2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországRétvári átadott egy két hónapja döglött kazánt

Rétvári átadott egy két hónapja döglött kazánt

-

Nem valószínű, hogy ennél az inkvizítorral keresztezett tetünél, Rétvárinál képmutatóbb aljadék nyálgép létezik, pedig nagy a verseny a keresztényfasiszták között. De még Rétvári praxisában is csodaszámba megy, ahogy elment felavatni a váci mentőállomásra egy új kazánt, amit a fagyoskodó mentősök két hónap után kaptak meg.

Itt van egy mentős Facebook bejegyzése, akinek nevét gondosan ki kellett takarni, hogy a keresztényfasiszta magyar kormány nehogy utcára tegye, mert le merte írni, hogy fáznak és szarnak rájuk:

Image result for rétvári Vác mentő kazán

Miután ez a tetves banda végre adott nekik egy új kazánt, Rétvári vitte a mentőszolgálat igazgatóját, és odarendelték, mint a régi komcsi időben, a környékbeli polgármestereket, hogy mind járjanak csodájára a nagy tettnek, az új kazán őméltóságának, és persze az orbáni bűnszervezet mérhetetlen jóságának, akik persze szervilizmusuk bizonyítékaként mind el is mentek. Minderről pedig hírt adott a Magyar Távirati Iroda. Leírjuk, hogy miről nem ad hírt az MTI folyamatosan? Arról például nem adott, hogy mióta nincs fűtés.

Az alábbiakban közöljük Swan Edgar írását „A pofám szakad le, ráadásul – szerintem ez világszám – minden nap többször” című a Kolozsvári Szalonnából, mert nála szebben ezt mi sem tudtuk volna elmondani.

Fotó: kdnp.huFotó: kdnp.hu

Kormány – mentők
Új kazánt kapott a váci mentőállomás

 

Vác, 2017. február 22., szerda (MTI) – Új kazánt kapott a váci mentőállomás. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a helyszín szerdai bejárása után az MTI-nek azt mondta, hogy a gyors kivitelezés segítette a zökkenőmentes betegellátás fenntartását.

Rétvári Bence közölte: a mentőállomásnak sok embert kell kiszolgálnia, ezért fontos folyamatos működésének biztosítása.
Az intézményt az államtitkár mellett felkereste Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat igazgatója, valamint az érintett települések polgármesterei.

Érted, jóember? Elromlott a szájbavert kazán, kicserélték. És ez bazdmeg országos hír. Világszám! Odacsámpázik Rétvári, a polgármesterek (mibe, hogy nem jószántukból), az Országos Mentőszolgálat igazgatója. Megnézni az egy tetves kazánt. Az MTI meg lehozza, mert országos hír.

Rohadtul érdekes, hogy az már nem volt országos hír, amikor több, mint két hónapja elromlott a tetvedék kazán. Az sem volt országos hír – ide a rozsdás bökőt, hogy Rétvári sem rohant el megtekinteni -, hogy a mentősök hetekig rommá fagytak, néha -10 foknál is hidegebb volt ott, ahol tartózkodniuk kellett. Aztán már csak a mosdóban volt sarki hideg. Most meg, hogy végre jön a tavasz, sikerült kicserélni és volt pofájuk odacsődülni. Biztosan szebb látvány egy új kazán, mint egy régi, kékre fagyott mentős, akitől akkor is elvárják, hogy életeket mentsen, ha pacallá fagy a mentőállomás pihenőjében.

Az is megérne egy misét, hogy az ócska, mindenórás berendezést miért is nem lehetett már régen kicserélni? Ide a rozsdás bökőt, hogy egyetlen új TEK autó árából kijött volna, még az ablakok szigetelésére is futotta volna belőle. De nem ez nem az az ország, ahol prioritás lenne az alapellátás működése.

De akkor is, mekkora pofa kell már ahhoz, hogy Rétvári odakacsázzon, valami másik hülye meg beküldje az MTI sajtóosztályára a nagy hírt? Csoda, hogy nem készültek fotók is, ahogy az urak nagy boldogan átvágják…egymás torkát. Mi lesz a következő? Rákosrettenetesen kicserélik a helyi ovi konyhájában az egyik konnektort, amit a konyhásnéni véletlenül felaprított egy klopfolóval? Oda ki fog elrohanni? Lázár?

Számoljunk! Rétvári tuti nem vonattal ment. Ezeknek az nem szokásuk. Hány autó volt vajon? Sofőr? Rendőr? Volt forgalomterelés, lezárás? Az Országos Mentőszolgálat főmókusát se láttam stoppolni. Mibe kerül egy ilyen bohóckodás? Kijött volna az árából egy új mikró a mentőállomás konyhájára? Esetleg egy vízforraló is? Netán kávéfőző is belefért volna? Ja, hogy az nem üt akkorát az MTI-n, hogy Rétvári Bence, az Országos Mentőszolgálat vezetője és a franc tudja ki átadott egy kenyérpirítót Vácon?

A pofám szakad le, ráadásul – szerintem ez világszám – minden nap többször. Ilyen a világon nincs, mint ebben a búvalcseszett, szerencsétlen országban, esküszöm. És Rétvárinak volt pofája azt mondani, hogy a gyors kivitelezés, meg hajráéljen! Amúgy lehetséges, hogy a kivitelezés gyors volt (miután gőzöm sincs, mikor kezdték el ahhoz képest, amikor befejezték), de ha az gyors volt, akkor mi a tököm tartott két hónapig? Ki volt megint az impotens barom, aki – ha már előre nem is intézkedett – legalább amikor beszart a kazán, akkor nem lépett azonnal? A mentősök már hetek óta fagyoskodtak, amikor a sajtó cikkezni kezdett az ügyről és azóta is eltelt már egy hónap. Ha az újságírók nem feszegetik, akkor még mindig nem lenne fűtés?

Ja, a mentősök is nagyon hálásak. Igaz, hogy nem Rétvárinak. Hanem az embereknek, akik hősugárzót és légbefúvókat vittek nekik, hogy meg ne fagyjanak. Civilek vittek. Csukott szemmel merem borítékolni, hogy ezek a civilek nem nyüzsögtek ott az ünnepélyes dísszemlén.

Mindig azt gondolom, hogy ez már mindennek a legalja és mindig kiderül, hogy még nem az. Úgyhogy maradjak annyiban magammal: ez a mai nap legalja. Vagy a tegnapi napé. Bár még ez sem biztos.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések