2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországNépszavazást, százat, ezeret!

Népszavazást, százat, ezeret!

-

Ahol ilyen párt, ilyen „miniszterelnök” uralkodhat, ott az alattvalók sem lehetnek sokkal jobbak, mintegy igazolva Surányi Miklós híres mondását, hogy „minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”. Magyarország egy olyan tragédiát is képtelen kezelni, méltósággal tiltakozni, mint amilyen a CEU ellen intézett szélsőjobboldali aljas támadás.

A CEU ügye addig volt méltó a helyzet súlyosságához, amíg Nobel-díjasok, közgazdászok és külföldi tudósok, politikusok nyilatkoztak. Amíg ennek szellemében kiment tízezer ember és maga az egyetemi diákság, amíg körbevették az épületet és bíztató jelei voltak a jogos és a népfenséget idéző haragnak. De már ott is megjelentek a félbolondok.

Aztán jöttek sorban azok, akik nyerészkedni akarnak az ügyön. Először a DK, aztán főleg a Momentum, amelyet annyira érdekelt a CEU ügye, hogy napokig meg sem szólaltak, utána a szóvivőjük azt mondta, hogy megvárják előbb, mi lesz a tárgyalásokkal, különben is miért nem egyeznek meg a felek, és miért nem készül inkább egy másik új törvény.

Ehhez képest újabb néhány nap alatt megszületett a zseniális ötlet, hogy ebből is lehetne egy népszavazást csinálni, és az olimpiaellenes népszavazáshoz hasonlóan némi hasznot húzni belőle a pártnak. De megelőzte őket a DK, amelynek jobban elhisszük, hogy érdekli őket a CEU sorsa is, és felfogják a helyzet drámaiságát.

Mindazonáltal egy alkotmánysértő és testre szabott, törvénytelen törvénnyel szemben nem a népszavazás az adekvát tiltakozási forma, rádasául érthetetlen kérdésekkel, hanem a törvénytelenség elleni tiltakozás. A népszavazás olyan szelep, amely leengedi a gőzt, mert azt a látszatot kelti, hogy nem kell csinálni semmit, csak alá kell írni, és majd a népszavazás eldönti.

Miközben olyan népszavazás itt még nem volt és nem is lesz, amit Orbán nem akar. Abban biztos lehet mindenki, hogy ezúttal nem engedik odáig fajulni a helyzetet, hogy az aláírások összejöjjenek, és vissza kelljen vonni bármit. Megoldják. Nem tudjuk még hogyan, de biztos megoldják. Miközben a népszavazási kezdemélnyezések üzenete lefegyverzi a tiltakozást és az Orbánra nehezedő nyomást.

Máris látszik valami, egy ismeretlen, Demokrata Párt nevű gittegylet ugyancsak beadott egy népszavazási kezdeményezést a CEU ügyével kapcsolatban. S miután a kopaszok akciója után módosították a népszavazási törvényt, és ugyanabban a témában több szerveződés is gyűjthet aláírásokat, máris három részre osztódnak az aláírni szándékozók.

Ezért izgalmas verseny indul az utcán és az aluljárókban, a politikai haszonért aláírást gyűjtő pártok vagy a Fidesz által erre a célra felhasznált kamupártok között. Hülyébbnél hülyébbek a kérdések, a legértelmesebb és legérthetőbb kérdés még a kamupárté. Arra lehet mondani igent vagy nemet, az egymást gyilkoló Momentum és DK kérdéseihez doktorival rendelkező ember kell, aki megmagyarázza, mit jelent.

A verseny szoros lesz, miután várhatóan további népszavazási kezdeményezéseket is bead az önmagától hülye pártok és csoportosulások némelyike, vagy a Fidesz által felbújtott vagy lefizetett alakulatok. A végén minden járókelő kitapossa a parkok füvét, hogy elkerüljék az aláírásgyűjtőket, akik hosszas magyarázkodásba kezdenek paragrafusokrokról, OECD-ről és a végén megkérdezi a szerencsétlen áldozat: „És mi az, hogy ceu?”

Lejáratják, megutáltatják az egészet, csak a propagandagépezetet segítik, hogy lám Soros ügynökei gyűjtik az aláírásokat és egymást gyilkolják. Az egész méltatlan a CEU-hoz, ahhoz a súlyos drámához, ami zajlik. Ahelyett, hogy végre megszólalnának Európában is, külföldi lapokban is az ellenzékiek, és segítenék azt, hogy a parancsba adott, tesrre szabott, orosz érdeket szolgáló aljas törvényt a nemzetközi jog alapján elkaszálják.

Aki ártani akar az ügynek, a CEU tekintélyének és hírnevének, az adjon be új népszavazási kérdéseket, százat, ezret, és kezdjen el ordináré módon civakodni az utcán. Akiben van egy kevés méltóság, felelősségérzés, az nem áll be ebbe a búcsús hangulatba, s visszavonja azt is, amit beadott.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések