2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaÉheztették a magyar szexrabszolgákat

Éheztették a magyar szexrabszolgákat

-

Csak akkor kaptak enni, ha jól kerestek, máskülönben éheztek az Amerikában fogva tartott magyar szexrabszolgák. Egyiküket megtalálta a Blikk: a fiatal férfi testével másfél év alatt közel félmillió dollárt, azaz százmillió forintot keresett a bűnözőknek, ebből azonban egy fillért sem látott. Az egyik fogva tartó a Coccolinós öblítővel lebukott férfi.

Egyszer már szerencséje volt B. Viktornak, amikor évekkel ezelőtt egy flakon Coccolino öblítő miatt csavarták a földre New Yorkban az amerikai kommandósok. Azt hitték, a Magyarországról kapott tisztítószerbe kábítószert rejtettek, amit így akartak az USA-ba csempészni. A vádat később ejtették, a fiú azonban hosszú hónapokat töltött börtönben ártatlanul. Végül a Holly Ostrov Ronai, és férje, a magyar származású Peter Ronai nevével fémjelzett Ronai and Ronai ügyvédi iroda hozta ki a rácsok mögül.

Most két társával együtt emberkereskedelem, zsarolás és prostitúcióból származó haszonszerzéssel vádolják, többéves börtönbüntetést is kaphat. Mint kiderült, három huszonéves magyar ho­mo­szexuális fiatalt csal­tak Miami­ba, ahol aztán prosti­túcióra kényszerítették őket.

A fiúk­ra valóságos rabszol­gaélet várt: napi 18-20 órában prostitúcióra vagy web­kamerák előtti szexuális ak­tusokra kényszerítettek őket. A bevételt a három gyanúsított, Á. Gábor, B. Viktor és V. András söpörte be: volt, hogy heti  40 ezer dollárt (10 millió forintot) is kaszáltak.

– A három gyanúsított különböző technikákkal érte el, hogy áldozataikat fogságban tartsák. Okmányai­kat elvették, pszichikailag és fizikailag bántalmazták a három áldozatot – mondta egy helyi lapnak egy speciális ügynök, Melissa Pavlikowski, aki szerint a magyar stricikre már tavaly októberben felfigyeltek. Egy magyar tolmács segítségével az egyik áldozat elmondta a hatóságoknak, hogy tanuló volt Magyarországon, B. Viktorral pedig a Facebookon ismerkedett meg 2010-ben.

A Vasárnapi Blikk megkereste B. Viktor egykori ügyvédjét is.

– Már korábban is sejtettem, hogy valami nincs rendben a fiúkkal – Rónai Péter azt is mondta: „Persze nem tudhattam, mi az pontosan, de valami mindig gyanús volt körülöttük, végül úgy döntöttem, inkább nem foglalkozom tovább az ügyükkel. Többet a részletekről nem mondhatok, mert az ügyvédi etikett ezt nem engedi, azonban most is megkerestek, hogy segítsek nekik, de elhárítottam – mondta Rónai Péter ügyvéd.

A hat magyart többek között az a B. Viktor futtatta, aki 2013-ban egy flakon Coccolino miatt került rácsok mögé New Yorkban, az öblítőről azt hitte az FBI, hogy kokaint csempésztek benne. Akkor Rónai Péter ügyvéd hozta ki a börtönből. Az üzletben benne volt még Á. Gábor, Viktor párja és egy harmadik magyar is. Az egész ügy gyanús volt, mert a kábítószeres kutya érzékelte a kokaint és a minta is kimutatta. Később azonban a rendőrség nem tudta bizonyítani, nem kizárt az sem, hogy a bizonyíték rögzítésével volt hiba. Az egészen biztos, hogy amit B. a státuszáról mondott, az hazugság. Azt állította, hogy az őrizetbe vétele után két nappal járt le a tartózkodási engedélye, és az őrizetbe vétel miatt nem tudta meghosszabbítani a legális itteni tartózkodását. Két nap alatt nem lehet ilyet elintézni. Ha a letartóztatáskor még nem adott be semmit, akkor két nap múlva sem lett volna legális.

– Akkor találkoztam hármukkal először, amikor egy hirdetésre jelentkeztem. A reptérről egy New York-i lakásba vittek. A szabadságom ott ért véget, bezártak egy tíz négyzetméteres szobába, ahol öten voltak még rajtam kívül – mondta a fiatal a Blikknek, hozzátéve: a szobában csupán egy webkamerával felszerelt számítógép volt.

A mocskos üzletet New Yorkban és Miamiban is űzték a bűnözők. Áldozataiktól elvették az irataikat, ha kellett ütötték őket, de néha előkerült egy szamurájkard is. Ha a csapdába csalt fiatalok valamit rosszul csináltak, azzal fenyegették őket, hogy a családtagjaikat bántani fogják. – Vagy arra kényszerítettek minket, hogy a kamera előtt egymással szexeljünk, vagy kuncsaftokhoz vittek minket, akikkel szintén intim kapcsolatot kellett létesítenünk. Ha csak 60 dollárt kerestünk, azaz körülbelül 12 ezer forintot, akkor hideg élelmet kaptunk, de ha elértük a 80 dollárt, azaz 16 ezer forintot, akkor valamivel jobb koszton tartottak minket – folytatta a fiatal, aki milliókat keresett a testével a három magyarnak. Hozzátette, csakis azért mesél a vele történt megaláztatásokról, hogy mással ez ne fordulhasson elő.

Amikor a Coccolino öblítő miatt az FBI Viktorra rontott New Yorkban, a rabszolgák a házban voltak, egytől egyig meztelenül. Mindegyiket kikérdezte a rendőrség, de félelmükben akkor nem merték elmondani, hogy valójában fogva tartják őket. Másfél évig kínozhatták még őket, a zsaruk most tartóztatták le a rabszolgatartókat.

– Ez a szerencsétlen fiatalember a napokban keresett meg, és nem hittem a fülemnek, amikor az átélt borzalmakról mesélt. Volt idő, amikor fogva tartója, Viktor az ügyfelem volt, és segítettem neki, de ha igaz, hogy ezt tették, hosszú időre börtönbe kell zárni őket – mondta Holly Ostrov Ronai és Rónai Péter.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések