2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarország"Egyszer lehet egy országot élhetetlenné tenni"

"Egyszer lehet egy országot élhetetlenné tenni"

-

Ezt Semjén Zsolt vadász, KDNP-elnök mondta a bevándorlásról szóló sajtótájékoztatón. Semjén téved, erre legjobb példa, hogy az általa képviselt politikai katolicizmus ideológiája már nem először teszi tönkre az országot, és amíg a magyar nemzeti identitást sikerül a hamis „keresztény” kifejezéssel azonosítani, nem is utoljára. Ez a veszély állandóan Magyarország feje felett lebeg, amíg a nemzetet kirekesztő tartalommal egy vallással azonosítják.

Korábban századokon át gyötörték, terrorizálták az országot az Árpád-házi királyoktól kezdve, pápai kiátkozással fenyegetve a magyar királyokat, majd az Árpád-ház kihalása után századokon át katolikus uralkodóházak gyarmata volt az ország. Ideológiájuk csúcspontja a Horthy-rendszer volt, akkor néhány évtized alatt egymillió ember esett áldozatul a „keresztény” magyar identitásnak és a politikai katolicizmusnak, benne a történelem legnagyobb népirtásában való derekas részvétellel. Ekkora pusztításra a debreceni koncentrációs táborban fogságban tartott menekültek soha nem lesznek képesek.

Ez a farizeus párt, amely kereszténydemokratának nevezi magát, és a nevében levő „keresztény” kifejezéssel manipulálja az embereket, szembenáll mindennel, ami a kereszténység lényege, s amitől ennek a kifejezésnek pozitív tartalma van. A Biblia világosan beszél a jövevények, az idegenek befogadásáról. Jézus Krisztus azonosítja magát a bevándorlókkal, amikor azt mondja, hogy idegen voltam és befogadtatok, s amikor ezt valakivel megtettétek, velem tettetétek meg. A magát „kereszténynek” nevező párt antikrisztusi programot hirdet, a kereszténységet pusztítja, Jézus Krisztus tanításai ellen beszél.

Ez a párt se nem keresztény, se nem demokrata, amit jól példáz az is, hogy a magyarországi választások eredményének befolyásolására több százezer határon túli szavazót szervezett be. Ennek során az sem zavarta Semjén pártját, hogy a magyar állampolgárság megszerzése a szervezett bűnözés kezébe került, ennek nyomán valóban veszélyes elemek, ukrán, orosz, szerb maffiózók, a törvény által üldözött bűnözők szereztek pénzért magyar állampolgárságot.

Semjén most azt állítja, hogy a bevándorlókkal szemben a jézusi magatartást követők azért támogatják a menekültek befogadását, mert baloldali szavazókat akarnak szerezni. Semjén magából indul ki, ilyen romlott gondolkodása csak neki, pártjának és elvbarátainak van. Ez is bibliai: a tisztának minden tiszta, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert elméjük és lelkiismeretük beszennyeződött. (Titusz levél 1,15)

Semjén szerint Afganisztánból és Szíriából jelentős részben olyan, a társadalomba nehezen vagy egyáltalán nem beilleszthető emberek jönnek, akik veszélyt jelentenek az itt élő emberekre, ráadásul a terrorizmus veszélyét is magukban rejtik. A Magyarországon élő emberekre a legnagyobb veszélyt az antikrisztusi farizeus párt jelenti, amely egy külföldi állam, a Vatikán szolgálatában áll, folyamatosan a hazaárulás büntetőjogi tényállását valósítva meg. Egy pogány bálványimádó hamis vallással leplezett világuralmi szervezet ideológiai hatalmát erőlteti Magyarországra és a magyar lakosságra.

A sajtótájékoztatón megjelent és felszólalt Harrach Péter ősmagyar „keresztény” is, aki megdolgozott a pénzéért. Elmondta a gyűlöletkeltő propagandát, jól adta vissza a brossúra szövegét, nem hibázott, a feladatát elvégezte. Várják a Fidesz pénztárában, ahol felveheti az élősködőknek járó júdáspénzét. A bevándorlóknak ezzel szemben dolgozniuk kell.

A KDNP és a mögötte álló ideológia sötétsége takarja be Magyarországot. Jelmondatukban is ez fejeződik ki: „Több fényt!” A felvilágosodás hozhatna egy kis fényt Magyarországra, legyőzve Róma és a politikai katolicizmus sötétségét (kiegészítve az anyaegyházból formálisan kivált, de az anyaegyház ideológiáját követő protestáns csatolmányokkal).

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések