2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményFöld S. Péter: Győztes kerestetik

Föld S. Péter: Győztes kerestetik

-

A Fidesz már megbukott. Nem nagy bátorság ezt kimondani, a vak is látja, hogy a vesztes már megvan: a nemzeti együttműködés élcsapata lejtmenetbe kapcsolt, innen már nem lehet visszakapaszkodni. Egyre több ember számára nyilvánvaló, hogy Orbán és társai a csatát elveszítették. Tudják ezt ők maguk is, ezért az idegesség, az egyre növekvő arrogancia, az, hogy gyakorta már a látszatra sem ügyelnek.

Csodafegyverben nem bízhatnak a hatalmon lévők, azt, hogy jövőre jobb lesz, már csak néhány elvakult Orbán-fan hiszi el, a többiek számára ez nem több mint egy rosszul előadott tündérmese.

A vesztes kiléte már ismert, csak azt nem lehet tudni, hogy ki fog győzni.
Győztes ugyanis még sehol sem látszik, és olyan sem nagyon, aki megérdemelné a győzelmet. Mi, magyar emberek, pedig megérdemelnénk, hogy a Fidesz végre eltűnjön a hatalomból, mert rengeteg kárt okozott az országnak. És nem is csupán a gazdaságnak elsősorban – még ennél is nagyobb pusztítás, amit a lelkekkel művelt.

Győztes kerestetik. Sőt, győztesek. Egyedül ugyanis senki nem fog nyerni a Fidesz ellen. Nem azért, mintha a Fidesz annyira erős lenne. Épp ellenkezőleg: kispályás csapat ez, jobb bajnokságban pofozógép lenne. A kapus rendre árnyékra vetődik, a védelem átjáróház, a középpályások csak keresik a labdát, a csatárok még helyzetbe sem kerülnek. Hogy ez a pancser gyülekezet még mindig a pályán lehet, az kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenfél még mindig nem futott ki a pályára.

Lehetne egyedül is nyerni, de nem lehet. Lehet, hogy még közösen sem lehet, mert nem kizárt, hogy 2018 tavaszán ki sem nyitják a versenypálya kapuit, és a mérkőzés elmarad. Ez is benne van a pakliban, és akik erre azt mondják, hogy ez bérrettegés, mert itt vagyunk Európa közepén, és velünk ilyen nem történhet meg, azok gondoljanak arra, amit az Alkotmánybírósággal, a bírákkal, a médiával műveltek. A rokkantakkal, és a most még egészségesekkel. A nőkkel és a férfiakkal. Kismamákkal, nagymamákkal, idősekkel, fiatalokkal.

Az országgal.

Belerúgtak mindenkibe. Nem nyíltan, hanem alattomosan – úgy, hogy a játékvezető ne vegye észre. Hol a tanárok kaptak egy kokit, hol a diákok egy sallert. Sokakban az a képzet keletkezett, hogy csak ők ennyire balszerencsések, és aki befogja a száját, behúzza fülét-farkát, az talán megúszhatja.

Nem lehet megúszni, mindenki sorra kerül.

Fölösleges sorolni, miért kell a Fidesznek távoznia a hatalomból. Tudja mindenki. Amennyiben 2018-ban nem a Kubatov-közeli kopaszok vizslatják majd a vállunk mögött, hova húzzuk az ikszet, akkor kijelenthetjük, hogy a vesztes már megvan.
A győztes azonban még nem látszik sehol.

Fogy az idő. Győztes kerestetik.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések