2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországNem történelmet, híreket hamisít Schmidt Mária

Nem történelmet, híreket hamisít Schmidt Mária

-

Nyilván kevés olyan naiv ember él az országban, aki azt képzelte, hogy a történelemhamisítás nagymestere, a történelmi évfordulókat a Fidesz ideológiájához igazító áltörténész, Schmidt Mária, majd „csendes befektetőként” veszi át a Figyelőt, és „a minőség, méltányosság és mértéktartás” hármas jelszavával hagyja dolgozni a lapot. Schmidt Mária nem éppen „a minőség, méltányosság és mértéktartás” hármasáról híres, ahogy a szélsőjobboldali Fidesz sem, amelynek történelmet hamisító ideológusa és propagandistája Schmidt Mária.

Schmidt egy pillanatra sem engedte feledtetni, hogy a Terror Házából érkezett a Figyelő szerkesztőségébe, méghozzá szó szerint is, ahol megjelent, s a legkisebb részletekig beleszólt a szakmai munkába, amihez éppen úgy nem ért, mint a történész szakmához. A szerkesztőség terrorizálásának meg is lett az eredménye. Magyarország talán legfelkészültebb és legképzettebb szerkesztőségét bő egy hónap alatt szétverte. Az első lépése mindjárt az volt, hogy a vejét nevezte ki ügyvezetőnek. Minden diktátor ezt teszi, mert nem bízik senkiben, csak akit irányítani tud: az ATV-s Németh a fiát tartja a hírigazgató posztján, hogy rajta keresztül kontrollálja és irányítsa a csatornát, a terror másik nagymestere, Schmidt Mária a vejét.

A sajtóhírek szerint Schmidt nemcsak beleszól, cenzúráz (egy cikket kivetetett a lapból, mert az Lévai Anikó rokonáról és Mészáros egyik cégéről szólt, és az érintettek odaszóltak a „csendes befektető” Schmidt Máriának), hanem egyre inkább a fideszes propagandát szeretné viszontlátni a szakmai és független lapban. Schmidt Máriának a klasszikus értelemben vett újságírás olyan zöld szigetét sikerül hamarosan bűzlő mocsárra változtatnia, mint a Habony-Finkelstein-Orbán média (az igazi hármas értékrend) legalja.

A lapot sorban hagyják el a szakma kiválóságai és tartóoszlopai, közülük is kiemelik Brückner Gergely rovatvezető távozását, akit majd követnek a többiek. A lap szakmai önállóságát Schmidt Mária felszámolta azzal, hogy egy új szerkesztőbizottság kezébe tette le az irányítást, amelynek tagjai közé Lánczi Tamást, a Századvég Alapítvány elemzőjét, L. Simon László egykori kulturális államtitkárt és Tallai Gábort, a Terror Háza programigazgatóját választotta meg. Ezzel nemcsak eldőlt a Figyelő sorsa, hanem egyértelmű lett, hogy egy szakmai újságból politikai szócső lesz, amelynek a többi Fidesz-újsághoz hasonlóan a legócskább propagandát kell szolgálnia.

A legfrissebb hír szerint lemondott Lambert Gábor, a lap főszerkesztője. Egy végtelenül türelmes ember. Ez jel a többieknek.

Az átalakulás annak mértékében megy végbe, milyen gyorsan sikerül elüldözni a szakembereket a laptól. Ezután megnyílik az út a politikai komisszárok, karaktergyilkosok és hírhamisítók előtt, akik a Figyelőt leteperik, megerőszakolják és meggyilkolják. Mindez azt mutatja, hogy az Orbán-rezsim nem tűr még politikailag korrekt, nem ellenséges, hanem tárgyilagos, és szakmailag magas színvonalú lapokat sem. Kizárólag propagandaeszközöket. Amit lehet elfoglalnak, amit tudnak befolyásolni, azt a demokrácia látszata miatt fenntartják, a többit pedig egy-két év alatt kivégzik: vagy kezesbárányt csinálnak belőle vagy a Népszabadság sorsára jut.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések