2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországKósánál megint elmentek otthonról, de Semjén is bejelentkezett

Kósánál megint elmentek otthonról, de Semjén is bejelentkezett

-

Kósa Laller hétfőn megint felbugyogott valamit a közrádióban a CEU kapcsán, bár szerintem ő sem igazán tudta, hogy mit beszél. Láttuk már korábban, hogy a fapados trollok színvonalán nyilatkozik és hazudik, sok értelmet korábban sem képzeltünk a fejébe. Most sem. A Kossuth rádiónak adott nyilatkozatában is tartotta magát a Fidesz frakcióvezetője korábbi, félig értelmes megszólalásaihoz, arra is kínosan ügyelt, hogy ne legyen sok igazság abban, amit mond.

Szóval Kósa, ma reggel a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában készségesen nyilatkozott a CEU-ról (is), nem is akárhogyan, amikor a közpénzeket gyorsan és még annál is hatékonyabban elnyelő rádiócsatornától felhívták. Bár mi nem vagyunk közel sem annyira intelligensek és tisztán látók, mint Kósa professzor, így nem is igen érthetjük annak csodálatos agy(el)menését azért megtesszük a tőlünk telhetőt, hogy tolmácsoljuk mondandójának a sava borsát, miszerint: a CEU az egy fantom egyetem.

Volt ám okfejtés is a ritkán magas röptű megjegyzéshez, Kósa szerint: két egyetem van, az egyik a CEU New York államban és a Közép-Európai Egyetem Budapesten. Ez utóbbit a Fidesz agya szerint senki nem akarja piszkálni, ellenben megállapította azt is, hogy az előbbi viszont csak papíron létezik, egyetlen diákja sincs, és a nem létező hivatkozással ad ki amerikai diplomát. Kósa hozzátette azt is, hogy jó ha két titkárnő ül valahol New Yorkban egy bérelt irodában CEU felirattal, de megjegyezte azt is, hogy a maga részéről ebben sem biztos.

Ne szaladjunk ennyire előre, Kósa ugyanis elmondta azt is, hogy „… ötévente az Oktatási Hivatal a törvénynek megfelelően felülvizsgálja a Magyarországon oktató külföldi egyetemek engedélyét. Most 2011-ben volt az utolsó és 2016-ban indult egy ilyen vizsgálat és ez a vizsgálat azt mutatta ki, hogy 28 ilyen egyetem van és ebből egyetlen egy működik szabályosan. Mindenki más szabálytalanul működik, a McDaniel College az egyetlen, aki betartja a rá vonatkozó magyar törvényeket.”

Érdekes mondjuk, hogy a 2011-ben lefolytatott rutin vizsgálat során, miért is nem okozott problémát az, ahogyan a CEU működik? A CEU ellehetetlenítésére, mint azt tudjuk a kormány csak most startolt rá. Pedig nincs annyi Kósa Lajosa a Fidesznek, aki el tudná magyarázni azt hatszori nekifutásra, míg végül hetedszerre kinyögi, hogy ez bizony nem a CEU-t támadó intézkedés. Pedig de, ugyanis korábban nem volt ilyen vizsgálat, amiről Kósa beszélt. Erre utal a HVG múlt pénteki cikke, amiben a cikk szerzője rákérdezett az Oktatási Hivatalnál a 2011-es vizsgálat eredményére. Kiderült az is, hogy valóban ötévente lesz vizsgálat, de a 2011-es felsőoktatási törvény erre vonatkozó része csak 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba. A működési engedélyt felülvizsgáló szabályozások pedig egy 2015. áprilisi kormányrendeletben jelentek meg.

„Az Oktatási Hivatal a működési engedélyek felülvizsgálatát 2016-ban kezdte meg. Korábban – tekintve, hogy a jogszabályi kötelezettség hatálybalépésétől kezdve 5 év nem telt el, továbbá a részletszabályok 2015-ben kerültek jogszabályi szinten rögzítésre – nem végzett ilyen jellegű felülvizsgálatot” – közölte a Oktatási Hivatal a HVG újságírójával. Amiből egyértelművé válik, hogy Kósa egy nemlétező vizsgálatra hivatkozott, és lövése sem volt arról, hogy megint mit beszél.

Ehhez még ma a puha gerincű, semmihez sem értő, szervilis Semjén Zsolt is bejelentkezett, aki ma reggel már be is nyújtotta az Országgyűlésnek azon kérését, hogy kivételes eljárásban, sürgősségi alapon, már a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011 . évi CCIV. törvény módosításáról szóló T/14686. számú törvényjavaslatot, ismertebb nevén a a Lex CEU szabályozást tárgyalják és szavazzák meg a holnapi napon. Ezzel elkerülhetővé válik a részletes és általános vita, mert így még holnap megtartanák a zárószavazást is, amit „a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kormányzati érdek miatt” tart halaszthatatlannak a miniszterelnök-helyettes.

Valahogy az utóbbi napokban a magyar kormányzati lépések és megnyilvánulások már elérték a Putyini megvalósítások szintjét. Már semmi sem szent, ha a CEU-t ellehetetlenítik, akkor azzal Magyarország jár a legrosszabbul. A CEU-t több város tárt karokkal várja, a legrosszabb, ami velük történhet, hogy továbbállnak. Az országunk viszont itt marad egy olyan rendszerben, amibe már az is simán belefér, hogy a kormány politikai okokból bezárat egy neki nem tetsző egyetemet. Nem lehet nem hányni ettől az egésztől…



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések