2024, március28, csütörtök

Tag: 444.hu

Az Orbán-rendszer kiolvasható a fasizmusról készült Hannibál tanár úr című filmből

Így kerek a történet, hogy Orbán fasizmusa egyértelmű egy kiváló magyar film alapján, amit az Orbán fasiszta rendszere által fenyegetett, a propagandasajtótól független újság felismer és leír, majd önmaga a történelem szereplőjévé válik, ahogy Nyúl Bélaként árulja el, tagadja meg magát, a felismeréseit, az elveit és a tisztességet, ahogy hazudik a fasiszta rendszerről azért, hogy túlélje. A végén nem éli túl. Már készül a "szuverenitásvédelem". Mert a Hannibál tanár úr című klasszikus filmek időt álló titka és varázsa abban áll, hogy tértől és időtől függetlenül ábrázolnak egy jelenséget, írnak le egy társadalmi modellt, ami semmit nem változik, hanem minden esetben megismétlődik és bekövetkezik. A 444.hu jól teszi, ha elolvassa saját cikkét, annak hazug végét, megnézi a film utolsó jelenetét, benne a Nyúl Béla tragédiájában beteljesülő saját sorsát, és elgondolkodik.

Amíg nem mondjátok ki, hogy fasiszta diktatúra, nem mutatjátok meg a hatalom valódi arcát

Ordítani kellene, kézzel-lábbal tiltakozni, szenvedélyesen nekimenni, leleplezni, harcolni ellene. Ehelyett miért kell szépíteni, hogy senki nem érti meg? Miért kell Orbánnak falazni? Hát ki ez az ember? Az orrotok előtt tesz tönkre, rombol le mindent. Éppen azt készíti elő, hogy a végén még börtönbe is tehessen benneteket, ha úgy akarja. Mire vártok? Nem Orbán diktál? A látszatok mögött nem ez van? Akkor miért nem lehet ezt kimondani, világossá tenni? Akkor miért kell a hamis látszatot erősíteni? Miért nem kell inkább azokat leleplezni, és a látszatok helyett a valóságot nevén nevezni? A fasizmus az egy vezér által irányított állam totális uralma a társadalom fölött. Az Orbán-rendszer nem az? Mi kell még nektek, hogy a nevén nevezzétek, hogy a fülkeforradalom egy államcsíny, egy demokratikus választás meghamisítása, az alkotmányos rend megdöntése volt, a NER az Alkotmány által tiltott kizárólagos hatalomra való törekvés megvalósult formája? Miért nem lehet kimondani, hogy ez törvénytelen, illegális és illegitim? Orbán "trónbitorló", bűnöző.

A 444.hu bebizonyította, hogy Orbán rendszere fasiszta állam, aztán gyáván letagadta

Vagyis, ebben az aljas hazugságban, amikor letagadják azt, hogy Orbán rendszere egy fasiszta állam (miután ők maguk bizonyítják ezt be), egy olyan szerzőre és írásra hivatkoznak, aki a fasizmus elleni védekezés legfontosabb (kulcsfontosságú) eszközének a "megbízható sajtót" nevezi. Az újságírókat pedig korunk hőseinek mondja. A 444.hu munkatársai, vezetői, szerkesztői azomban nem korunk hősei, hanem korunk árulói. Olvassák el, ők maguk írták ezeket. Nem ártalmatlan dolog, amit művelnek a világ fasiszta mintaállamában, hogy letagadják azt.

Demokratikusnak mondott sajtótól ritkán látható mocsokság a 444 „aprózozása”

Csak a hülye nem érti, mit üzen a 444.hu Dobrev Kláráról készült fotója, rajta az "Aprózódva készül az ellenzék az EP-választásra" címmel. A címben...

444: az ellenzék által rendelt felmérés szerint már 14 százalékkal vezet a Fidesz

Egy biztos, hogy ez így nem mehet tovább, mert ennek a NER létrejötte óta a legnagyobb bukás lehet a vége. Lehet vitatkozni azon, mennyivel vette vissza a vezetést a Fidesz, de az biztos, hogy visszavette, és ha nem történik valami változás, akkor az előnye nőni fog, méghozzá drasztikusan. Az ellenzéki összefogás pártjai szerint a háttérben zajlik a munka, ami még ma nem látszik, a 444 tényfeltáró riportja szerint azonban ez a munka semmit nem halad előre. Márki-Zay megy a feje után, az ellenzéki pártok közül senki nem irányítja a folyamatot, s a jó szándékok kiölik egymást.

Azok a boldog ötvenes évek, munkásőr cikkek Márki-Zay Péterről (I. rész)

Ha van valami, amitől rettegni kell, az egy újabb küldetéstudattal rendelkező, vallási elhivást érző politikus, akit az Isten nevezett ki. Minden vezetőben van benső ispiráció, de a korrektek ezt nem mondják, mert nem akarnak ezzel manipulálni, és nem akarják ezzel az embereket megkötözni. Nem Isten elleni cselekedet lesz, ha valaki nem rá szavaz, vagy nem ért vele egyet. Az isteni tekintély politikusok esetében életveszélyes és a jogállamisággal ellentétes. A jogállam éppen ezért született, hogy ne az "isteni tekintélyek" önkénye uralkodjon, hanem a mindenkire érvényes törvény.

Magyarország fölött trónol egy ugyanilyen „tévéprédikátor”

A 444.hu nem első cikkében számol be a luxus életmódot folytató dúsgazdag amerikai tévéprédikátorokról, akik a "bűvölködés evangéliumát" hirdetik, és kiforgatva a Biblia igazságait,...

Bartus László: A magyar "lepráról"

Ez a hölgy az, aki szereti a hazáját, ti meg nem szeretitek. Mert ha szeretnétek, akkor szégyellnétek, hogy a híretek ilyen a világban, hogy veletek ezt meg lehet csinálni, hogy ennek a nemzetnek a becsületét nem véditek meg. Nem értitek, miért nem vagyunk büszkék a bulinegyedre, ahova üríteni járnak a világ minden részéből, és a borbély-üzletlánc sem elégít ki bennünket. Mert kéne más is.

Németh Szilárd az újságírókkal megint suttyó módon beszél

Sötétbunkó Rezsibiztos Szilárd beindult és úgy döntött, hogy majd ő eldönti, hogy ki újságíró és ki nem.

A sajtó léte provokálja a Fideszt, meddig élhet a 444.hu?

Orbánt nem a szabad újságírók tevékenysége provokálja, hanem a létezésük. Ennek szellemében csavarják egy nő kezét.

Bartus László: "Raklap-gate", avagy hogyan hamisít a 444.hu?

A 444.hu "Az Amerikai Népszava kirobbantotta az évezred politikai botrányát – Vajon belebukik a Momentum Mozgalom a RAKLAP-GATE-be?" címmel gúnyos kommentárt írt az Amerikai...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkék444.hu