2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországKocsis Máté korrekt, ezért nem találkozik az amerikai diplomatával

Kocsis Máté korrekt, ezért nem találkozik az amerikai diplomatával

-

David Van Cleve, az amerikai követség politikai-gazdasági tanácsosa azt nyilatkozta, hogy szeretne a józsefvárosi vezetéssel tárgyalni az Auróra nevű szórakozóhely bezárásával kapcsolatban.

A józsefvárosi önkormányzat azonban azzal utasította el a levélben történt megkeresést, hogy Kocsis Máté polgármester semmilyen módon nem vett részt a hatósági eljárásban, és bíznak benne, hogy hozzá hasonlóan másnak sem áll szándékában befolyásolni az ügymenetet.

A Magyar Idők értesülése szerint az önkormányzat azt írta, hogy az ügyben az illetékes józsefvárosi jegyző tud tájékoztatást adni a tanácsosnak.

Egy rendőri razzia után, mikor tizenöt vendégnél pár gramm füvet találtak, és a lakossági nyomásra hivatkozva hivatalosan valóban a jegyző rendelte el az Auróra bárhelyiségének bezáratását.

Állítólag több környékbeli lakó rettegett a Soros-támogatásban is részesülő közösségi házban találkozó bölcsészektől, civil aktivistáktól.

Ehhez képest „érdekes módon” a rendőrség bűnügyi térképe szerint május 19. és június 18. között összesen két lopás és egy garázdaság történt az Auróra utcában, míg a pár lépésre található Népszínház utcában egymást érték a bűncselekmények.

Azt, hogy az akció politikai indíttatású volt, gyönyörűen alátámasztja, hogy Kocsis Máté neveletlenül visszautasítja egy találkozó lehetőségét. Ha elvileg közvetlenül és bizonyíthatóan ő nem is volt benne az ügyben, az mégiscsak nagy port vert fel, és az ő kerületében történt.

Nem lehet annyira rettentően elfoglalt, hogy egy találkozó ne férne bele a naptárába – amennyiben vérbeli diplomataként és európai politikusként a dolgát tenné.

Ám ebben az országban legfeljebb a követségi tanácsos fog meglepődni azon, hogy Kocsis egyik kategóriába sem tartozik.

Az már külön sztori, hogy ún. politikusaink egy beszélgetésben is a befolyásolás szörnyű rémét látják, mintha az eszmecsere, egymás érveinek meghallgatása fertőző betegség volna .

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések