípot, úgy, hogy az előző nap felállított játékszabályokat sem tartják be, soha a bánatos életben nem fog sikerülni legyőzni. Az egyetlen út a NER megdöntéséhez a parlament és a parlamenti választások bojkottján keresztül vezet. Az ellenzék ne vigye a híveit a vágóhídra! Se úgy, hogy megnyerhetetlen választáson való részvételre tüzeli őket, se úgy, hogy azzal kecsegtet, a Fideszt rá lehet kényszeríteni, hogy a jelenlegi választási törvényt arányosra, igazságosra, mindenkinek azonos esélyeket biztosítóra írja át, mert nem lehet. Amit lehet, nem részt venni egy értelmetlen és hazug játékban, ahol előre tudjuk ki lesz a nyertes.

Az ellenzéki pártoknak azonnal meg kellene hirdetni a 2018-as választások bojkottját. Feltéve, hogy tényleg le akarják váltani Orbán Viktort mielőtt meghal és átadja birodalmát Orbán Ráhelnek, vagy bárki másnak. Ha nem ez a céljuk, akkor csak induljanak, nyerjenek mandátumokat és éljenek boldogan az azzal járó állami támogatásból, vagyis a mi pénzükből, de ne csodálkozzanak, hogy a majdani, elkerülhetetlen elszámoláskor, őket is meg fogjuk kérdezni, hogy mire verték el az adóforintjainkat és mi célból. Az ellenzéki pártoknak azonnal fel kellene szólítani Brüsszelt, hogy állítsa le a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését. Mindaddig egy vasat se utaljanak át, amíg az ellenzék és a civilek nem garantálják minden euró szabályos és a magyar társadalom érdekében történő elköltését, vagyis azt, hogy ezeket a pénzeket nem lopják el.

Meg kellene kezdeni a felszámolt, vagy kiüresített demokratikus intézményeknek a kormánytól független újjászervezését és működtetését, függetlenül attól, hogy némelyik formálisan létezik. Társadalmi összefogással, az internet felhasználásával, az erre kész pedagógusokkal és szakemberekkel közösen alternatív tankönyveket kellene összeállítani az általános iskolások és a gimnazisták számára, amelyben a nyugat-európai normáknak és értékeknek megfelelő tudásanyaghoz juthatnak. (Például a demokráciáról, a sajtószabadságról, a szólásszabadságról, a múltunkról, Európáról, az EU-ról stb.) Az ellenzéknek követelnie kell az önkormányzatiság helyreállítását, az önkormányzatoktól elvont vagyontárgyak, központi források és jövedelmek visszaadását. Követelni kell az egészségügyre és az oktatásra fordítandó állami források növelését. A sajtópluralizmus helyreállítása érdekében meg kell hirdetni az állami televízió, rádió és az MTI, valamint a Mészáros Lőrinc és a hozzá hasonló sajtóbirodalmak orgánumainak bojkottját. Nem nézünk, nem olvasunk és nem hallgatunk hazug médiákat – jelszóval.

Az ellenzéknek azonnal be kellene jelentenie, hogy kész a társadalom mozgósításával megszervezni a Magyarország számára előírt számú menekült befogadását és civileknél történő elhelyezését, vagyis a magyar emberek a kormány helyett eleget tesznek erkölcsi- és a szövetségeseikkel szemben fennálló kötelezettségeiknek. Ki kellene nyilvánítaniuk, hogy a kormánnyal ellentétben, teljes mellszélességgel kiállnak az EU, a NATO és az Egyesült Államok Oroszországgal szemben folytatott politikája mellett, támogatják a Moszkvával szemben bevezetett gazdasági embargót, elítélik Erdogánnak a törökországi elvetélt katonai puccs után hozott, a demokrácia leépítését szolgáló, aránytalan megtorló intézkedéseit, követelik a török demokrácia helyreállítását, hogy Erdogan a szíriai menekültek ügyében az EU-val kötött megállapodással ne próbálja zsarolni Európát. Ki kell mondani, hogy a Paks II. orosz technológiája és az orosz hitel nem műszaki és gazdasági, hanem politikai kérdés és ezért fel kell a Moszkvával kötött megállapodást mondani. Újra kell vizsgálni az erőműépítés indokoltságát, szükség esetén új versenytárgyaláson kell kiválasztani a technológiát és a kivitelezőt. (Innen lehet folytatni.)

Zsebesi Zsolt