Sajtóhírek szerint a Terror Elhárítási Központ (TEK) javaslatára kiutasították Magyarországról James Dowson brit állampolgárt. A Magyar Narancs eredeti információját a Népszava úgy osztotta meg, hogy „Kiutasították a szélsőséges álhírgyárost”.

Magyarországon a szélsőjobboldali szervezetek, köztük a Betyársereg környékén feltűnő Dowsonról a New York Times írta meg, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során Donald Trumpot segítette orosz álhírek és különféle összeesküvés-elméletek terjesztésével.

Nagyszerű hír, a TEK végre teszi a dolgát, és reméljük, hogy ezzel nem áll meg a tisztogatás, az álhírgyárosok kiutasítása. Ha számba vesszük, hogy ma kik terjesztenek álhíreket és kik adnak elő különféle összeesküvés-elméleteket, akkor örömmel jelentjük, hogy hamarosan összedől a NER.

A legnagyobb álhírgyáros maga a köztelevízió, aztán az MTI, az MTVA, a fideszes sajtó, a Habony-Vajna-Mészáros trió kezében levő média. James Dowson semmi ahhoz képest, amit az MTV, a TV2, az Origo, a Pesti Srácok, a 888.hu, a Magyar Idők és a többi álhírgyáros terjeszt. Ha a TEK jól végzi a dolgát, ezeket az álhírgyárosokat mind ki kell utasítani.

Az alábbiakban közlünk egy idézetet: „Ma Oroszország az egyetlen ország, ahol megértik a tradíció, a hit és a családi értékek fontosságát. Ezeket a multikulturalizmus üldözi, Putyint a világban démonizálják. Ez pedig azért van, mert Putyin a többség érdekét a kisebbségek fölé helyezte.” Ki mondta ezeket a mondatokat: Orbán vagy a kitiltott James Dowson? Ezt most a Betyársereg szellemi vezére, James Dowson mondta, de mondhatta volna Orbán is.

Egy másik idézet a lehetséges sok közül: „Európa nyugati felén erőteljes orosz ellenes politika vált divatossá.” Ezt a mondatot ki mondta: Orbán vagy a kitiltott James Dowson? Ezt Orbán mondta, de mondhatta volna Dowson is. Ennek a két embernek az ideológiája között nem sok különbség van.

Ebből az következik, hogy ha Dowson-t kitiltják, akkor Orbánt is ki kellene tiltani. Márcsak azért is, mert a magyar álhírgyárak az ő szolgálatában és irányítása alatt működnek. Orbán mondja meg, hogy mikor melyik médiumot kell elfoglalni, legyalulni, megszállni, korlátozni, megzsarolni, megfélemlíteni vagy bezárni. Álhírgyárrá alakítani.

Ki terjeszt Magyarországon összeesküvés-elméleteket Soros Györgyről és a menekültekről? Orbán Viktor és a fideszes média. Ki hallotta James Dowson összeesküvés-elméleteit? Senki a magyarok közül. Ki hallotta Orbán összeesküvés-elméleteit? Mindenki. Ki a veszélyesebb álhírgyáros? Orbán vagy Dowson.

Azt vetik James Dowson szemére, hogy Trumpot támogatta és neki szurkolt? Orbán legalább annyira, az uralma alatt tartott álhírgyáros médiával együtt. Reméljük, hogy napokon belül kiürülnek a felsorolt szerkesztőségek, és az álhírgyárak munkatársait az irányítókkal együtt Dowsonhoz hasonlóan kiutasítják az országból, mert nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek.

Ha mégsem így lesz, akkor diszkrimináció történt, egyes álhírgyárosokat kitiltanak, mások pedig vezetik és irányítják az országot. A hírek szerint Dowson nemzetközi tapasztalataival segítette a Jobbikot és a Jobbik köré szerveződő náci szélsőjobboldalt. A Fidesznek ez nem tetszett, és megijedt, hogy a Jobbik és a Fidesszel konkuráló szélsőjobb megerősödik.

Valójában konkurenciaharc zajlik, az ország legnagyobb álhírgyárosai kitiltották a konkurens álhírgyárost. Ha James Dowson nem követi el azt a hibát, hogy a Jobbik és a Betyársereg mellé áll, hanem a Fidesz médiabirodalmának lett volna a tanácsadója, akkor megbecsült és sokat idézett szakértő lenne Magyarországon és sok pénzt keresne. Ugyanazt csinálta így is, amit a Fidesz, csak nem nekik. Pedig biztosan hasnzát vették volna, sokat tudott volna még csiszolni aljasságban rajtuk.

Orbán úgy számolt le a konkurenciával, hogy még azt a látszatot is kelthette, hogy álhírek és a szélsőjobboldal ellen harcol. Miközben csupán a versenytársat iktatta ki a hatalmával visszaélve. A kitiltott James Dowson munkáját Orbán Viktor és bandája a megszállt sajtóval maga végzi el. Dowsonra nincs szükség. Van itt elég náci nélküle is. De ezeknek egy táborba és a Fidesz zászló alá kell gyülekezni, különben kitiltják őket. Egy a vezér.