Nincs összefüggés Donald Trump megválasztása, valamint a stábjában és a kormányzatban levő szélsőjobboldali, Klu-Klux-Klan szimpatizáns és rasszista személyek, valamint a himnuszbotrány között, amely a Hawaii szigetén zajló Egyesült Államok-Németország Fed-kupa teniszmérkőzésen történt. Legfeljebb rossz asszociációkat kelt. A dolog érdekessége, hogy ezúttal Németországnak van demokratikus, és Amerikának szélsőjobboldali vezetése.

[video_embed name=”Hawaii 2″]

A két ország női csapatainak találkozója előtt a résztvevők bemutatása és köszöntése után a náci Németország nemzeti dalát kezdte el énekelni a szólista, akit a heves német tiltakozás hatására az első versszak után állítottak le. Zengett az über alles.  „Nem akartam elhinni, ami történt, sírni tudtam volna – mondta Barbara Rittner, korábbi világklasszis játékos, a német csapat szakvezetője. – Sokkolt, ami történt, erre nincs sem magyarázat, sem bocsánat.”

Még élesebben fogalmazott a csapat 29 éves játékosa, Andrea Petkovic: „életem legszörnyűbb pillanatait éltem át, ez a tiszteletlenség iskolapéldája volt – hangsúlyozta a teniszező. – Könyörgöm a 21. században vagyunk, és nem egy elhagyatott szigeten, ahol esetleg elfogadható akár egy ilyen hiba is, hanem az Egyesült Államokban! Semmibe vettek és megaláztak minket.”

A csapat másik játékosa, Julia Görgess elsírta magát, amikor meghallotta, mit énekel a szólista, a lelátón a német szurkolók a német himnusz mostani szövegét énekelték, de hangjukat elnyomta a hangszóró.

Az amerikai szövetség (USTA) bocsánatkérő közleményt adott ki, a profi részleggel foglalkozó ügyvezető – a női játékosok világszervezetének (WTA) korábbi elnöke -, Stacey Allaster sajtótájékoztatón kért elnézést a hatalmas hibáért. „Az USTA elnézést kér a német Fed Kupa-csapat valamennyi tagjától és a szurkolóktól, ilyen hiba soha többé nem fordul elő” – jelentette ki Allaster.

Az elrontott himnusz után először Petkovic lépett pályára Alison Riske ellen, a mérkőzést az amerikai játékos nyerte meg 7:5, 6:2-re. Petkovic az eredményt összefüggésbe hozta a meccs előtti incidenssel, amely teljesen sokkolta.