2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországNapi egy dollár vagy havi 47 000 forint?

Napi egy dollár vagy havi 47 000 forint?

-

Új műsor indul hamarosan a TV2-n, mert az ilyen lelket és jellemet csiszoló szellemi táplálékból sosem lehet elég. Az Ázsia Expressz – A sárkány útja elnevezésű reality showban hét sztárpár szerepel majd, Vietnámból Laoszon és Kambodzsán át Thaiföldre kell eljutniuk. A nagy truváj, hogy minden nap csak egy dollárt kapnak a párok, így kell boldogulniuk.

Részünkről azt tartanánk a televíziózás fenegyerekének, aki rá tudna venni hét „politikai celebet” a párjával együtt (Rogán Cilikééket tuti be kéne venni), hogy havi 47 ezer forintból éljenek meg Magyarországon. Nem kéne más országokon átmenniük sem. Elég ázsiai lenne az is, higgyék el.

Az első esetben nagy gond nem lesz, ha megy a dolog, ha nem, legfeljebb jót hülyéskedtek szereplők a kamera előtt, aztán repülővel hazahozzák őket.

A második ötlet nemigen fog létrejönni, de gyaníthatóan egyik polcelebnek sem sikerülne az, amit sokan kamerák nélkül halálkomolyan csinálnak, és Zsiga Marcell (aki ötletgazdaként szintén mehetne) így fogalmazott meg 5 évvel ezelőtt: Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem igen.

Pedig mennyit tanulnának egy ilyen valós valóságshowból szereplők és nézők egyaránt!

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések