2024, április16, kedd
KezdőlapMagyarországKevesebb stadiont, több orvost!

Kevesebb stadiont, több orvost!

-

A Magyar Orvosi Kamara tegnapi közleménye szerint, amit az MTI-nek juttatott el kritikus állapotok uralkodnak a magyar egészségügyben, óriási a pénzhiány és azonnal intézkedni kellene, hogy a negatív folyamatok megállíthatóak és megfordíthatóak legyenek.

Ezzel összhangban, néhány nappal korábban az a hír jelent meg, hogy az összes haláleset 26 százaléka, több mint 32 ezer haláleset lett volna elkerülhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer és hatékonyabb lett volna a népegészségügy. Ez abban az egészségügyi teljesítményértékelésben olvasható, amelyet a Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával készített a kormány.

A jelentés szerint a 65 évesnél fiatalabbaknál minden második haláleset elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi beavatkozásokkal, amíg a jobb ellátórendszerrel a halálesetek 14, a hatékonyabb nép-egészségügyi ellátással pedig 12 százaléka lett volna megelőzhető. Mindezzel Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt éri el az EU-ban.

Minden magyarnak van sajnos legalább egy konkrét példája, hogy miért szar a magyar egészségügy…. De hát megmondta az országot vezető büdösbunkó, hogy Magyarország az egy büszke, európai ország, a lakossága ráadásul még szeret nemzeti konzultálni is.

Korántsem arról van szó, hogy a több száz milliárdból a szükséges minimum, vagy annak csak egy része ne juthatna el a magyar egészségügybe, mert számtalan példa mutatja, hogy van pénz, csak a kormánynak ez nem egy kiemelt ügy. Sőt kifejezetten érdektelen.

Orbán szerint előbb a magyar focisták ügyét kell rendbe tenni. Amúgy meg az egészségügy csak rohadjon le teljesen, mert minél korábban elhaláloznak a magyar emberek, annál könnyebb lesz a már Fidesz által szétrabolt nyugdíjkasszának is. Szóval ez az alapja a hosszútávú nyugdíjellátó-rendszer biztonságának. Végül is nem kell ide nagy vizit, hiszen van stadion, meg sikeres a nemzeti konzultáció is, legalább annyira, mint a nemzeti futball. Ez a fontos.

Aki meg igaz magyar, az még fürgén a nyugdíjkorhatár előtt beadja a kulcsot és nem strapálja le a végletekig az amúgy is lelakott rendszert. Különben is eleget költünk mi egészségügyre, sok pénzt fizetünk Grazban. Van, hogy a felcsúti lefárad egy kicsit és helyre kell pofozni az életkedvét. Nem ingyen van, az sem.

Pedig maga a kérdés nem annyira bonyolult, mondjuk nem árt hozzá levenni a fidióta szemellenzőt. Az van egyszerűen, hogy a felcsúti pondró hazudik, amitől maga a helyzet cseppet sem lesz rózsás, inkább egy merő fekália, mert a jelenlegi vezetés képtelen bármilyen problémát kezelni. Az ország vezetői hihetetlen hatékony módon ellopják az emberek ellátására befizetett mindenféle pénzeket, helyette viszont bűnbak kereséssel, uszítással és rémisztgetéssel verik ki a szemüket. A magyar egészségügy pofátlan módon és embertelenül alul van finanszírozva, ami a magyar állampolgárok ezrei halálát okozza. Ezzel egy kisebb méretű város teljes lakossága válik a nemzeti és családbarát kormány halálos áldozatává. Ám a kormány továbbra is csak a terrorizmust szajkózza, hogy az átlag kispolgár annak hallatán naponta háromszor szarja össze magát félelmében. Azt a menekültek szította terrorizmust, aminek az áldozatai szerencsére nulla felé konvergálnak Magyarországon. Ne is legyen ez másképpen, már ha a terrorizmus áldozatai felől közelítjük meg a kérdést. Arról viszont sunnyognak és makacsul kussolnak ezek a tetűládák, hogy a letelepedési kötvénnyel, jó pénzért mennyi szaralakot hoztak az országba. Van az a pénz, amiért ez nem kockázat.

Az a döbbenetes, hogy az orbánista félig értelmes kretén, napi 24 órában retteg a sosem látott migránsoktól, miközben jó eséllyel a szeme előtt haldokolnak a családtagjai ellátatlanul és szétalázva a kórházban. Ám ő mégis a migránsokat tartja első számú problémának, akik veszélyeztetik az életét! Ha meg már végérvényesen átváltozott és túl van a teljes agyhalálon, akkor már vérfideszes módjára csak azt szajkózza, hogy szerinte minden rendben van az egészségügyben, mert azt hallotta, hogy milliárdokat költenek rá, csökkentek a várólisták és voltak a rokonnál is a kórházban és ott mindent rendben is talált. Még WC-papír is volt. Ha minden jól megy nem lesz baj, még a mama is kiheverheti a kórházi túlélőtúrát, pláne ha nem gyakran megy ki a mosdóba, ami nagyjából úgy néz ki, mint egy szomáliai elfekvőben. Ha meg a mama nem volt szerencsés és kileheli a lelkét, arról meg úgyis a Gyurcsány meg a Soros tehet. Van néhány felkínált alternatíva.

Ebből is látszik, hogy vérfideszesnek lenni az egy valódi és gyógyíthatatlan elmebaj.

A legnagyobb pénzkidobásnak egyébként a stadionok és az azokra épített pénz lenyúlások. Kívánom a felcsúti tahónak és az őt körüllihegő felszopóinak, akik végigerőltették ezt a borzalmat ezen a nyomorult nemzeten, hogy idős korukban ott ápolják őket a kezdőkörben hasonló remek színvonalon, mint amit ők is lehetővé tettek az ország lakosságának! Bár biztosan lesz akikben felmerül, hogy inkább oda temessék őket, és az sem baj, ha esetleg még egy kicsit élnek.

Tele vagyunk stadionokkal, de közben hányan mennek ki egy meccsre? Úgy kétszázan vagy háromszázan? Ennél nem ritkán többen vannak még egy temetésen is!

Aztán lenne néhány keresetlen szavam az orvosi kamarához is. Ugyanis ez ugyanaz az orvosi kamara, amelyik 2006 és 2010 között deklaráltan akadályozott minden változtatási szándékot és a Fidesz segédpincsijeként megállás nélkül hergelte a népet a vizitdíjas hülye(nép)szavazás kampányában. Faszikáim ezt akartátok, ezért tepertetek mindenek felett. Most, hogy megkaptátok, élvezzétek minden remek pillanatát! Csak sajnos az a baj, hogy a mi nagyszüleink hunynak el kórházi fertőzésben, a bunkón viselkedő személyzet két böfögése és leszaromsága mellett, mert már azok is a végletekig ki lettek zsigerelve. Tisztelet közöttük a még mindig létező, lelkiismeretes kivételnek. Közben meg a doktoraink csak megkeresik a módját, hogy a zsebükbe csússzon a boríték, ami mára már kifogyhatatlan kelléke lett a magyar kórházi büféknek. Nem hiába nagy a levélküldési kedv az elfekvőben.

Egyébként ez a tisztességtől cseppet sem felemelkedett Magyar Orvosi Kamara a saját közleménye szerint: „…továbbra is fenntartja korábbi véleményét, miszerint elviekben nem ért egyet a vizitdíj-napidíj típusú térítésekkel, mivel azok ellenkeznek a szolidaritás elvével, aránytalanul terhelik a betegek egyes rétegeit, az alapvető finanszírozási hiányok megoldására pedig alkalmatlanok.”

Értik? Aránytalan teher. 300 forint volt. Mennyi egy doboz Aszpirin ára? Hát nem ragozom, hogy a milyen édesanyátokat. Az andorrai egészségügyről nincs valami adat? Nem is tudom, hogy ez mi a francról jutott az eszembe.





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések