2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországJogsértő a nem jogsértő érettségi

Jogsértő a nem jogsértő érettségi

-

2016 decemberében megváltoztak az érettségi követelmények, ami nem lenne olyan nagy gond, ha nem a 2017-es érettségi követelményei volnának.

A Független Diákparlament és a Tanítanék Mozgalom megkongatta a vészharangot, de sok idejük nem maradt, hiszen a vizsgákra február 15-ig, azaz a mai napig kellett a diákoknak jelentkezniük. 

Legnehezebb a szakgimnazistáknak: egyik probléma, hogy egy olyan új szakmai érettségi tárgyból kellene vizsgázniuk májusban, amelynek követelményeit csak a négy hónappal korábbi rendeletből tudhatták meg, holott négy évet szokás a felkészülésre szánni. A másik, hogy az idegennyelvi érettségi szintjét is módosították (nehezebb lett), ami szinte megugorhatatlan akadály sok szakképzésben részt vevőnek, akik közül nem kevesen küzdenek tanulási nehézségekkel, és nagy eredmény, ha sikeres érettségi vizsgát tesznek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (mely a szakképzésért felelős) természetesen – Magyarországon természetes – semmit nem reagált. A másik reakció is nálunk alap: az EMMI nevében Palkovics László oktatási államtitkár közölte, nem történt jogsértés. És kész. 

Olyan nincs, hogy valamelyik minisztériumban kitalálnak valamit, és az érintettek hozzászólhatnak. Esetleg már a döntés előtt bevonnák őket az előkészületekbe. Nem. Döntünk, nem pofáztok, ha mégis, akkor elengedjük a fülünk mellett, vagy közöljük, hogy az lesz, amit mondtunk, mer’ az úgy jó. Csak aki Istennek képzeli magát, az viselkedik így, mintha neki mindent lehetne. Sajnos Magyarországon ezt a tévképzetet nagyon kevesen igyekszenek lerombolni az érintettekben.

Érdekes fordulat viszont, hogy Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa (aki hétfő délután fogadta a Független Diákparlament képviselőit, valamint az őket kísérő tanárokat, szakértőket és szülőket) egyetértett a panaszosokkal, a jogsértés tényét elismerte, és beadványukat maximálisan támogatja.

Kérdés, miért most fogadta őket, és mire mennek vele a panaszosok, mert az érettségire való jelentkezés határideje február 15.

Most vagy megteszi a kormányzat, hogy kitolja a határidőt – bár ezt nyilván a legtöbb diák már nem várhatta meg -, vagy kiderül, hogy ombudsman úr csak része egy trükknek, miszerint foglalkoztak a témával, mégis marad minden a régiben, mert sajnos a határidő lejárt. Vajon miért érdeke a kormánynak, hogy hirtelen visszaessen az érettségizettek száma, különösen a szakgimnazistáké?

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések