Nekiment a tízezer éves őserdőnek a lengyel környezetvédelmi miniszter

1
Jan Szyszko (j). Maradnánk a baloldalon.

Komolyan, az ember csak kapkodja a fejét, ám úgy tűnik, a világ egyes részein bizarr, feje tetejére állított világ van kialakulóban. Külön orvosi diagnózist kellene felállítani a csillapíthatatlan fairtási vágyban szenvedőkről, ennek is minősített esete a környezetvédelmi miniszter.

Jelen esetben határainkon kívüli a példa: a “beteg” a lengyel környezetvédelmi (!) miniszter, Jan Szyszko, aki képtelen leakadni a nem csak Lengyelország, de Európa legrégebbi ősrengetegének számító Białowieża Nemzeti Parkról.

Már tavaly, a természetvédők tiltakozása ellenére engedélyezte a fakitermelést a területen, és most tovább is menne: levetetné a fehérorosz határ menti őserdőt arról az UNESCO-listáról, amely tilt mindennemű emberi beavatkozást az egyedülálló élővilágú területen. Jan Szyszko azzal nem pironkodik érvelni, hogy a białowieżai erdő „illegálisan, a helyi közösséggel való konzultáció nélkül” kapta meg a természeti világörökség státuszát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetétől. Így hát keresetet nyújtott be az ügyészségen.

Szyszko szerint ellentmondás, hogy a nemzeti park egyszerre szerepel az UNESCO világörökségi listáján és az európai uniós Natura 2000 hálózatban. Szeretné elérni, hogy a nemzeti park a természeti világörökség kategóriája helyett kerüljön át a vegyes, természeti és kulturális örökség kategóriájába az UNESCO-listán, „mivel szemmel látható az emberi tevékenység az erdőben”. (Amiről ő intézkedett ugye, de ha nem így volna is illendő lenne megakadályoznia.)

A Greenpeace aktivistái a múlt hónapban a fakitermelő gépekhez láncolták magukat, A szervezet manipulációnak tartja a környezetvédelmi miniszter kijelentéseit.

A Białowieża-erdőben zajló fakivágásra az Európai Bizottság is keményen reagált és a szokásos két hónap haladék helyett mindössze egy hónapot adott Lengyelországnak arra, hogy az uniós törvény megszegését jelentő tevékenységeket beszüntesse. (Talán azonnal is lehetne.)

A fák ritkítását korábban azzal indokolta a kormány, hogy meg kell védeni az erdőt a fák kérgén élősködő szú terjedésétől, elejét kell venni az erdőtüzeknek, és a turistákat és erdőőröket is meg kell óvni azzal, hogy kivágják azokat a fákat, amelyek az erdei utakra zuhanhatnak.

A természetvédők szerint azonban ez csak ürügy: voltaképpen az értékes öreg fákat kereskedelmi hasznosításra szánják. (Ja, hogy pénz! Ki gondolta volna…)

Különösen is mivel az őserdő már rengetegszer átesett fertőzésen, erdőtűzön, egyéb természeti katasztrófákon, melyekből külső behatás nélkül sikerült mindeddig kiválóan kilábalnia.

A Lengyelország és Fehéroroszország területén elterülő białowieżai erdőség 150 ezer hektáros. Mivel síkvidéken található, párás környezete nagyon változatos állat- és növényvilággal párosul.

20 ezer állatfaj él itt, többek között barnamedve, szürke farkas, hiúz, szarvasok, valamint itt található az európai bölény legnagyobb állománya Európában. Madárvilága is rendkívüli.

Területén nőnek a kontinens legmagasabb fái is: a fenyő magassága az 50 métert, a tölgyé és a kőrisé 40 métert is eléri. Az ősrengeteg ökoszisztémája több mint tízezer éve háborítatlanul fennáll. A Jan Szyszko nevű illető kvalitásaival azonban nyilván nem érhet föl.

Rajongói jóvoltából Białowieża-erdőnek saját honlapja is van, mely az erdővel kapcsolatos információn túl módot ad a pénzsóvár, barbár irtás elleni tiltakozásra is.

Sok jó most nem jut eszünkbe a környezetvédelmi miniszternek – minek másnak – álcázott utolsó gazemberről.





1 hozzászólás

  1. Lengyelek 🙂 Nem irom le megegyszer mire tartom oket mind en, mind a vilagtortenelem, de tenyleg erdekes ez a fa-ellenesseg a kis szardarab akarnok frusztralt gecik eleteben, kell legyen a penzen tul is valami komoly ok, pl. egy fa egyenesebb es ertelmesebb, a kornyezet szamara feltetlen hasznosabb teremtmeny, mint barmelyik ezek kozul…

    Amikor feltekeny vagy egy fára, azonnal ordibalj a nemzetallamokrol es legy politikus egy ex-szovjet tagorszagban – sokra fogod vinni 🙂