2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországMeghunyászkodó tiltakozás

Meghunyászkodó tiltakozás

-

Fotó: Mit tehettek volna?

Juhász Péter, az Együtt alelnöke arra hívta fel szimpatizánsaikat, hogy füttykoncerttel fejezzék ki nemtetszésüket Putyin látogatása alatt. Az Alkotmány utcába szervezett demonstrációt a Budapesti Rendőr-főkapitányság három hete tudomásul is vette, erről Juhásznak papírja van.

A rendőrök azonban ma délelőtt mégsem engedték be őket a helyszínre , mire Juhász Péter (aki január 31-én a Facebook oldalán még fogadkozott, hogy a TEK nem akadályozhatja meg  őket a gyülekezésben és tüntetésben a Kossuth tér-Alkotmány utca találkozásánál), átszervezte a demonstrációt a Markó utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára.

A felvételen elmondottak szerint a rendőrség a TEK utasítására hivatkozott, és „mivel mi jó emberek vagyunk”, mondta Juhász „megállapodtunk, hogy a legközelebbi helyszínen fogunk tüntetni”.

Nem vagyok az átlagnál vérszomjasabb, és nem szeretnék betört fejeket látni, de…ennek így mi értelme és jelentősége van? És ki a csuda ebben a kontextusban a „jó ember”?

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések