2024, április16, kedd
KezdőlapVéleményPozsár László: Róna Péter, amikor a vak vezet világtalant

Pozsár László: Róna Péter, amikor a vak vezet világtalant

-

A HírTv-ben Kálmán Olgánál volt vendég Róna Péter. A közgazdász és a műsorvezető együttes erővel igyekezett cáfolni a Magyar Idők nevű propagandatermék állítását, miszerint egy formálódó ellenzéki összefogásnak Róna lenne a karmestere.

Csak reménykedni tudunk benne, hogy Róna Péter marad a közgazdaságtan rejtelmeinek kutatásánál, és valóban nem vállal meghatározó szerepet a politikai színtéren. Ugyanis az interjúban elhangzottak alapján semmit nem ért abból, ami Magyarországon és Európában az elmúlt ezer évben történt, és történik.

Róna szerint ugyanis Orbán politikájának célja (Szent Istvánnal ellentétben) nem az, hogy Magyarország a keresztény Európa része legyen. A közgazdász nagy bajnak nevezte továbbá, hogy a Szent István-i Magyarország nem él a magyarok szívében. A 2018-as választás szerinte arról szól, hogy Magyarország a keresztény Európa része lesz-e.

Sajnos nem volt senki a stúdióban, aki felhívta volna Róna Péter figyelmét arra, hogy Orbán első dolga az volt, hogy a magyar alkotmányba belefoglalja a Szent István-i kereszténységet, és hogy az elmúlt 10 évben többször kijelentette, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”.

Róna szavaival ellentétben Orbán éppen azt az Európát akarja visszahozni, amelyhez Szent István csatlakozott. Azt a „keresztény” Európát, ahol olyan királyok uralkodnak, akiket nem a nép ruház fel hatalommal, hanem a Szent István-i keresztény vallás azaz a katolicizmus főpapja, méghozzá a katolicizmus istenének nevében. Abban igaza van Róna Péternek, hogy Orbán „keresztény” vallása embertelen, és az európai értékekkel ellentétes. Azonban az igazság az, hogy a Szent István-i kereszténység ugyanez a vallás volt, és ugyanilyen embertelen is.

István véres háborút indított honfitársai ellen, és egy négybe vágott hulla darabjait tette közszemlére elrettentésül. Azt gondolja bárki, hogy Jézus ilyet tett volna? Ő meghalt azokért, akik másban hittek, mint Ő. István pedig megölette azokat, akik másban hittek, mint ő. István nem ismerte sem Jézust, sem Jézus atyját és Istenét. István nem volt keresztény. Katolikus volt, és azt tette, amit a katolikus egyház előtte és utána tett évszázadokon keresztül, amíg csak hatalma volt. Lemészárolta azokat, akik nem ismerték el a hatalmát.

A katolicizmus nem kereszténység. Soha nem is volt az. Nincs kétségünk, hogy voltak és vannak keresztény emberek, akik katolikusnak vallják magukat. Ám akik a katolikus egyházban keresztények, azok a katolicizmusuk ellenére keresztények. Az eszme, amit a katolicizmus képvisel, és a cselekedetek, amiket ez az intézmény az emberiség ellen több mint másfél évezreden keresztül elkövetett – ezeknek nincs közük Krisztushoz, hanem éppen ellentétesek mindazzal, amit Jézus tanított és tett. Krisztus életet adott a halottaknak, a katolikus egyház megölte az élőket. Krisztusnak egy köntöse volt minden vagyona, Krisztus követői odaadták a vagyonukat a szegényeknek, a katolikus egyház pedig a nyomorgók utolsó fillérjeit is elvette, hogy papjai fényűző életet éljenek. Krisztus megtisztította a bűnösöket, a katolikus papok megrontották az ártatlanokat.

A katolicizmus, miközben Isten fiával ellentétes dolgokat tanított, cselekedett, kisajátította a „keresztény” szót, hogy megtévessze az embereket. Ebben a megtévesztésben él Róna Péter is, ezért nem érti, mi történik, és ezért beszél zagyvaságokat. Nem rójuk fel neki, de bízunk benne, hogy amíg nem érti meg, mi történik, addig szavainak nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, mert azok csak nagyobb zavart okoznak.

Amikor Orbán keresztény Európáról beszél, akkor valójában katolikus Európáról beszél. Arról az Európáról, amivé a katolicizmus tette Európát a középkorban. A sötétség, az üldözés, az erőszak és az elnyomás Európájáról. Szent István ehhez az Európához csatlakozott, és Orbán ezt az Európát akarja feltámasztani.

Ez a valóság. Csak az az ellenzék, amely ezt megérti, az törheti meg az Orbánt hatalmon tartó igézetet, csak az döntheti meg a rendszert.





 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések