2024, április19, péntek
KezdőlapVilágEgyelőre nem Le Pen a végső befutó

Egyelőre nem Le Pen a végső befutó

-

Két hónappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt megkezdték a jelöltek a jelöltségük hivatalossá tételéhez szükséges 500 polgármesteri és képviselői aláírás gyűjtését, miközben az ügyészi eljárások és az alkalmi szövetségek egyre kiszámíthatatlanabbá teszik a választás kimenetelét.

A legfrissebb felmérések a választók bizonytalanságát tükrözik vissza: az első forduló második helyéért alakult ki nagy küzdelem a konzervatív Francois Fillon és a független Emmanuel Macron között, akik ismét 20-21 százalékos támogatottsággal fej-fej mellett haladnak, miközben az élen hónapok óta biztosan áll a stabil 26-27 százalékos szavazóbázissal rendelkező Marine le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke.

A megosztott baloldalon külön verseny folyik Benoit Hamon, a szocialisták megválasztott jelöltje és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon között, akiknek a jelenlegi állás szerint nincs esélyük bejutni a második fordulóba. A jelölteknek március 17-én délután 6 óráig kell bemutatniuk 500 polgármesteri vagy képviselői támogató-aláírást az alkotmánytanácsnak, amely kihirdeti a hivatalos jelöltek névsorát.

A Le Monde című napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi állás szerint öt jelölt érhet el legalább tíz százalékos eredményt az első fordulóban, ami nagyon nyitottá teszi a versenyt a következő két hónapban. A kiszámíthatatlanságot erősíti az is, hogy Francois Fillon és Marine Le Pen körül is fiktív állások ügyében nyomoz az ügyészség, a konzervatív jelölt esetében a vádhatóság már jelezte, hogy Fillon feleségének és gyerekeinek állítólagos fiktív parlamenti állásai ügyében nem lehet az ügyet bűncselekmény hiányában lezárni, ezért a nyomozás folytatódik, míg a Nemzeti Front elnökének kabinetfőnöke ellen már meg is indult az eljárás, amiért a gyanú szerint a párt az uniós parlamenti munkára fordítható asszisztensi keretből fizette mintegy húsz párizsi alkalmazottját.

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) még tavaly augusztus elején jelezte az Európai Parlamentnek, hogy közel 340 ezer eurót kell visszakövetelni Marine Le Pentől. A testülethez 2015 márciusában fordult az EP, miután kiderült, hogy az FN mintegy húsz olyan embert is foglalkoztat, akik az EP-ben asszisztensként kapnak fizetést, munkavégzésük helye viszont az FN központja, és nem az EP. Az ügyben a párizsi ügyészség december 15-én indított előzetes eljárást hivatali visszaélés, bűnszövetkezetben elkövetett csalás, hamisítás és eltitkolt munka gyanújával.

A nyomozás miatt Francois Fillon elvesztette a vezető helyét a felmérésekben, Marine Le Pen népszerűségére azonban eddig nem hatott ki a korrupciós gyanú. Mindkét politikus jelezte, hogy a botrány miatt nem fog visszalépni az elnökjelöltségtől.

Eközben Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere lett a kampány meglepetésembere. A két és fél éve még teljesen ismeretlen bankárból lett elnöki tanácsadó, majd a kétosztatú pártrendszert meghaladni kívánó politikus 11 hónapja alapított mozgalmához az elmúlt hónapokban mintegy 200 ezren csatlakoztak, és szerdán a korábban a jobboldali tábort erősítő Francois Bayrou, a centrista Modem elnöke is Macron mellett tette le a voksát. A 65 éves volt miniszter 2002-ben, 2007-ben és 2012-ben is indult az elnökválasztáson, a második fordulóba soha nem jutott be, de a választóinak adott iránymutatás meghatározónak bizonyult a második fordulóban.




A magát se nem balra, se nem jobbra soroló Macron Európa- és piacbarát, de a sajtó által hetek óta követelt programjának bemutatását március elejére ígéri. Jóllehet a kampányrendezvényeire nem lehet beférni, esténként több ezrek hallgatják Macron egy-másfél órás beszédeit, a felmérések szerint körülötte a legnagyobb a bizonytalanság, ugyanis azoknak akik most rá szavaznának, csak 30 százaléka biztos abban, hogy áprilisban is Macront támogatja majd. A francia politikai élet egyik legrégebbi szereplőjének, Francois Bayrounak a támogatása ezért is érkezett a legmegfelelőbb pillanatban a tapasztalatlannak számító, fiatal Macron számára.

A második fordulóban a legfrissebb felmérések szerint Macron 60, Fillon pedig 58 százalékkal győzné le Marine Le Pent, ha most rendeznék a második fordulót.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések