2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországFiatalkorú fiút molesztált a pap

Fiatalkorú fiút molesztált a pap

-

Emlékeznek még a kereszténydemokraták évekkel ezelőtti cinikus és aljas szövegére? Így szólt Semjén Zsolt pártjának szentenciája: ki azt szeretné, hogy fiúgyereke első szexuális élményét egy szakállas férfival élje át, szavazzon az SZDSZ-re.

SZDSZ már nincs, a kereszténydemokraták, legalábbis papíron még léteznek. És papjaik is vannak, akik ráadásul igen aktívak. Nem a szegények támogatásában, az elesettek gyámolításában, hanem a gondjaikra bízott nyáj fiatalkorú tagjaival való törődésben.

Udvardy György pécsi megyés püspök közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felmentette a Pécsi Egyházmegye egyik papját, akivel kapcsolatban felmerült kiskorú veszélyeztetésének gyanúja. Ezt közölte finoman és visszafogottan az egyházi elöljáró a püspökség honlapján közzétett kommünikében. Valamint azt, hogy az egyházmegye papja súlyos erkölcsi okokra hivatkozva a papi szolgálatból való elbocsátását kérte évekkel ezelőtt történt események kapcsán, amelyek felvetik a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját.

Magyarra fordítva mindez azt jelenti, hogy a paptárs viszonyt folytatott egy gondjaira bízott fiatal fiúval. Megrontotta, szexuálisan vegzálta. Pedig, még szakálla sem volt. És nem volt tagja az SZDSZ-nek sem.

Nem azzal bízták meg a paptársat, hogy szexuálisan közeledjen a fiúhoz, hanem azzal, hogy megtanítsa olyan dolgokra, amelyeknek az életben hasznát veszi. Tudományos ismeretekre, jó erkölcsre.

Így sikerült. És nem tudjuk, hogy hány ilyen esetről nem tudunk. Erről sem szereztünk volna tudomást, ha a pap maga nem jelenti főnökének, hogy mi történt évekkel ezelőtt. Hogy mi lehet a szexuálisan vegzált fiúval, azt sem tudjuk.

Hogyan élik meg ezt a szülei, akik most csalódtak azokban, akiknek gondjaira bízták a gyereküket?

Hogy mit gondol az eset kapcsán Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke? Valószínűleg istennek azokra a madaraira gondol, amelyekre hamarosan vadászni fog. És a Grassalkovich kastélyra, amit most nem sikerült megszerezni a vadászkamara számára, de még nem adta fel, mert ő is azt vallja, hogy a remény hal meg utoljára.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések