Magyarország az Európai Unió tagja lett, de ezen kívül soha be sem lépett Európába, nem lett az európai élet része. Magyarországon a lakosság nem használ még egy olyan nyelvet, amely magyarokat egymással, de Európával is összekötné. A magyar lakosság nem olvas európai (külföldi) újságokat, nem ír európai újságokba, Európa nem lett mindennapjai része.

A magyarok formálisan tagjai az Európai Uniónak, de kívül maradtak Európán a nyelvi és a kulturális korlátok miatt. Az Orbán-rezsim mindent meg is tesz azért, hogy a magyarok kívül is maradjanak Európán. Ne tudjanak semmiről, ami ott zajlik, mindössze annyit és úgy, amit a kormányprpaganda eléjük tesz. A magyarok nem ismerik, nem értik Európát, ezért lehet a nacionalista szövegekkel, “nemzeti értékek” védelméről szól badarságokkal megfogni őket.

A magyarok nem ismerik, és mint ismeretlentől, félnek Európától. Ezért hatnak a Brüsszelről szóló disznóólszagú hazugságok. A magyarok nem részei az európai mindennapoknak, nem élnek benne, nem ismerik a napi ügyeket, gondokat és gondolatokat, kívül maradnak rajta. A hízott püspök fejű Semjén is azt mondta az Európáról szóló (!) konferencián, hogy vannak az európai népek, de nincs olyan, hogy európai uniós nép. Uniós nincs, európai polgárok vannak. De nem Magyarországon, tisztelet a kivételnek.

A magyarok nincsenek benne a mindennapi európai vérkeringésben. A holland, a német vagy francia ügyek éppen olyan idegenek és távoliak számára, mint az uniós tagság előtt. De egy hollandnak vagy franciának a német vagy luxemburgi ügyek őt érintő, érdeklő valóságok. Az emberek tudnak egymásról, egymás dolgairól, vannak érintkezési pontok, átjárások, ismerik és olvassák egymás lapjait, és írnak is bele. Részt vesznek egymás szellemi életében.

A magyarok azt sem tudják, hogyan működik az Unió, arról pedig végképp nem tudnak, hogy az egyes országokban mi van. Nem nézik egymás televíziós csatornáit sem, még talán az a kevés külföldi csatorna is elkopott, ami volt, de tömegeket nem érint, az biztos. Nincs fizikai átjárás sem, legfeljebb Rogán Cilinek, aki átjár Párizsba bevásárolni vagy fodrászhoz, de az is inkább csak flancolás, nem az európaiságba szervesült élet.

Ezért lehet elhitetni a magyarokkal minden baromságot, ezért néznek nagyot, ha kívülről olyat mondanak nekik, ami teljesen természetes a demokratikus világban, de nekik az új, vagy járhatatlan, vagy szélsőséges, vagy érthetetlen, vagy kivitelezhetetlen. Semmit nem jelent a határok lebontása, legfeljebb annyit, hogy ha ugyanúgy kimegy Európába a magyar, mint annak előtte, egy számára idegen világba, akkor nem kérnek tőle útlevelet.

De a határ lebontása nem jelentette a kulturális és fizikai határok lebontását abban az értelemben is, hogy szervesült volna Magyarország Európával, beolvadt volna az európai életbe, kultúrába, folyamatokba és mindennapokba. A legtöbbet még azoknak jelenti, akik kalandvágyból vagy még inkább megélhetést keresve kimentek dolgozni Európába. De az sem azt jelenti, hogy asszimilálódtak volna, hanem egyenként és csoportosan vendégek, különálló szigetek, erős magyar öntudattal és identitással, európai identitás nélkül.

Ezért Magyarország kiválása az Európai Unióból kulturálisan és a mindennapi életet tekintve nem sok változást jelentene, csak annyit, hogy megint kérnének útlevelet, menekültnek kell lenni, ha valaki kint akar élni és dolgozni, a tanulási lehetőségek elvágását, és leginkább az európai polgárok pénzének pótolhatatlan hiányát. De lelkileg, szellemileg, kulturálisan nem okozna semmiféle elszakadást, kiszakadást, mert az európai életben a magyarok soha nem is voltak benne. Legutóbb talán az 1900-as évek elején.

A magyarok mindig attól félnek, hogy elveszítenek valamit, leginkább önmagukat, és erre játszanak a hataloméhes és pénzéhes politikusaik, akik maguknak tartják fenn a kiváltságot,  hogy európaiak legyenek. A népet viszont elzárják ettől, inkább azt tudatosítják bennük, hogy ők valamiféle különleges entitás, amely veszélybe kerül, ha más népekkel olvadnak össze.

Az egész orbáni rendszer idegenellenessége, bezárkózása, kerítésépítése azt szolgálja, hogy a magyarokat elzárja a külvilágtól. Ne tanuljanak angolul, ne legyenek európai polgárok és világpolgárok. Ne kapcsolódjanak külföldi alapítványokhoz, szervezetekhez, mert akkor már ügynökszervezetek lesznek, idegen érdekeket szolgálnak ki. Ezért tud a Európai Unióban egy elzárt fasiszta diktatúra működni, mert a polgárai nem részei Európának.

A magyarok azt mondják, hogy nekik nem kellett belépniük Európába, mert mindig Európa voltak, de ez csak földrajzilag igaz. Egy Ady Endre európai is volt, és legjobb példája annak, hogy mint földobott kő mindig visszatért és megmaradt magyarnak, semmit nem vesztett, csak nyert az európaiságával, a nyitottságával, gyűlölték is érte a nacionalista magyar urak. A magyaroknak nemcsak Röszkénél épít Orbán szögesdrótot, hanem a lelkükben is, amivel kirekeszti, elválasztja őket az európai létezésből. Magyarország a világ közepe, minden más távoli, idegen, fenyegető világ.

Ezért nem maradhat egy CEU sem Budapesten, mert túlságosan internacionális, európai és kozmopolita, túlságosan nyitott és szabad, amely rés a bástyán, a bezárt orbáni világban. A szabadság tiszta, friss és üde levegője, a nemzetköziség mámorító érzése az áporodott és bűzlő orbáni disznóólban, ahol a gazda röfiket akar nevelni, nem szabad embereket, akik a világ másokkal egyenrangú tagjai. Megmarad a kisebbrendűségi érzés, a frusztráció, minden félelem az idegentől, a távolitól.

Ezért lesz antiszemita egy ilyen nemzet, mert fél, és gyűlöletes lesz számára a nemzetközi zsidó, akit Soros György képében illik utálni. Ahelyett, hogy az összes magyar egyetemet a CEU mintájára felhúznák, ezt az egyet is bezáratják. A CEU melletti tüntetések alkalmával Orbán megbizonyosodott arról, hogy jól döntött, legyen annak bármi is az ára, mert kiderült, milyen sokan “megfertőződtek” a szabadsággal, milyen sok magyar fiatalnak van vágya arra, hogy magyarsága ne elválassza, hanem összekösse a világgal, ahol világpolgárként él és mozog, mint bárki más ember.

Ha valami igazán jellemzi a mélymagyar jobboldali szavazót, az a nyitottságtól való félelem, a biztonság elvesztése, amit a bezártság jelent. Ezt adja neki Orbán, ez a nemzeti érdek és a nemzeti érték. Lélekben és fizikailag is kívül maradni Európán, nem keveredni, senkit nem beengedni, nem internacionalizálódni. Menjen el valaki vidékre, nézze meg az embereket, és állapítsa meg, mit tudnak azok Európáról, milyen mértékben az európai élet részei ők. Még a magyar ételmiség nagy része is kívül van Európán, nem érzi az európai létet és létezést.

Magyarországról mindig be kell menni, el kell menni, hogy Európában legyen az ember, ha valaki Magyarországon van, semmit nem érez abból, hogy Európa, hogy része Európának. Ezt bizonyítja az is, ahogyan két nyelvet használ ez a ganétúró aljas gazember. Egyet kifelé, egyet befelé. Másképp beszél Európának és a szabad világnak, és másképp a jobbágyoknak, akiket elzár Európától és a világtól.

Nincs európai zászló a magyar parlamenten. Az ország házán. Nemlétező székely zászló van. Hazugságaihoz ragaszkodik, önámításába és bezártságába menekül ez a nép. Ez okozta az országvesztést is. Trianont magának köszönheti, mert a bezártsága miatt nem tudott egy sok népet magába fogadó olvasztótégely lenni. Ahogy európai nem tud lenni, közép-európai sem tudott lenni, csak mindenkitől elzárt és elzárkózó magyar. Azt kapta Trianonban, amit megérdemelt: egyedül önmagát. Senki nem akart magyar országhoz tartozni. Ez érthető.

Középkorba akarja zárni Orbán a magyarokat. Elmaradottságban akarja tartani őket, mert amíg elmaradott az ország, addig lehet becsapni és uralkodni rajta. A CEU melletti tüntetés azt mutatta meg, hogy amíg Magyarország világpolgár fiataljai a magánéletükben európaiak s kozmopoliták lehetnek, addig a többi magyar fölött uralkodhat a szaros csizmájával Orbán. De ha ezt elveszi tőlük, akkor vagy elmennek vagy elzavarják őt. Ha elmennek, akkor borul igazán sötétségbe az ország. Aki szabadnak akarja érezni magát, az menekül.

Orbán ennek örül. Ezek az emberek veszélyesek rá.

Bartus László



 

4 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. “…mert az európai életben a magyarok soha nem is voltak benne. Legutóbb talán az 1900-as évek elején.”

    Ezzel szeretnenk hizelegni magunknak (mar, aki), de sajnos egy szo sem igaz belole. Rengeteg elemzest, ertekezest lattam/olvastam, hogy az I. Vilaghaboru elott mi volt a vilag es plane Europa velemenye rolunk, hat lesujto.
    Pont az volt, mint ma is, csak picit nyitottabban: sorban jartak ide hozzank azon rohogni, hogy csaszarsag, beragadt, osdi, ocska, hasznalhatatlan strukturaba merevedve, szanalmas burokraciaban vergodve, technikai fejlodessel nem haladva, hadi- es egyeb technikaban valahol az 1800-as evek kozepi allapotban. Egyszoval az egesz rem kinos volt mar akkor.
    Csinaltunk filmeket ahogy vonulgat Ferencjoska ide-oda a nevetseges alattvaloi kozott, de azt nem tudtuk, hogy gyakorlatilag burleszk-kent vetitettek a vilag orszagaiban, hogy ni Europa kozepen van 2 osszetapadt orszag, akik tenylegesen igy elnek most, napjainkban.

    Osszegezve: nem tulzok en akkor, amikor azt allitom, hogy alapitasa ota ez az orszag egy fekely, egy soha sehova be nem illeszkedo, primitiv, alapvetoen genhibas kretenekbol szel altal osszehordott nepecskevel. Szamomra, es a magam fajtak szamara csak annyi haszna van, hogy tokeletesen, tűélesen latjuk a konturokat egy civilizalt orszag es a szulofoldunk kozott.

    Nemhogy nem valt EU polgarra a magyarok 99%-a, igenye se volt ra soha. Mutasson nekem barki meg egy olyan nepet, mint ez, ahol a “kommunizmus” 40 eve alatt eroszakkal, penzt nem kimelve felemeltek a lecsuszott parasztokat, videki szakadtakat, toltak alajuk lakast, megelhetest, kotelezo oktatast is kaptak — es egy kalap szart ert az egesz. Dacolva mindennel, penzzel, tanitassal, civilizalassal, a magyarsag maradt olyan bunko szardarab, amilyen mindig is. Es akkor varjuk, hogy na majd 20 ev realitv szabadsag barhogy is hat ra INTELLEKTUALISAN? :))) Ez meg viccnek is morbid, tenyleges genhibas, gyakorlatilag IQ nelkul szuletett es beltenyeszo neptol ilyesmit varni?

    Vicces.