2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországErdogan Európát fenyegeti

Erdogan Európát fenyegeti

-

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint „az európaiak nem lesznek biztonságban, ha nem változik a Törökországgal szemben jelenleg tanúsított attitűd”. Szerinte az európaiak sehol nem sétálhatnak majd biztonságosan az utcán.

Az Independentnek eképpen nyilatkozó Erdogan nem bírja megemészteni, hogy a hatalma kiterjesztése érdekében Európában (a Nyugat-Európában dolgozó törökök között) tervezett kampányát nem jól fogadta Hollandia és Németország. Mindkettőt le is nácizta a biztonság kedvéért. Továbbá „természetesen” felszólította Európát, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat és a demokráciát.

Ugyanakkor Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa szerint Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz egyre bizonytalanabb, hacsak Ankara gyorsan irányt nem változtat. Hahn úgy fogalmazott: a török elnök által követett tekintélyelvű irányvonal és az elnöki rendszer bevezetését célzó tervezett alkotmánymódosítás valójában „elfordulás Európától”.

Voltaképpen megállapíthatjuk, hogy Erdogan az európaiakat fenyegető szavaival el is különíti magát Európától. Vélhetőleg a csatlakozásnál fontosabb számára saját uralmának gátlástalan növelése, hiszen retorikájában már semmilyen diplomáciai jólneveltségi minimumra nem törekszik.

Leegyszerűsítve, gyakorlatilag halállal fenyegeti azokat, akik útját állják.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések