2024, március29, péntek

Tag: diákok

Új hungaricum született, a „csendes tüntetés”

A gyávaságnak, a félelemnek, a megalkuvásnak számos színárnyalatát láttuk eddig is, ami most újabb színnel gazdagodott: az Országos Közös Akarat feltalálta a "csendes tüntetést". Eddig is mindent megtettek a rendszer rabszolgái, nehogy megbántsák a diktátort, nehogy bármi kellemetlenséget okozzanak az önkényuralomnak, de ez nem volt elég. Ennél sokkal jobban ki kell fejezni a mélységes megalázkodást, a behódolást, ki kell fejezni, hogy mi nem akarunk semmi rosszat, ellenkezőleg, ezért úgy szervezünk tiltakozást, hogy ne is hallják: csendben vonulunk, fáklyákkal, mint a szerzetesek éjszakai imára. Ez méltó folytatása a Pottyondi-féle pisszegésnek, egy 200 ezres tömeg elnémításának. Szerintünk még nem tökéletes az alattvalói attitüd, van még hova fejlődni, mert látszanak a csendes tüntetők. Azt kell valahogy megoldani, hogy ne csak csendesek, láthatatlanok is legyenek. A fáklyákkal (és a naiv Egységes Diákfront bepalizásával) sikerült élét venni a vonulásnak, hogy ballagásnak vagy szerenádnak tűnjön a sunnyogó vonulás.

Megkapják a tanárok a brüsszeli tízmilliárd eurót

Mivel Orbán szerint a pedagógusok béremelését tartotta vissza Soros és Brüsszel, Orbán egy ujjal sem érintheti ezt a pénzt. Eszébe sem juthat, mennyit kap ebből Ráhel, Tiborcz, Mészáros stróman nevén ő maga, az apja, a testvére, hanem ezt az összeget csont nélkül utalják a tanároknak. Egy fillért sem költhetnek repülőtérvásárlásra belőle. Ezzel megoldódik, hogy ne félanalfabéta segédmunkások hagyják el az iskolát, akiket a képesítés nélküli közmunkások tanítanak. Nagy nap ez a mai a diákoknak is, visszaveszik a tanáraikat, akiket emiatt bocsátottak el. Egy keresztényfasiszta állam nem lop, és nem hazudik, azt csak Soros, a brüszzeli bürokraták és a globális természetellenes Nyugat teszi. Készüljön minden pedagógus. Szervezheti a jövő évi adriai családi nyaralást minden tanár. Nem kell többet aggódni a kifizetetlen számlák miatt. Szerintünk maga Orbán viszi el saját lábán a béremelést a tanároknak, díszes szalaggal átkötve. Brüsszel és Soros úgy táncol, ahogy Orbán fütyül. Gyáva népnek nincs tanára. Nekünk van, mától jól megfizetve.

Képesítés nélküli közmunkások fognak végül tanítani

Az új rendelet illeszkedik abba a koncepcióba, hogy az Orbán-rezsim tanárcserét akar végrehajtani. A valódi tanárokat hozzá nem értő, felkészületlen, képzetlen emberekre váltani, igazi tanárokat, a nagy tanárszemélyiségeket, a nagy példaképeket és a legendás iskolákat eltüntetni. Orbán nem a jövőnek és nem Magyarország céljaira, hanem a NER szükségleteire képeztet diákokat, és a NER-nek nincs szüksége gondolkodó, értelmes, önálló, alkotó emberekre, a kor színvonalán álló tudásra. Csak olyan hülyékre, akik elhiszik, hogy az ukránok és Amerika tehet az oroszok háborújáról.

Nem a tanárokat kell kirúgni, hanem Orbánt

Ez már régen nem a tanárokról szól. Egyenként szalámizza le az ország különféle rétegeit. Most a tanároknak mondja, de értsen belőle mindenki. Mindenki így jár, aki nem engedelmeskedik. Ne számítson senki semmi jóra. Ma ők, holnap te, miközben a helyes névmás a "mi". A tanárok megalázása és eltaposása mindenkit érint. Ez nemcsak az ő ügyük. Ez mindenkiről szól. Még a fideszes szavazókról is. Nem Brüsszel, nem Soros, nem az EU, nem a zsidók, nem Amerika, nem a migránsok, nem a háború, nem a szankciók tesznek tönkre minket, hanem Magyarország beteg diktátora.

A „Fidesz” szerint nyomorult gennyládák a diákok

Tudjuk, hogy ezt az állítást Bayer Zsolt tette, de ő a Fidesz által Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett publicista, aki már akkor is így írt,...

A Fidesz szótárában a „tárgyalás” a tiltakozások megfojtását jelenti

Amikor "tárgyalni" hív ez a bűnszervezet, akkor az egy csapda. A tiltakozások erejét mutatja. Ilyenkor nem szabad abbahagyni. A könnygáz, a gumibot és a "tárgyalás" a Fidesz ügykezelésének egymást kiegészítő, azonos célú eszköze. Ha választani lehet, akkor már inkább a könnygáz és a gumibot. Ha bármit meg akarnak oldani, tudhatják "tárgyalás" nélkül is, hogy mit kel tenniük. A tárgyalás őszinte szándékát az mutatná, hogy először mindent visszavonnak.

Orbán kitermelte saját ellenzékét, akiket csak erősít a gumibot

A státusztörvény ellen tüntető diákok közül a hivatalos program után több ezren vonultak a Fidesz székházához, hogy kinyilvánítsák véleményüket Orbán rendszeréről: zúgott a "Mocskos...

Novák kegyelmet ad a kordonbontó diákoknak is, vagy csak szélsőjobboldali terroristáknak?

Novák most megmutathatja a nagy anyai szívét, még a családvédelmet is gyakorolhatja, ha nem engedi, hogy a családok életét feldúlják azzal, hogy iskolás gyerekeket, diákokat büntetőeljárás alá vonjanak. Novák most megmutathatja, milyen mércével mér, s kik a fontosak neki: a jó iskoláért, a jó tanárokért, a szabad oktatásért küzdő diákok, vagy hungarista, nyilas, náci tterroristák? Csak remélni merjük, hogy a Helsinki által készített kegyelmi kérvényeket az érintettek kitöltik és benyújtják, s megismerhetjük a Nagy Családvédő Nagy Anyai Szívét.

Anyák tiltakoznak a gyerekeik megverése ellen, vajon őket is megverik-e anyák napján?

"Ezzel a szimbolikus demonstrációval, fehéret viselve folytatjuk az oktatásért már több mint egy éve zajló megmozdulásokat és egyben arra is rávilágítunk, hogy ebben az országban nemcsak az oktatási rendszer, de gyakorlatilag minden, aminek köze van a nők és a gyerekek jólétéhez (egészségügy, nő- és gyermekvédelem, szociális szféra, környezetvédelem) romokban van - nem jó ebben az országban nőnek lenni, nem jó itt gyermeket nevelni és nem jó itt felnőni sem!" - áll a kiáltványban.

Orbán a tanárokat dicsérte, miközben a rendőrei könnygázzal fújták le a tanárokat

Miközben tudható volt, hogy tanárok és diákok egésznapos tüntetést tartanak az oktatási rendszer csődje, szándékos lerombolása és a tanárokkal szembeni igazságtalanságok miatt, Orbán Viktor...

Németh Sándor a tüntető diákok megverését javasolja, hogy tiszteljék a tekintélyt

Hadházy Ákos osztotta meg a Facebookon "Gyűlölethadjárat a tanárok ellen" címmel Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének "prédikációját", amelyben azt állítja, hogy a tanárok...

Elképesztő, mennyire semmibe veszi az Orbán-rezsim a tanárokat, a diákokat és a szülőket

A helyzet csak akkor változna meg, ha a tanárlázadás általános lázadással fenyegetne, ha a tanárok és a diákok polgári engedetlenségét átvennék a szülők a munkahelyükön, vagy megtörténne, amire magyar ember részéről még nem volt példa, hogy aki nem érintett, az nem kárörvendően legyint a tanárokra (hogy még, jó, hogy ő nincs benne), hanem szolidaritást mutatna a tanárokkal. Ezt figyeli a belügyminisztériumi rutin, hogy mikor kell a karhatalmat bevetni, mikor kell rendőrileg beavatkozni. Azt pedig jól ítélik meg, hogy ennek nem áll fenn a veszélye.

Végre valaki helyesen és pontosan fogalmazta meg a NER lényegét

Van visszataszító, céltalan és funkció nélküli trágárság, ennek legjobb példája Bayer Zsolt fideszes udvari publicista, aki hatalmi pozícióból, pénzzel és hatalommal a háta mögött,...

Orbán ezt a generációt már elveszítette, neki annyi, ha ezek egyszer politizálni kezdenek

Ezeket az interneten élő gyerekeket a Bözsi néni és Röfi színvonalára kalibrált primitív fasiszta propagandával már nem lehet megetetni, mert előbb kiröhögik, aztán felháborodnak, hogy minek nézi őket ez a disznózabáló köcsög. Mert így beszélnek róla már most is, ís így tekintenek rájuk. Orbán hozta magával az ellenzékét, amely ugyanolyan színvonalú, mint ő maga, ezért elbánik velük. De ezzel a generációval nem fog elbánni. Ezek a gyerekek mindenféle szervezet irányítása nélkül komolyabb megmozdulásokatprodukálnak, mint a százmilliókat lenyelő ellenzéki pártok.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDiákok