2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországGazol a felcsúti közmunkás

Gazol a felcsúti közmunkás

-

Lépten-nyomon bizonyítja a mi Szemünk Fénye, hogy az egyetemen ráragadt máz lekopott róla, és maradt, aki volt, egy felcsúti tahó, akit meg kellene hosszabbítani Lovasberényig. A legutóbbi díjnyertes felvételen, amelyen a Vígadó előtt gazol, ékesen jelenik meg igazi énje.

A felvételen egy pályatévesztett felcsúti közmunkást láthatunk, akinek a természetében van a kétkezi falusi munka, éppen csak Röfi hiányzik mellőle. Ez az ő világa, ezzel azonos, s nem is lenne semmi baj, ha ez a disznópörzsölő, gazoló kocsmában nótázó téesz-munkás maradt volna ott, ahova való. Lenne a Felcsút szertárosa a járási bajnokságban, és dolgozna a réten.

A felvétel mindent elárul a felcsúti közmunkás igazi énjéről: akkor tépi a gazt, amikor látja, hogy figyelik. Sunyi módon bedobná a csatornába, de eszébe jut, hogy figyelik, ezért gyorsan összegyűri, és kis híján zsebre vágja, ahogy Felcsúton csinálná, ha látja a főnök. Orbán olyan diktátor, mint a többi: a legalja népségből való. Olyan, mint egy csaló közmunkás, akit még a többiek is utálnak.

Ezek azok, akik mindent tudnak a világról, hogy a zsidók miatt van minden, meg a magukat megjátszó értelmiség miatt. Ezek azok, akik nem tudnak úgy elmenni valami mellett, hogy meg ne rángatnák, le van-e csavarozva vagy betonozva. Ha nincs, azonnal elviszik. Ezek a kocsma nagyszájú mindenttudói, akik tudják, mit kéne, ha ők lennének a miniszterek.

Ezek tudják, hogy a sok iskola fölösleges, attól még senki okosabb nem lett, csak nagyképű, megjátsszák az eszüket, de nem tudnak semmit. A magyar embernek van gógyija anélkül is. Ők tudják, hogy a demokrácia csak szemfényvesztés, a zsidóknak való, hogy elvegyék a magyar embertől, amit a rendes magyar ember ellophatna.

Ezek csinálnának rendes magyar focit, mert tudják, hogy kell. Hallották, hogy a németek futballakadémiákban nevelik a gyerekeket, meg jó stadionok kellenek. A rendes magyar ember, mint a felcsúti közmunkás, tisztában van azzal is, hogy kár az egészségügyre a pénz, mert akinek olyan nyavalyája van, úgyis meghal. Reggeli szalonna, pálinka, jó levegő kell.

Ezek tudják, hogy el kell venni a sok csibésztől mindent, odaadni a Lőrincnek, az tudja, mit kell vele csinálni. Meg a Lőrinc úgyis visszaadja a felét. Trianon-nap, szabad pálinkafőzés, és vasárnapi mise. Asszony verve, gyerek seggberúgva, idegenek kiutálva, és a magyar boldog. Nehogy már Felcsúton mások dirigáljanak. Nekünk ne pofázzon senki, se amcsi, se orosz, se brüsszeli. Ha muszáj, akkor inkább az orosz, mert az közel van, meg azzal lehet üzletelni.

Nincs jobb, mint a szabolcsi alma. Mindenki tudja, hogy Magyarországon minden a legjobb, ezt irigylik, ezért akarnak idejönni, mindent elvenni, bennünket elnyomni. Ezt nekik. Nekünk a legjobb a vizünk, a levegőnk, az éghajlatunk, a búzánk, a magyar a legjobb munkaerő, ha valahol megjelenik egy magyar, mindenki a seggét veri a földhöz.

Olyan ember legyen a miniszter, aki ugyanolyan, mint a magyar ember. Legyen keresztény, katolikus vagy református, vagy mind a kettő, csak zsidó ne legyen. Szeresse a jó kaját, a jó piát, kacsingasson a szép asszonyokra, ha valami elegáns a nő, akkor csókoljon kezet neki, utána törölje le a keze fejét. Ha elkanászkodik az asszony, csapjon oda, hogy tudja, ki az úr a háznál.

Ha meg gazt lát, akkor azt szedje ki. Tanuljon meg rendesen kolbászt tölteni, és ne sózza el. Aztán, ha miniszter lesz, fingassa meg az imperialistákat, adjon a románoknak, szlováknak, a lengyelekkel legyen jóba, azok rendesek a magyarokhoz. Adóztassa meg a bankokat meg a multikat. A keze meg mindig zsebbe legyen. Hogy soha ne felejtse el, hogy ő a férfi.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések