Nem ijedt meg nagyon a Heineken a magyar paprikajancsiktól, akik törvényileg akarják megakadályozni, hogy a Heineken sörét árusítsák Magyarországon, mert egy csaló székely szélhámos ellopta a csíki sör nevét, amelyet a Heineken megvásárolt, a magyar bugrisok pedig nemzeti kérdéssé változtattak egy egyértelmű gazdasági jogvédelmi vitát.
Lázár és Semjén önkényuralmi jelképpé akarja nyilváníttatni a Heineken logóján levő vörös csillagot, amelynek még annyi köze sincs a kommunizmushoz, mint a Fidesznek. Az idióták ezzel nem a Heinekennek ártanak, hanem azokat fenyegetik börtönnel, akik Heineken sört mernek árusítani. A Heinekennek semmi baja nem lesz, ha magyarokat börtönbe csuknak. A törvény ugyanakkor számos más terméket és céget is kitiltana a piacról, például a fiatal generáció kedvencét, a Converse cipőt. A Converse kommunista önkényuralmi jelképpé nyilvánítása az Orbán-rendszer agyalágyultságának legnyilvánvalóbb bizonyítéka.
Magyarország sajnos még nem érett meg a rendszer megdöntésére, mert mindenki még a kollaborációban keresi a boldogulását, és nagy ívben tesz a szabadságra, a jogra, ezért nem kell attól tartani, hogy az ostoba döntés elvezet egy népi engedetlenségi mozgalom megindításához, pedig ilyen ügyekből szoktak keletkezni azok. Ha érett lenne a helyzet, akkor ilyen esetben mindenki elkezd Heineken sört árulni, és ha kell, bevonul a börtönbe. Egy ilyen ügy a rendszer azonnali összeomlásához vezethetne, ha Magyarországán élnének demokraták.
A Heineken nem ijedt meg Lázártól és Semjéntől, a magyaroknak semmi közük nincs a Romániában megvásárolt és bejegyzett csíki sör védjegyéhez. Hála Istennek a Heineken nem hátrál meg, nem alázkodik meg a magyar akarnokok előtt. Nem von vissza semmit, nem változtatja meg a logót, nem veszi le a vörös csillagot. Semjén és Lázár verheti a hátsóját a földhöz, nem érdekli őket. Hiába nézték ki már a söripart is maguknak.
A holland sörgyártó az EU Törvényszékén keresetet nyújtott be a csaló székely szélhámos Csíki Sör védjegyének visszavonására, mert az védjegybitorlás. A holland cég az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának azt a határozatát támadja, amellyel e hivatal az Igazi Csíki Sört gyártó vállalkozás egyik tulajdonosának javára európai uniós védjegyként bejegyezte a „Csíki Sör” védjegyet.
Éljen a jog, a törvényesség, vesszen az ostoba nacionalizmus és törvénytelenség! Hajrá Heineken! Ne engedjetek nekik semmit!