2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországMegválnának a hívek a plébánostól Somlóvásárhelyen

Megválnának a hívek a plébánostól Somlóvásárhelyen

-

A Blikk írt arról, hogy  Veszprém megyei településen élő hívek nem elégedettek az összeférhetetlen Kocsis Tamás Gellért plébánossal, aki pedig már 26 éve tevékenykedik Somlóvásárhelyen.

Az elégedetlenkedésnél azonban tovább mennek: petíciót készítenek ellene. Tamás atya 2010-ben, a virágvasárnapi szentmise utánösszeveszett Schwartz Béla MSZP-s képviselővel  – bár ez még önmagában nem olyan súlyos vagy kirívó eset, ám 2016 decemberében feljelentették, mert megverte egy 15 éves diákját.

A katolikus híveket sok egyéb dolog is bántja. Fekete Istvánnak például meghalt az édesanyja, de a plébános nem engedte, hogy – helyi szokás szerint – harangozzanak neki, mert a család nem kért egyházi temetést.

Később, mikor István nősülni készült, a plébános csak azzal a feltétellel adta ki neki a keresztlevelét, hogy a férfi visszamenőleg 15, a párja pedig 5 évnyi egyházadót befizetett, ami összesen nyolcvanezer forintjukba került.

Az idősebbek Tamás atya gyakori politizálása miatt maradtak el, valamint mert a plébános semmi érdeklődést nem mutatott irántuk és meghívásaikat a programjaikra semmibe vette.

A temetőben felállított haranglábat közösségi adományokból finanszírozták, de az adományozók feltétele az volt, hogy ne a plébános adja rá az áldását. Miután a megyéspüspöknek hiába jelezték az elégedetlenségüket, a somlóvásárhelyiek a petíció mellett döntöttek.

Marton Zsolt, a település polgármestere tud a kezdeményezésről, egyébként őt is sértegette már a plébános, mikor figyelmeztette, hogy a tűzgyújtási tilalom rá is vonatkozik.

Az egyetlen, aki nem tud semmit a panaszokról, az Tamás atya maga, szerinte semmi nem is indokolná az elmozdítását.

Márfi Gyula veszprémi érsek viszont foglalkozik a dologgal, ő annyit mondott: a plébánosokat augusztus elejével szokták áthelyezni, és reméli, hogy nyáron megtalálják a „mindenki számára kedvező” megoldást.

Az eset vélhetőleg nem egyedi, azonban dicséretes, hogy ez alkalommal a hívek tudták és felismerték, milyen a jó lelki vezető, elégedetlenségüknek pedig hangot adtak, sőt, a cselekvésig is eljutottak. Üdvös volna, ha az élet más területein is mernének hinni az emberek abban, hogy van hatalmuk a változtatásra, és ezért a felelősséget is vállalnák.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések