Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója közölte, hogy a Trumpcare nem nyújt mindenkinek egészségbiztosítást, ahogy Trump ígérte. Trump januárban is azt mondta, hogy „mindenkinek lesz egészségbiztosítása. Volt egy filozófia bizonyos körökben, hogy aki nem tud fzetni egészségbiztosítást, annak nem lesz. Ez nem történhet meg velük”.

Ehhez képest meg fog történni, most már nyilvánvaló, hogy Trumpnak minden hazugsága ellenére, az Obamacare megszüntetése helyébe gyakorlatilag nem kerül semmi. Amit erre a célra kitaláltak, az nem más, mint szemfényvesztés a létező Medicaid átalakításával, de a lényeg az, hogy akinek nincs elég pénze, az nem fog egészségbiztosításhoz jutni. Márpedig egy elfogadható egészségbiztosítás 1000 dollár körül kezdődik.

Ez 24 millió embert érint, akik fokozatosan esnek majd ki a rendszerből, és a republikánus hazudozók abban bíznak, hogy mindenki azt hiszi majd, hogy ez csak vele és néhány emberrel történt meg. Az Obamacare 24 millió embernek adott biztosítást, akinek nem volt. A biztosítás három résztvevője közül vagy a beteg fizet, vagy (részben ) az állam, vagy a biztosítók engednek az áraikból.

Ez utóbbira a biztosítók nem hajlandók és a gazdag republikánusok filozófiájával ellentétes, hogy erre kényszerítsék őket. Mivel a filozófiájukkal az is ellentétes, hogy az állam fizessen bármit a szegények megsegítésére, abból a republikánus milliárdosoknak nincs hasznuk, ezért nem marad más, mint az, hogy aki nem tud fizetni, annak nem lesz biztosítása, nem tud orvoshoz menni, és meghal. Ez az amerikai fehér keresztény republikánus ideológia.

A Trumpot megválasztó ún. „elitellenes lázadás” még csak nem is a republikánus politikai osztályt, hanem az ország milliárdosait juttatta hatalomba. A háborún sokat lehet keresni, ezért az biztosra vehető, hogy háború az lesz. A Kongresszus Költségvetési Hivatala már kiszámolta, hogy az Obamacare-t felváltó új tervezet, a Trumpcare tíz év alatt 24 millió embert hagy magára és veszíti el az egészésgbiztosítását. Ez is megszépítése a helyzetnek, mert aki nem tud fizetni havi 800-1000 dollárt, az nem tíz év alatt hagyja abba a fizetést, hanem azonnal.

Sean Spicer fehér házi szóvivő már a múlt héten elkezdte a hazudozást, hogy a Trumpcare arra irányul, hogy csökkenjenek a biztosítások ára, és így jussanak minél többen hozzá. Ez nem úgy történik, hogy meghúznak egy határt, hanem a szöveg szerint erre ösztönzik a biztosítókat. A rókát arra ösztönzik, hogy ne egyen tyúkot, és a tyúknak ebben kell bíznia. A Trumpcare is ad majd választási lehetőséget, ahogy az Obamacare előtt is választhatott mindenki a piacon biztosítót. A Trumpcare lényege, hogy bíznak benne, hogy mindenkinek lesz rá elég pénze.

Ennyit Trump hazudozásairól. A szegény emberek elhitték a hazugságait, most mehetnek a temetőbe. Csak azt nem lehet érteni, hogy akinek minden szava hazugság, még levegőt sem tud venni hazugság nélkül, annak miért éppen azt hitték el, hogy majd mindenkinek lesz egészségbiztosítása. Azok a republikánusok, akik tudnak fizetni, elégedettek, hogy az állam nem ad semmit ingyen, mert az kommunizmust jelentene és nem „kereszténységet”, a szegény republikánusok viszont nézhetnek ki a fejükből és meg kell elégeniük az Obama elleni gyűlölettel, amita z egészségbiztosítás helyett kapnak.

Obama, mint volt chicago-i szociális munkás, megoldotta a republikánus tiltkozás ellenére, amit lehetett. Most ezt szétverik. Mick Mulvaney vasárnap már megmondta egyenesen, hogy nem lesz mindenkinek biztosítása, lehetetlen, hogy mindenkinek biztosítása legyen, ha nem hoznak létre egy olyan vagy hasonló rendszert, mint ami az Obamacare-ben volt. Az Obamacare adott hozzájárulást és megbüntette azt, aki nem vette igénybe. Trump nagy hazugsága most az, hogy nem büntetnek, hanem ösztönöznek, és abban bíznak, hogy lesz mindenkinek elég pénze rá. Régen is ebben bíztak, vagyis eltörlik az Obamacere-t és nem adnak helyette semmit, hanem szurkolnak mindenkinek, hogy tudjon venni, ha akar.

A Kongresszus Költségvetési Hivatala kiszámolta, hogy egy 64 éves embernek, akinek az éves jövedelme 26 ezer 500 dollár (ez szegénységi küszöb az árak mellett), az Obamacare után fizetett egy évben 1700 dollárt a biztosításra, a Trumpcare alatt pedig kellene fizetnie 14 ezer 600 dollárt ugyanazért. Ezt nem fogja megfizetni, mert akkor éhenhal. Mulvaney azt mondta, hogy nem kényszeríthetnek senkit, nem csuknak senkit börtönbe, ha nem fizet biztosítást.

Ez is egy hatalmas csúsztatás, mert az Obamacare külön kikötötte, hogy senkit nem lehet börtönbe csukni, csak pénzzel büntetni, és a büntetés miatt nem lehet semmit elvenni tőle, ha nem fizeti a büntetést. A büntetés célja az volt, hogy az embereket visszaszoktassa, hogy menjenek el orvoshoz, és inkább a biztosítást fizessék, mint a büntetést.