2024, április16, kedd

Tag: legfelsőbb bíróság

Colorado jogosan törölné Trumpot a szavazólapról

Nyilvánvaló, aki az amerikai Alkotmány ellen támadt, hívei megrohampzták a Capitoliumot az ő felbujtása alapján, nem lehet amerikai elnök. Colorado államban a Legfelsőbb Bíróság olyan határozatot hozott, hogy Trump Coloradóban nem szerepelhet a választási listán, nem vehet részt jelöltként a választáson. A döntés jogszerű és alkotmányos. A végső szót azonban az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság mondja ki, amelynek az összetétele éppen Trump kormányzása alatt változott meg drasztikusan. Trump három új bírót jelölhetett, akik nem csupán republikánus értékrendűek, hanem egyenesen hamis küldetéstudattal rendelkező vallási fanatikus kultúrharcosok, nem elsősorban jogászok. Ez azt jelenti, hogy a jogot az ideológiai-vallási-politikai előítéleteikhez használják eszköz gyanánt, nem a jogot és az alkotmányt értelmezik. Ez önmagában is az amerikai jogállam, az alkotmányos demokrácia súlyos megsértése, ami azonban szinte semmi ahhoz képest, hogy Trump támadást szervezett az amerikai törvényhozás ellen.

Az egyetemek nem adják fel, tovább harcolnak a sokszínűségért

A társadalmi sokszínűség megszűnése senkinek nem jó. leginkább az egész társadalomnak. Amerika az elmúlt 50 évben bizonyította, hogy anyitottság, z elfogadás, a sokszínűség és...

Trump sötét árnyéka vetül még mindig Amerikára

Zsinórban hozott két ideológiailag és politikailag motivált ítéletet az amerikai Legfelsőbb Bíróság, amelyet Trump változtatott meg az Alkotmányt védelmező jogi testületből kulturharcos ideológiai szabadcsapattá....

A pozitív diszkrimináció visszafordul-e negatív diszkriminációba az egyetemi felvételiknél?

Rendkívül érdekes döntés előtt áll a Trump által kultúrharcossá tett amerikai Legfelsőbb Bíróság, amely megtilthatja a faji szempontok figyelembe vételét az egyetemi felvételiknél, amivel...

Kultúrharc, könyvbetiltások és rasszizmus fenyegeti az amerikai oktatást

Nem múlt el nyomtalanul Trump első négy éves elnöksége, a szélsőjobboldal a perifériáról a centrumba került és a republikánus párt identitásának része lett. Trump...

A Trumppal hatalomra jutott szélsőjobb beindította a nyílt kultúrháborút, aminek fasizmus vagy totális bukás lesz a vége

A neoprotestáns teológia korábban mást vallott az abortuszról (nem tekintette a Mózes II. könyve alapján a magzatot egyenértékű életnek), a neoprotestáns hívek pedig bibliai alapon demokrata szavazók voltak. Amikor a "médiaegyháznak" nevezett szélhámosság tért hódított, a tévéprédikátorok dollárszázmilliomosok lettek (méghozzá nyilvánvaló adócsalás révén), a republikánus párttól kértek és kaptak politikai védelmet, cserébe pedig a médián keresztül a demokraták oldaláról átállítottak a híveik tízmillióit republikánus párt mellé. Ehhez használták fel az abortuszt.

Az abortusztilalom a jog helyett a vallási és politikai érdekeket érvényesíti és sérti a nők önrendelkezését

Van egy fontos mozzanata a szélsőségességbe hajló vitáknak, amelyet figyelmen kívül hagynak a "pro-life" mozgalom képviselői. Ez pedig az, hogy a "pro-choice" oldalon állók a választást nemcsak az abortuszra értik, hanem a választás joga magában foglalja a szülés választását is. Az azt jelenti, hogy a "pro-choice" oldalon állók nem az abortusz, hanem a nők szabad döntésének oldalán állnak és akkor is a női választási jogot ünneplik, ha a nő nem az abortuszt, hanem a szülést választja. A vallásos szektások azonban a "pro-choice" híveit az abortuszpártisággal azonosítják hamisan.

Egy transznemű diák beperelt egy iskolát diszkrimináció miatt

Egy virginiai iskolaszék arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy halassza el azt a pert, amelyet egy transznemű diák indított az iskola ellen egyenlő jogai megsértése...

Trump udvarol a melegeknek

A menekültekkel és a muszlimokkal szembeni törvénytelen és embertelen rendeletei után, szembesülve a Trump-ellenes tüntetések erősödésével, Trump igyekezett megnyugtatni a melegeket és az emberi...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLegfelsőbb bíróság