2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországKözérdekű adatok pénzért

Közérdekű adatok pénzért

-

AN

A Nemzeti Együttműködés Rendszere kisajátít minden pozíciót, már a rádiókabaré műsorát is ők írják. Azt ugyanis még a kabarészerzők sem gondolták volna, hogy a közérdekű adatokért egyszer pénzt kér az állam. A népfelség elve itt már régen nem működik, hiszen a választói akaratot végletesen torzító választási rendszer megszüntette a szabad és demokratikus választásokat, már nem a nép választ magának kormányt, hanem a kormány népet. Ettől fogva természetes, hogy nem az állam felel elszámolással a népnek, hanem a nép a kormánynak.

E folyamat fontos állomása, amikor a nép pénzét sajátjának tekintő kormány pénzt kér a közérdekű adatokért azoktól, akik a nép tájékoztatására hivatottak. A nép nem tudhatja meg, mit csinál az ő pénzével a magát választotta kormány. A „közérdekű” kifejezés azt jelenti, hogy azok a nyilvánosságra tartozó információk, amelyeket a nyilvánosságtól megtagadni nem lehet. Ezek hozzáférhetővé tételét a törvény közérdekből rendelte el [Avtv. 2. § 5. pont ].

Ezeknek az adatoknak a nyilvánossága, a szabad hozzáférhetősége közérdeket szolgál. Ezt csupán azért említjük, mert a nép boldogítására vállalkozott kormány állandóan a közérdekre és a „közjóra” hivatkozva igyekszik szűkíteni az egyéni jogokat. Itt van végre egy közérdekű dolog, amit támogathatna a közérdekért dolgozó kormány. Azóta azonban, hogy ezt a közérdekre hivatkozó törvényt megszavazta még a liberális állam parlamentje, bevezetődött az illiberális állam, amely közérdeknek azt tekinti, ami a nép felett uralkodó és basáskodó kormány érdeke. Miután e kormány egyszersmind szervezett bűnözői csoportként, rablóbandaként működik, nem érdeke, hogy bárki belelásson, mit csinálnak az adófizetők pénzével.

Az átmenet zavaros éveit éljük. Először is a „közérdekű” fogalom hamarosan módosításra szorul, mert megtéveszti a népet, és azt a látszatot kelti, mintha bármi köze lenne ahhoz, hogy Orbán Viktor és bandája mit művel az országgal és az ország vagyonával. Ez a tévedés arra bátorít egyes firkászokat, hogy információt és adatokat kérjenek Őfelsége lakájaitól (értsd: minisztériumok, állami hivatalok). Ezért érthető, hogy amíg az átmeneti időszak tart, és az efféle felségsértő és arcátlan gyakorlatot be nem tiltják, pénzt kérnek a közérdekű információkért.

Az államoknak vannak bizonyos költségeik az ügyfélszolgálattal, s az adófizetők pénzét megóvják, amikor az ezzel járó költségeket megfizettetik az adatkérőkkel. Nem elegáns, de védhető álláspont. Ilyenkor kifizettetik a levél, a boríték, a postaköltség árát, esetleg az ügyintézés munkadíját, amely összesen kb. három darab kétgombócos fagylalt ára. Nem tartozik ebbe a kategóriába a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eljárása, amely milliókat kér a „közérdekű” adatokért. Ez nyilvánvalóan nem az ügyintézéssel kapcsolatos költség, hanem az eredeti törvény kijátszása és a közérdek akadályozása. Azt a célt szolgálja, hogy senkinek ne legyen pénze megfizetni a közérdekű adat nyilvánosságra hozatalának árát.

Simicska Lajosnak, a nemzet prófétájának szavaival élve, a világ legnagyobb gecisége egyfelől azt állítani, hogy a közérdekű adat nyilvános, hiszen ki lehet kérni, másrészt a minimális információért 7,7 millió forintot kérni. Maga a jelenség cseppben a tenger, megmutatja a NER lényegét. Látszólag demokrácia, hiszen nincs eltörölve a közérdekű adatok nyilvánossága, másrészt lábszagú mocskos diktatúra, egy rablóbanda bűnözőinek arcátlan tobzódása, akik nem kötik senki orrára, miből van a szobalány, a sok ház, a Gucci táska, a Rolex óra, a titkárnőnek álcázott szerető, a külföldi utak, a párizsi fodrász, a stadion a budi mellett, miközben azok az emberek, akiknek a pénzén ezt teszik, egész országrészekben éheznek, jobb esetben rabszolgamunkát végeznek, és ha ezt nem bírják tovább, a legmegalázóbb körülmények között segítik őket a túlvilágra „kórháznak” nevezett halálgyárakban. Nincs rájuk szükség, csendben tűnjenek el, ne élősködjenek Orbán Viktor pénzén.

Mivel az Orbán-haramiának fizetett pénz fölött ők szabadon rendelkeznek, ezért a lopásaikról szóló információkért fizetett pénzt is ellopják, miközben a kiadott adatok nem tartalmaznak semmit. Ami közérdekű lenne, azt kitakarják. Ha van olyan hülye, aki milliókat ad ezért, azt hálásan köszönik valamelyik luxusútjukról küldött képeslappal.

Rossz vége lesz ennek. Mi szóltunk.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések