2024, április19, péntek

Tag: kiegyezés

Összenőtt, ami összetartozik: Márki-Zay behódolt Lázárnak, mindenkinek együttműködést javasol Orbánnal

Egy hónappal és egy nappal ezelőtt Márki-Zay még azt hirdette, hogy az Orbán-rendszer törvénytelen, illegitim, az alaptörvény semmis, az ország államformája fasiszta diktatúra, most pedig egy hónappal ezután megvilágosodott, hogy a diktatúrát el kell fogadni, és az ország javára kell hasznosítani, amiben olyan kiváló ellenzékiek lehetnek a diktátor segítségére, mint amilyen ő maga és a követői. Akik ezzel szemben tovább diktátoroznak, azok szélsőséges rombolók, a haza ellenségei, akik csak ártanak és puszítanak, idegen ügynökök és hazaárulók. Soros emberei. Meg Gyurcsányé.

Márki-Zay „kiegyezést” ajánlott Orbánnak, felajánlotta a szolgálatait neki

Márki-Zay ezzel kijelölte a közös ellenséget: azt az ellenzéket, amelynek egy hete még ő volt a miniszterelnök-jelöltje, és amely a korrupciónak, az árulásnak és az aljasságnak erre a szintjére soha nem jutott el. Ezt az embert védelmezte sok liberális demokrata, baloldali értelmiségi, az ellenzéki szavazótábor, aki a vereség után az első adandó alkalommal letette Orbán lábai elé a fegyvert, és bejelentette, hogy kész együttműködni vele. Felajánlotta a szolgálatait neki.

Bartus László: A Momentum kiegyezést hirdet Orbánnal

A Momentum Mozgalom 266 ezer 151 aláírást adott le az olimpiaellenes népszavazásra. Ez minden dicséretet megérdemel, s akkor is győzelem, ha lesz népszavazás, és...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKiegyezés