2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországNekimegy egy orvoscsoport a Magyar Orvosi Kamarának

Nekimegy egy orvoscsoport a Magyar Orvosi Kamarának

-

Az Élhető Orvosi Kamaráért csoport – melynek célja, hogy jogszerű működésre bírja a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) – Facebook oldalán akciót kezdeményezett: szándéknyilatkozatot kérnek kollégáik­­tól egy nagyszabású perhez a MOK ellen.

Egy ehhez hasonlót egyszer már elvesztett a köztestület, amikor öten perelték a kamarát, mert a nevükben, személyes adataikat használva kötött életbiztosítást. Az orvosok 2014-ben megnyerték első-, majd 2015-ben másodfokon is a pert, és az ítélet szerint fejenként 40 ezer forintot kell kapniuk a kamarától az elszenvedett jogsérelemért.

A MOK 2011 és 2013 májusa között úgy kötött csoportos életbiztosítást, hogy a tagokat nem tájékoztatta erről, a személyes adataikat – az orvosok nevét, azonosító számukat (pecsétszám), illetve a kamarába való ki- és belépésük dátumát – azonban kiadta az MKB Életbiztosító Zrt.-nek.

Három éve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) megállapította, hogy mindezzel a MOK megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát. A MOK fellebbezett ugyan a jogerős döntés ellen, ezt azonban a Kúria 2016 novemberében elutasította.

Most az újabb ügy ugyanezzel a váddal indulna.

A Népszavának Lénárd Rita, a Facebook csoport vezetője elmondta, hogy noha a kamara működését az orvosok befizetései finanszírozzák, a köztestület gazdálkodásának adatai a nem nyilvánosak még a tagok számára sem. Évi 1,5 milliárd forint bevételről beszélünk.

Ha valaki – a befizető orvosok közül akár – ilyen kérdéseket tesz fel, vagy kifogásai vannak, akkor etikai vizsgálat indul ellene. A mostani akcióval a csoport ennek a gyakorlatnak szeretne véget vetni. Amennyiben a pertársaság tagjai is megnyerik a pénzt, azt jótékonysági célra fordítják.

Lénárd Rita egyébként az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport alapítója is. Mint a 168 órának elmondta: őt és társait zavarja, hogy a betegek bizalma megrendült az orvosokban, ezt szeretnék helyrehozni. Úgy látják azonban, hogy a MOK nem lép fel kellő határozottsággal a súlyos visszaélések ellen, és az etikai eljárások végeredményéről sem tájékoztatják a kamarai tagokat.

Így fordulhat elő, hogy például egy szakmától eltiltott orvos tovább praktizál.

Örömmel üdvözlendő minden kezdeményezés, amely ma Magyarországon azért kíván tenni, hogy a közpénzek útja, köztestületek tevékenysége minél átláthatóbb legyen.

Tiszteljük azokat, akik ebbe a harcba belefognak, bármely területen tegyék is. Másfél milliárd forint nagy pénz, fontos tudni, mire megy el.

Mészáros Lőrinc becsült vagyona egy év alatt százmilliárd forinttal gyarapodott.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések