Demszky Bokrosról, Bajnairól, Majtényiról

0
Budapest, 2014. szeptember 23. Demszky Gábor volt főpolgármester a Political Capital A Hajléktalankérdés a politikában című konferenciáján a budapesti Mozsár kávézóban 2014. szeptember 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

A volt budapesti főpolgármester a Facebookon arról ír, hogy az ismertség felelősséggel jár, és ő ezért nem tud egyetérteni azzal, ha egy neves politikus levonul a politikai terepről. Demszky Gábor szerint, aki a politikában elért valamit, az nem okozhat csalódást azoknak, akik rá szavaztak.

A magyar demokrácia ellenzéki szereplőiről a szokásosnál is többet írtak, mondtak és fognak mondani, mert válságos helyzetben kell színre lépniük. Kevesebb figyelmet kap, amikor meglepetést és sokakban csalódást okozva távoznak onnan.

Néhány napja Majtényi László akinek sikerült elérnie, hogy az ellenzéki pártok, mínusz Jobbik közös jelöltje legyen, majd dicséretes országos kampányban mutatta meg politikusi erényeit, végül kitűnő jogvédő beszédet mondott a parlamentben. Majd azonnal bejelentette, hogy visszavonul a politikai életből. Nem rajta akarom elverni a port, de ezt a döntését nem tudom helyeselni.

Bevallom már Bajnai visszavonulását a közéletből sem vettem jó néven, Bokrosra pedig nagyon haragudtam, amikor a főpolgármesteri választáson 36 százaléknyi szavazatot szerezve levonult erről a terepről. Azóta nem sikerült semmi értékelhetőt mondania a fővárosról, mint ahogy Bajnai is hallgat, pedig bizonyára volna mit mondania.

Miért nem tudom elfogadni ezt a fajta politikusi attitűdöt, miért irritálnak engem ezek a döntések?

Van néhány érvem, amiket meg kell osztanom azokkal, akik a politikai közéletben aktív szereplőkké váltak, avagy követik, támogatják a döntéseiket, együtt dolgoznak velük.

A politikában azok tudnak ma, a tömegmédia világában eredményt elérni, akik az ismertségük révén versenyképes szereplők. Ismertté válni pedig nehéz és legfőképpen igen költséges.

A versenyképes jelöltek felkészítése és ringbe szállásuk előkészítése időigényes, a választék szűkös, a mezőny kontraszelektált.

Ebben a helyzetben óriási politikai tőkét halmoznak fel azok, akik ellenszélben és a politikai alvilág karaktergyilkos kísérleteinek kitéve viszonylag jó eredményt tudnak elérni. Ebbe a szűk körbe tartozónak tartom Bajnait, Bokrost és Majtényit. Elérték, amit el lehetett érni, országosan ismert politikusok voltak, vagy azzá váltak.

Ám a hírnévből kötelezettségek is származnak. A sikertelen választás után nem lehet, nem szabad, mondhatni tilos faképnél hagyni a választókat. A kedvelt politikusok idő előtti távozása nemcsak a politikusokban, hanem a demokratikus politikában való hitet és bizalmat rendítheti meg.

Konkrétabban fogalmazva, Bokrosnak, amikor úgy döntött, hogy a katedra fontosabb a számára, szóvivőt kellett volna választania, aki minden fővárosi botrányos ügyre reagálva szövegeket ír, mond és felkészíti Liget-ügyben, védőgát és egyéb helyi ügyekben. Ez láthatólag nem ment, kifejezetten haragszom rá, mert több mint 230 ezer reá szavazó budapestit cserbenhagyott.

A közös ellenzéki jelölt szerepe komolyabb annál, semhogy levegyük, mint egy megunt gúnyát!

Bajnai tehetős családból származik, ami az én szememben előny, hiszen ő megengedhetné, megengedhette volna magának, hogy a politikában maradva bizonyítson akkor is, amikor ez elsőre nem sikerült! Számtalan hívének és támogatójának okozott csalódást azzal, hogy eltűnt a közéletből. Nem kívánom vele kapcsolatban elismételni azt, amit Bokros kapcsán leírtam. Jó lett volna hallani a véleményét az Együtt élén számtalan ügyben.

Majtényiben még bízom, neki biztos lesz szerepe az ellenzéki kampányban, szükség lesz rá, mint ahogy szükség lesz Bokrosra és Bajnaira is.